Az észak-koreai sport nagy napjai ezek

sport

Ezekben a napokban zajlik a világbajnokság két olyan sportágban is, ahol Észak-Korea hagyományosan jól teljesít. Az U17-es lány foci-vb-n a kommunista ország válogatottja Brazília 6-0-ás legyőzése után bronzérmes lett. A súlyemelők pedig a kínai vb-n hat aranyéremmel vezetik az éremtáblázatot.

Szép sikerek ezek, de futballban lehetett volna szebb. Az előző két lány U17-es vb-t Észak-Korea nyerte ugyanis. Nem tudjuk, hogy a pártvezetés mennyire lesz szigorú a lányokkal. Különösen, hogy a címvédés az U20-asoknál se jött össze, ők a szeptemberi vb-n ezüstérmesek lettek.

A tavalyi U17-es világbajnok lányok a phenjani reptéren
Fotó: KIM WON JIN/AFP

Jó tíz éve már, hogy a kommunista Észak-Korea világra szóló eredményeket ér el a női utánpótlásfutballban, aminek aztán a felnőtt válogatott különös módon különösebben sok hasznát nem veszi. A játékosnevelés ugyanis, a világ más részeitől eltérően, nem a játékospalánták pályafutásának egyengetéséről, hanem kizárólag az eredményekről szól. Ezért is válnak felnőttszintre szürkévé a 20 éves koruk alatt még a világ fölé növő játékosaik. A sikerek hátteréről itt írtunk részletesen.

Az igazi észak-koreai sikersportág a súlyemelés. Az olimpiákon eddig öt aranyat, nyolc ezüstöt és hat bronzot nyertek.

Pak emel
Fotó: JIANG HAN/Xinhua via AFP

A vasárnap véget érő súlyemelő-vb-n most hat aranynál járnak, de nem biztos, hogy ők nyerik az éremversenyt, Kína ugyanis öt arannyal ott van a nyomukban. Az előző két vb-n Észak-Korea nyert, az azt megelőző három vb-t kihagyták.

Hogy mi a titkuk, azt nem tudni. Külföldi edzőket, a szintén súlyemelő nagyhatalom Kínával ellentétben, nem foglalkoztatnak. És tanulmányutakra sem járhatnak Észak-Koreába külföldiek. Amikor a versenyzőket kérdezik a sikereik hátteréről, csak annyit mondanak: sokat és keményen edzenek.

Egy előnyük biztos van a doppinggal súlyosan fertőzött sportágban: a nemzetközi doppingellenőrök a versenyeken kívüli időszakban nem tudnak csak úgy betoppanni a világtól elzárt országba.

Kapcsolódó cikkek