Svájc-Olaszország: ki látott már az életében ekkora olaszverést?

• Svájc 2-0-ra verte az Európa-bajnokot.
• De ez az igaz állítás semmit sem ad vissza abból, micsoda egyoldalú meccs volt ez.
• Murat Yakin taktikája megölte az olaszokat.

Minden előzetes várakozásra rácáfolt az Eb első nyolcaddöntője. A stabil, jól összerakott, de limitált képességűnek tartott svájci válogatott leuralta, kicsinálta, szép nyugodtan kifilézte, aztán le is darálta az Európa-bajnoki címet védő olasz válogatottat. Az egész Eb-n alig volt ennyire egyoldalú meccs, talán egy-kettő az egész csoportkörben. Svájcnak mégcsak szenvednie sem kellett: a legelső perctől kezdve önbizalommal teli, laza, de lendületes játékot mutattak be. A várt fogcsikorgató küzdelem és óriási taktikai csata helyett kifejezetten nagy iramú, váratlanul szórakoztató örömjátékot mutattak be a svájciak.

A taktikai csata azért maradt el, mert Murat Yakin azt kábé a harmincadik másodpercben nyerte meg Luciano Spalettivel szemben.

Olaszország az elejéről kezdve nem tudott mit kezdeni azzal, hogy Svájc magasan letámadott, csatárai és középpályásai sokat és gyorsan mozogtak, a megszerzett labdákat pedig sok, futás közben kivitelezett passzal, a pozíciójukat állandóan váltogatva hozták előre. A svájciak ráadásul nem elégedtek meg a labdabirtoklással, hanem lényegében minden megszerzett labdával kapura próbáltak törni, ha nem is mindig direkt játékkal. A meccs ettől lett nézői szempontból váratlanul szórakoztató.

Az első félidő különösen egyoldalú volt: Spalletti mester hiába váltott 4 védőre és állította fel csapatát az elvileg kompakt, ugyanakkor ellentámadásokra is lehetőséget nyújtó 4-3-3-as formációban, az előre eltervezett taktikából ekkor még a világon semmit sem tudtak megvalósítani.

Az első félidőben egy lövésük sem találta el a kaput, de eleve csak egyszer próbálkoztak. A helyzetüket nem könnyítette meg, hogy a támadások megalapozásáért felelős Barella pár perc után megsérült. Bár ekkor még folytatni tudta a játékot, kicsit olyan volt, mint Szoboszlai a magyarok utolsó meccsén.

A svájciaknál Xhaka nyugodtan szervezhette a játékot, mivel az olasz középpálya alig létezett, így nyomást sem tudott gyakorolni rá. Freuler is csillogott a középpálya közepén, a széleken pedig lehengerlően játszottak a szárnyvédők - az ellenünk is csillogó Aebischer és Rieder - illetve a két szélső támadó, Ndoye és a gólpasszt és álomgólt is prezentáló Vargas, aki egyben a meccs embere is lett.

Az olvasztott sajtosok több gólt is lőhettek volna. Egyet sikerült. A sokadik labdaszerzésből indított támadás már-már elhalni látszott a tizenhatos sarkánál, amikor tipikus módon feltűnt a középpályáról lendületből érkező Freuler, aki a remek passzt kissé lazán vette ugyan át, a de kicsit sem szoros olasz védekezés miatt ez is belefért neki.

Olaszországtól a második félidőben hatalmas javulást várt mindenki, ehhez képest a középkezdést követő első passznál eladták a labdát, az ebből indított akcióból pedig Svájc néhány másodpercen belül álomgólt lőtt. Az olaszokat nem is az szomoríthatta el, hogy Vargas milyen jól betekerte, hanem hogy előtte négy-ötöt tudott úgy passzolni Svájc, hogy az olasz védők méterekre álltak tőlük.

Olaszország picikét feljavult, de ez semmire sem volt elég. Vagyis két kapufára igen, amiből az egyik svájci önkapufa volt, a másik helyzet pedig VAR-ozás után szinte biztosan lesnek bizonyult volna.

Olaszországnak mélyen magába kell szállnia, Svájc pedig története legnagyobb tornasikerére is esélyes ezek után.