Novák Katalin az Alkotmánybírósághoz küldi Lázár János építési törvényét

belföld
2023 július 14., 04:40

A köztársasági elnök előzetes normakontroll eljárást indítványozott a közelmúltban elfogadott építési törvényről, vagyis az Alkotmánybíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a törvény összhangban van-e az alaptörvénnyel - ezt a Telex vette észre az Alkotmánybíróság honlapján.

Novák azt kéri, vizsgálják meg a törvénynek azt a szakaszát, amely szerint miniszteri rendelettel felül lehetne írni az állami építési beruházások rendjére vonatkozó sarkalatos szabályokat. "A köztársasági elnök álláspontja szerint a Törvénynél alacsonyabb szintű jogszabálynak minősülő miniszteri rendeletben való, érdemi keretek nélküli eltérés lehetősége kiüresíti a törvényi, illetve részben sarkalatos törvényi szabályozást, sérti a normahierarchiát, valamint a sarkalatos törvények módosítására, a felhatalmazó rendelkezések meghatározottságára és a korlátlan mérlegelés kizártságára vonatkozó alkotmányos követelményeket, ami végső soron a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság sérelmét okozza" - szól az indoklás.

Novák döntésére az építési és közlekedési miniszter a Facebookján reagált, azt írta, "A köztársasági elnök asszony döntésével remélem, hogy a szakmai, majd társadalmi egyeztetések sikere után az előzetes normakontroll is tovább erősíti majd a törvényt.
Várom az Alkotmánybíróság döntését, miközben tudom, hogy egy, a hazai érdekeket védő törvényt alkottunk."

Ha az Alkotmánybíróság szerint a törvény nincs összhangban a alaptörvénnyel, akkor nem lehet kihirdetni.

link Forrás