Felfüggesztették az egyik kínai tehetségkutatót, miután kiderült, hogy az egyik zsűritagot állítólag megfenyegették

külföld
2023 augusztus 26., 06:58

Coco Lee július elején követett el öngyilkosságot, a kínai énekes a hivatalos közlemény szerint évek óta depressziós volt. A CNN azt írja, az egyik legnépszerűbb kínai tehetségkutató műsort pedig most azért függesztették most fel, mert a kínai közösségi médiában felháborodást váltott ki az, ahogy a műsorban állítólag Coco Lee-vel bántak.

A felháborodást követően a Zhejiang Media Group pénteken bejelentette, hogy leállítják a Voice mintájára készült Sing! China című műsor sugárzását.

photo_camera Coco Lee Fotó: CFOTO/NurPhoto via AFP

Coco Lee 2022-ben szerepelt zsűriként, pontosabban mentorként a műsorban. A netre napokkal ezelőtt kerültek fel hangfelvételek, amelyeken Lee állítólag arról beszél, hogy a műsor készítői rosszul bántak vele. Szerinte azon túl, hogy igazságtalanul zárták ki egy mentoráltját, elmondása szerint „elhallgattatták” őt, majd „megfenyegették”, miután tiltakozott az eredmény és a kizárás miatt. A hangfelvételen Coco Lee azzal is vádolta a műsor produkciós csapatát, hogy tavaly októberben, a forgatáson szándékosan intézték úgy, hogy elessen a színpadon, ami miatt megsérült a lába. „28 éve vagyok énekes, de most megaláztak a színpadon. Megfélemlítettek” – mondta a hangfelvételen a nő, aki állítólag Coco Lee.

A Sing! China közleménye szerint a hangfelvételeket „rosszindulatúan szerkesztették”, de azt nem vitatták, hogy a felvételeken hallható hang Coco Lee-é. Közleményükben még annyit mondtak, hogy az énekessel történt korábbi „félreértéseket” már tisztázták, de „az elhunyt iránti tiszteletből” nem fognak „tovább magyarázkodni”.

Coco Lee volt a Disney Mulanjának hangja az 1998-ban megjelent mandarin nyelvű változatban, de akkor lett igazán ismert, amikor a 2000-ben bemutatott Tigris és sárkány című film dalát énekelte, amit Oscarra is jelöltek. (CNN)