futball

Már Eszéken is vannak, akik a Fidesz bukásáért szorítanak

A felcsúti milliárdos hiába mentette meg a klubot, és épített Horvátországban csodaszámba menő stadiont, az NK Osijek a tök utolsó helyen áll, a szurkolók Mészáros Lőrinc helytartójának távozását követelik.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Megvolt az exfradista Varga Barnabás első meccse az AEK Athénban, épp véget ért a csapat tízmeccses nyerősorozata

Igaz, Varga csak a 66. percben állt be, akkorra már kialakult az 1-1-es végeredmény. A döntetlennel az elsőről a harmadik helyre csúsztak le.

Haász János
sport

Csoda a futballpályán: hatodosztályú kiscsapat ejtette ki az FA kupa tavalyi győztesét

A futball legnagyobb múltú kupasorozatában az amatőr Macclesfield FC 2-1-re verte a Crystal Palace-t.

Haász János
sport

Hivatalosan is az angol befektetőé lett a DVSC

A Stott családi cég, a névadó lett a debreceni igazgatóság elnöke. Van fociakadémiájuk és angol harmadosztályú csapatuk is.

Szily László
sport

Hivatalos: Varga Barnabás az AEK Athénban folytatja

A görög klub harmadik legdrágább játékosa lehet, egy korábbi NB I.-es edző játékosa lesz.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Mbappé volt a nemzeti bajnokságok legjobb góllövője

39 góllal, megelőzve Messit.

Herczeg Márk
futball

Diogo Jota gyerekei kísérik elhunyt apjuk egykori csapatainak kabaláit a Liverpool–Wolverhampton meccsen

A két csapat először meccsel egymással azóta, hogy a portugál Diogo Jota meghalt autóbalesetben.

Bódog Bálint
külföld

Dzsudzsák elpasszolta magát, félpályás gól lett belőle

A Debrecen múlt héten még az Üllői úton nyert, most odahaza kikapott.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Mészáros Lőrinc összekeverte az éveket és az ellenfeleket, a Nemzeti Sport mégis így hozta le az interjúját

Aki követi a magyar futball történéseit, annak itt valami egyből furcsa. Mindez ugyanis nem idén történt, hanem tavaly augusztusban. Mészáros heti háromszor gyúr.

Szily László
sport

A nyílt utcán lőtték agyon a másik Barcelona válogatott focistáját és a barátnőjét, az anyja túlélte

Két motoros nyitott tüzet Mario Pineidára és a családjára.

Szily László
bűnügy
Videó

Borízű hang #250 a színpadon: Hajóféreg hamis zászlóval [rövid verzió]

Turistaosztály és prankolgatás. A marokkói futball és a felcsúti modell. Aján Tamás for minden! Winkler Róbert hajápolási praktikái. Uj Péter arcszőrzete. Az autós újságírás Szörényi–Bródyja. Férgek rágják a magyarok hajóját. Magellánét is. Büszkén emeljük magasra a hamis zászlót!

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Hová tűntek azok a jó kis afrikaiak az NB I.-ből?

2022-ben még az NB II.-ből is volt játékos az Afrika-kupán, most senki.

Tóth-Szenesi Attila
sport
Podcast

Borízű hang #250 a színpadon [hosszú]: Hajóféreg hamis zászlóval

Turistaosztály és prankolgatás. A marokkói futball és a felcsúti modell. Aján Tamás for minden! Winkler Róbert hajápolási praktikái. Uj Péter arcszőrzete. Az autós újságírás Szörényi–Bródyja. Férgek rágják a magyarok hajóját. Magellánét is. Büszkén emeljük magasra a hamis zászlót!

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Mi kell ahhoz, hogy egy futballistát örökre eltiltsanak?

Az U19-es Tiszaföldvár–Kenderesen történt az eset.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A magyar utánpótlás nagy sikere: Felcsúton kapták a légiósok a legtöbb játékpercet

Nem fest túl jó képet a magyar fociról az MLSZ új jelentése az NB I tavalyi szezonjáról.

Haszán Zoltán
sport