Hoszni Mubarak elzavarása után megrendezett választásokon Mohammed Murszi és a Muszlim Testvériség került hatalomra Egyiptomban. Ekkor senki nem gondolt volna arra, hogy ettől bármivel is javulhat majd az országban élő homoszexuálisok helyzete. Jelenleg mégis úgy fest, hogy a forradalmi hevületet és a zavaros átmeneti időszakot kihasználva erősödni tudnak az LMBT-mozgalmak az országban. Az Atlanticnak legalábbis erről mesélt két aktivista.

Az országban amúgy nem hogy nem könnyű, de kifejezetten veszélyes, ha valaki felvállalja a másságát. Ramy Yosef tavaly, 20 évesen Twitteren vallotta be, hogy meleg. A családja erre kitagadta. Tarek csak vezetékneve megadása nélkül mert nyilatkozni, a 28 éves férfit többször verték már meg, és rabolták ki azért, mert 'úgy öltözködik, mint egy köcsög".

Bár a homoszexualitás hivatalosan nem illegális az országban, a büntetőtörvénykönyvben bőven vannak gumikiskapuk, amikkel el lehetett ítélni a homoszexuálisokat.

52 férfi a Királynőről

Mubarak rezsimje alatt ez rendszeresen meg is történt. Általában erkölcstelenség elkövetése és a vallási előírások megsértése volt a vád. A legismertebb az az eset, amikor 2001-ben egy Níluson úszó hajóról, a Királynőről állítottak elő 52 férfit. Őket életvitelszerűen elkövetett erkölcstelenséggel és prostitúcióval vádolták meg. Ágy nélküli cellákba zárták őket, többjüket brutálisan összeverték, és megalázó vizsgálatokkal próbálták igazolni, hogy tényleg homoszexuálisak. Öt hónapon át tartott a per, az állami média az összes gyanúsított nevét és címét közölte, az állam ellenségeinek nevezve őket.

A nemzetközi felháborodással kísért per végül súlyos ítéletekkel zárult, utána pedig kezdetét vette a homoszexuálisok nyíltabb üldözése is. A rákövetkező években több száz embert zártak börtönbe, a kétezres évek elején rendfenntartó szabadcsapatok cirkáltak Kairó utcáin, hogy begyűjtsék a meleg-gyanús elemeket. Ezek az intézkedések, és ez a hatósági hozzáállás máig nem tűnt el teljesen.

De miközben iszlamista fordulat megy éppen végbe Egyiptomban, valami mégis megváltozott. A 2011-es Tahrír téri események nem múltak el nyomtalanul. Akkor a változást követelő tömegben felbukkantak a melegjogi aktivisták is, akik még egy nem hivatalos főhadiszállást is összeraktak a KFC előtt. "Életünkbe először nem idegenként voltunk jelen" - meséli Tarek, aki szerint akkor az volt a legnagyobb kihívás, hogy elfogadtassák magukat. "Igen, férfiakkal szoktam lefeküdni, igen, lehet, hogy nőies vagyok, de akkor is tisztelned kell, mert melletted állok a harcban" - ezt próbálták megértetni a többi tüntetővel. Voltak aktivisták, akik annyira lelkesek lettek, hogy rögtön egy saját meleg standot szerettek volna a térre. De a többiek féltek a lehetséges reakcióktól.

Virágzik a melegélet

A 2011-es forradalmi lendületnek vége, illetve maximum kisebb pillanatokra jön vissza valami belőle, de az egyiptomi meleg szcéna jobban virágzik, mint valaha. Igaz, ehhez az is biztosan kell, hogy a kormányzó iszlamistáknak bőven akad elég dolga a melegek nélkül is. A gazdasági válság és a biztonsági kérdések mind sokkal súlyosabb problémát jelentenek Murszi kormánya számára, mint az, hogy miket követel magának egy éledező civil csoport. Ráadásul akadnak azért bőven olyanok is, akik sokkal borúlátóbbak az Atlanticnak nyilatkozó aktivistáknál.

Ami most biztos, hogy a hatalmi átrendeződés árnyékában egyre több az olyan találkozóhely, ahova el mernek járni a homoszexuálisok: Kairóban és Alexandriában ismert klubok tartanak rendszeresen nem hivatalos meleg estéket, egymást érik a privát meleg bulik is.

Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan javult a leszbikus nők helyzete is: mind az offline, mind az online térben egyre több lehetőség áll nyitva előttük. Pedig számukra még mindig komoly problémát jelent, hogy sokszor akaratuk ellenére, családjuk nyomására kell férjhez menniük. Ezek a nők kettős életet kénytelenek élni, és férjük távollétében kell a nők társaságát keresniük. Van, hogy amikor kávézókban találkoznak szerelmükkel, még a gyerekeiket is magukkal viszik, hogy egyáltalán ne legyen gyanús a viselkedésük.

Ugyanakkor sok meleg férfi és leszbikus nő még mindig nem ért egyet azzal, ha közösségként tekintenek rájuk. Szerintük túlságosan fragmentált ehhez a helyzet az országban, nincs konszenzus abban, hogy mit és hogyan akarnak elérni. Ráadásul rengeteg egyéb törésvonal is keresztezi a mozgalmat, meghatározó, az osztályhelyzet és a nem is.

És persze ott van a hatalmát megszilárdítani próbáló iszlamista kormány, ami egy konzervatív, patriarchális társadalmat szeretne felépíteni. Az országban élő homoszexuálisok most abban reménykednek, hogy a két éve az utcákon kialakult szolidaritás és egymásra utaltság érzése az új kormány ténykedéseitől függetlenül is meg fog maradni az országban.