Mielőtt David Pressman amerikai nagykövet Budapestre érkezett, több tanácsot is kapott Magyarországgal kapcsolatban, az egyik az volt, hogy arra figyeljen, mit tesz a kormány, ne arra, amit mond. A tanács előtt sokszor hallott történeteket, amik magyar tisztviselők „érdekes” megjegyzéseivel kezdődtek, majd egy politikai konszenzus mentén született egyezséggel végződtek. Ma azonban már egyre inkább összemosódik a tett és a beszéd szerinte.

Hogyan lehet 1956 népe ilyen kedélyes viszonyban Putyin Oroszországával is? Hogyan lehet egy ország az Európai Unió tagja úgy, hogy eközben háborúban áll „Brüsszellel”? Hogyan lehet az Egyesült Államok szövetségese, miközben – a miniszterelnök szavaival élve – annak „ellensége” is? Hogyan akadályozhatja az orosz agresszió többszörös áldozata az arra történő válaszlépéseket? – sorolta David Pressman nagykövet a költői kérdéseket a Political Capital, a CEU Demokrácia Intézete és a Fővárosi Önkormányzat által szervezett Budapest Forumon elmondott beszédében.

„Az elmúlt 14 év korlátozott európai és amerikai szerepvállalása nem kommunikációs, hanem demokratikus válsághoz vezetett Magyarországon” – mondta Pressman.

Ez szerinte nem ítélkezés, hanem puszta tény egy olyan ország esetében, ahol egy évtizede folyamatos „veszélyhelyzet” van, és így a kormány a parlament megkerülésével rendeleti úton tud kormányozni. Bár régebben az amerikai politika elfogadta, hogy Magyarország mást tesz és mond, ma már úgy látják, ez a kettő aggasztóan összemosódik. Elég csak az óriásplakátok szövegeire és a szalagcímekre gondolni.

Világosan látják azt is, hogy amikor 2014-ben Orbán Viktor az illiberális államról szőtt elképzeléseiről beszélt, az nem egyszerű politikai retorika volt. Majd beszédében kitért a Szuverenitásvédelmi Hivatalra, amely szerinte valóban védeni próbál valamit, de az nem Magyarország szuverenitása. Nem nehéz látni szerinte, hogy a hivatal mit tekint veszélynek, elég a Transparency International, az Átlátszó és a gödi civilek ellen indított vizsgálatra gondolni.

Pressman hosszan fejtette ki véleményét a kormány által befolyásolt médiáról is, amelynek agresszív támadásai sem csak „puszta szavak”, ezeket a kormány írja és fegyverként használja. Így nincs szükség az állami kényszer fizikai megnyilvánulására, hiszen a szavak is a megfélemlítést szolgálják. Jelzések arról, kivel lehet üzletelni, találkozni, jelzések arról, hogy ha „megszólalsz, jó eséllyel célponttá válhatsz” és „online lejárató kampányok célkeresztjébe kerülhetsz”.

Példaként felhozta az Iványi Gábor lelkésszel történeteket is:

„egyik pillanatban még a miniszterelnök esküvőjének levezetésére és gyermekeinek megkeresztelésére kiválasztott lelkész vagy, a másikban pedig az egyházadat megfosztják az anyagi életképességétől, mert elmondtad a véleményedet arról, ami a saját országodban történik”.

David Pressman felhívta a figyelmet arra is, hogy a következmények nem csak a magyarokat érintik. A kormány ugyanis világosan jelzi a szövetségesektől való eltávolodást, miközben élvezi annak hasznát. Azok a kormányok vannak becsmérlésnek kitéve, amelyek felesküdtek Magyarország védelmére – utalt ezzel az EU-tagállamokra és a NATO-tagországokra.

A nagykövet kitért arra is, hogy Orbán Viktor egyértelműen jelezte, kit szeretne végül amerikai elnökként látni az idei elnökválasztás végén. Pressman szerint ez azt jelzi, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatát egy választásra teszi fel, ami ha nem a vártnak megfelelően alakul, akkor nincs más stratégiájuk, csak a kivárás. Ez szerinte nem racionalitásról és stratégiai gondolkodásról árulkodik. Pressman szerint beszédében a Szuverenitásvédelmi Hivataltól kezdve a békemissziós látogatásokon át Iványi Gábor iskolájának bezárásáig nem egy évtized, hanem az elmúlt nyár summázása.

„De Magyarország szövetségesei és partnerei számára is el kell, hogy jöjjön a ráeszmélés pillanata. Nekünk is fel kell ismernünk, hogy ami fölött eddig szemet hunytunk, azzal most egyenesen szembe kell néznünk, és határozott választ kell adnunk rá” – nyomatékosítja a nagykövet.