Csák János végül újra kiírja a Zeneakadémia rektori pályázatát

POLITIKA
2023 július 19., 09:07

Csák János kulturális és innovációs köszönetet mondott a Zeneakadémia oktatóinak, vezetőinek, a Széchenyi Művészeti Akadémiának valamint a Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi Bizottságának, mert elmondták, mit szeretnének kezdeni a Zeneakadémiával. Említett szervezetek tagjai ugyanis az elmúlt napokban nyilatkozatokban fejezték ki aggodalmaikat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára kiírt pályázat miatt, mondván, az „súlyosan diszkriminatív”, és „elzárja a pályázás lehetőségétől az Egyetem oktatóinak jelentős részét”.Csák az ATV Egyenes Beszéd műsorában arról beszélt, hogy a minisztérium a héten újra kiadja a pályázatot, meghosszabbítva a pályázat határidejét és kiterjesztve az előadóművészek mellett az alkotóművészekre is.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A miniszter szerint Magyarország hihetetlenül gazdag zenei tehetségekben, az ő feladata pedig az, hogy perspektívát adjon nekik. „Egy dologból nem tudunk engedni, hogy ez az intézmény kerüljön fel abba a pozícióba, ahol nemzetközileg lennie kell. Ehhez kell egy karizmatikus vezető. Olyan, aki állt már a világ nagy színpadain.”

Hogy az intézmény szenátusa által támogatott Kutnyánszky Csaba ilyen személy-e, arra Csák azt mondta, nem ismeri őt. Mikor Keller András hegedűművészről kérdezték, akire a kritikák szerint a pályázatot írták, azt mondta, hálás Istennek, hogy nagyon sok olyan magyar művész van, aki megfelel a feladatra. Csák szerint a pályázat körüli vitáknak nincs közük az egyetem alapítványi működéséhez.

Az Operaház élén maradt Ókovács Szilveszterről azt mondta, azért választotta, mert a Covid alatt jó teljesítményt nyújtott az Operaház újjá- és az Eiffel Centrum felépítése során is.