Rettegtem a Tolerancia Klubban

POLITIKA
2013 május 11., 18:54
Az alábbi cikket igyekeztem illemtudóan és tiszteletteljesen megírni, úgyhogy aki csak a valódi eseményekre kíváncsi, ne olvassa el a sárga betűs részeket

Pénteken került megrendezésre a Tolerancia klub rendezvénysorozatának legújabb állomása, mely a nők a politikában témakört járta körül. A Három Ágnes fantázianévvel illetett rendezvényen sokunknak nem meglepő módon valóban három Ágnest láthatott a nagyközönség: A Demokratikus Koalíció vadócát, Vadai Ágnest, az LMP képviselőnőjét, Osztolykán Ágnest és az MSZP oktatáspolitikai szakpolitikusnőjét, Kunhalmi Ágnest.

Mivel alapvetően gazdasági újságíró vagyok, kevés dolog van, ami rá tud venni, hogy elmenjek egy rendes politikai eseményre. Kunhalmi Ági mondjuk pont ilyen. Éppen erre gondoltam, miközben másztunk lefelé a Hegedűs Gyula utcai Knights pub pincéjébe. Kicsit tartottam a dologtól, mert előre sejtettem, hogy többen is ott lesznek majd, akik pár napja még hangosan követelték a fellógatásomat egy közepesen sikerült poénért.

3agi_

Vadai Ágnes, Magyarország legnépszerűbb politikusnője in medias res kezdte mondandóját, amikor elmesélte, hogyan történt bekerülése a Magyar Szocialista Pártba. Vadai elmesélte, hogy éppen a terrorizmussal foglalkozott, miközben fiatalokat táboroztatott Lakitelken. Ekkor kapott egy névjegykártyát egy szocialista politikustól. Amint meghallotta, hogy milyen sületlenségeket mondanak a terrorizmusról, tárcsázta az elérhetőséget, és közölte: belépne a szocialista pártba.

Én ennyire régen féltem. Végigsétáltam a pincében ülő hatvan szépkorú között, és elbújtam hátul a sarokban. Így is pont elegen néztek ránk kérdően, mert tényleg sokkal fiatalabbak voltunk, mint bárki. Amikor elmentem Vadai mellett, és a szervező elmondta neki, hogy “itt van ám a sajtó is”, úgy nézett rám, hogy Gyurcsány Ferenc lábai is beleremegtek volna.

Osztolykán Ágnes nem vallott olyan hosszan arról, mi indította el a politika színpadán. Ahogy azonban a szervezők is megjegyezték, Osztolykánról érhető el a legtöbb információ egy világhálón történő keresés után. Kunhalmi Ágnes Osztolykán bemutatkozása után megjegyezte, hogy az MSZP egy közösség, amit a közönség éltető ovációval fogadott.

Az teljesen egyértelmű, hogy Kunhalmi az LMP (PM) cukitagozata mellett a mai Magyarország egyik legjobb politikusnője. Volt bőven időnk ezen gondolkodni, mert véletlenül hatra mentünk oda egy rendezvényre, ami hatra volt meghirdetve. Csak ott mondták, hogy a közönség hétig még klubéletet folytat, csak aztán jön a beszélgetés. Ez mondjuk elég nagy szerencse volt, mert invesztigatív terepmunkát végezhettünk a Kino kávézóban ülő Kunhalmi bámulásával. Csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy javít, vagy ront rajta, hogy annyira meg akar felelni a politikai bázisának, hogy harminc évesen fiatalos negyvenötösnek néz ki. Az viszont egyenesen ijesztő, hogy amikor elkezd beszélni, Lendvai Ildikó hangján szólal meg.

3agi_5

Vadai Ágnes ezután megosztotta a közönséggel gondolatait a magyar titkosszolgálatok működéséről. Mivel Vadai pestiesen szólva "titkosszolgálati vonalon mozog", szavainak jelentősége van. Szerinte például a kormány magántitkosszolgálatokat épít ki, amiknek az egyik vezetője az ellenzék által Tél Tábornok névre keresztelt Bakondi György. Ezek a titkosszolgálatok hallgatják le az embereket és a politikusokat, tette hozzá. Megosztotta a közönséggel a tényt, hogy továbbra is minden politikai szereplő tart Gyurcsány Ferenctől, amitől a publikum soraiban mennydörgő taps tört ki. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy szerinte hiba szégyellni az elmúlt nyolc év politikai eredményeit. “Arra a nyolc évre büszkének kell lenni, különben soha nem fognak minket megint megválasztani” - szállt síkra a politikusnő.

Rég sajnáltam annyira embert, mint most Osztolykán Ágnest. A közönségről ugyanis mindent elmond, hogy tényleg állva éljeneztek Vadai minden poénjára. A három nő közül messze legértelmesebb Osztolykán viszont bármit mondhatott, elkezdték rázni a fejüket. Én besüppedtem a sarokban a zöld plüss fotelbe, a moderátor pedig felszólította Osztolykánt, hogy “védje meg az LMP-t”.

Osztolykán Ágnes jelenleg az LMP romaintegrációs programfelelőse. Megosztotta a közönséggel a történetet, hogyan nyert felvételt a Lehet Más a Politika színeibe. Tréfálkozva kijelentette, hogy Schiffer András az életére tört, ugyanis akárhányszor lépett be egy társalgóprogramba a világhálón, minden alkalommal a neves jogász köszönt rá. A moderátor ettől függetlenül feltette a kérdét: Mit keresel te az LMP-ben?

Elöl Terry Black állva tapsol, és minden megjegyzést kommentál. Ez egy kicsit kiborítja Botos kollégát, aki inkább abbahagyja a fotózást és hátramenekül hozzám. Én csak meredt szemekkel tudok bámulni, miközben Vadai olyanokat mond, hogy az LMP-nek nincs politikai múltja, az MSZP-nek viszont van. Erre még Török Gábor is büszke lenne.

Vadai lekopogta, hogy véleménye szerint a Portik-Laborc találkozó teljes jegyzőkönyvét nyilvánosságra kellene hozni, a nevek kihúzása nélkül. A politikusnő úgy látja, hogy ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy a történet főszereplője a Fidesz, és nem az MSZP. Amikor arra hivatkozik, hogy a kormány személyességi jogokra hivatkozva nem hozza nyilvánosságra a leiratot, bonmot-san megjegyzi, hogy “kinek a személyiségi jogait féltik? A bűnözőkét?” - teszi hozzá.

3agi_7

Kimenekültünk cigizni, mert már tényleg csak meredten tudtunk egymásra bámulni. Azon gondolkozom közben, hogy miért tart az MSZP balszárnya minden politikai beszélgetést a föld alatt? A régi SZDSZ-esek és a fiatal konzervatívok legalább a Centrálba szeretnek járni, ami nincs annyira közel a szerkesztőséghez, de ennél biztosan jobb hangulata van. Közben viszont felismertem, hogy a mellettem álló idős hölgy pár napja többször is szóvá tette, hogy ha továbbra is emberéletekkel fogok viccelni, akkor engem lámpavasra fognak húzni. Ezután az este után ezt sokkal könnyebben el tudom hinni. Ráadásul a beharangozó alapján én tényleg azt hittem, hogy a hülye politika helyett rendes női dolgokról fognak beszélni. Ebben sajnos nagyot csalódtam, úgyhogy inkább elmenekültem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.