A Fidesz egyelőre nem akarja a december 24-i boltzárat

gazdaság
2023 november 13., 13:52

A fideszes többségű Vállalkozásfejlesztési bizottság most sem vette tárgysorozatba a jobbikos Balassa Péter törvényjavaslatát december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról – írta meg a 24.

A Jobbik szerint a Fidesz ötödször megy szembe a közakarattal, hiszen a magyarok 83 százaléka mellett már az élelmiszerláncok is támogatnák, hogy szenteste legyen munkaszüneti nap. A párt szerint az élelmiszerláncok is családbarátabbak, mint a magát ezzel a jelzővel illető Fidesz-kormány.

Az Egyenlő.hu „keresztény-szociális” szakszervezet kezdeményezésére a Lidl már bejelentette, hogy a bolthálózat mind a kétszáz magyarországi üzlete zárva tart majd december 24-én. Bubenkó Csaba szakszervezti elnök azt mondta, általános boltzárat is kezdeményeztek, Nagy Márton miniszter azt javasolta nekik, hogy terjesszék a tervet a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma elé. Ebben a testületben tárgyalnak munkaügyi kérdésekben a kereskedők, a munkavállalók és a kormányzat képviselői például a minimálbérről is.

Balassa Péter írásbeli választ igénylő kérdést adott be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek, hogy mikor lesz december 24. munkaszüneti nap.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szokásos karácsonyi fotója
photo_camera Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szokásos karácsonyi fotója Fotó: Gulyás Gergely/Facebook

A kormánypárti többség a javaslat elutasítását mindig nemzetgazdasági szempontból, azzal magyarázta, hogy ez az államháztartásnak bevételkiesést jelentene, de a Jobbik szerint ez nem igaz, hiszen a Lidl sem nyit ki, és az energiaválságban kérdéses az is, hogy megéri-e nyitva tartani aznap.

Balassa szerint ez egy értékválasztás, egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kellene lennie a családok igényére, hogy december 24-től 26-ig együtt tudjanak lenni. (24)