Na most akkor ki lesz Orbán kihívója?!

POLITIKA
2013 június 15., 21:11
  • Még nem ültek le érdemben tárgyalni, de Bajnaiék és a szocik már előre utálják egymást.
  • Emiatt a közös lista indítása 2014-es országgyűlési választásokon egyre kevésbé valószínű.
  • Esélyesebb, hogy megállapodnak a koordinált jelöltállításról a választókerületekben, de két külön lista lesz.
  • Az egyeztetett, de külön listák a gyakorlatban azért elég sok problémát okoznak.
  • Mesterházy és Bajnai a napokban ülnek tárgyalóasztalhoz.

Orbán Viktor lehet a leginkább elégedett azzal, ahogy az Együtt 2014 és az MSZP együttműködése alakul. A két csapat egymással van elfoglalva, a közelgő Bajnai Mesterházy találkozó előtt őrült fordulatszámon pörögnek a spindoctorok.

Korszakváltás Puch Lászlóval és a szadeszesekkel

bajnai_mesterhazy2

A megállapodás előtti első számú probléma nyilván a listavezető személye.

Bajnai köre szerint szocialista listavezetővel (miniszterelnök-jelölttel) nem lehet nyerni, ezért nem fogadják el Mesterházyt, az MSZP-sek pedig már attól a gondolattól is agyvérzést kapnak, hogy a 2002-2010-es időszakhoz hasonlóan egy náluk minden szempontból kisebb párt mondja meg nekik, merre van előre.

A nyilvánosság előtt persze továbbra is a "nem-a-listavezető-személye-a-lényeg-hanem-hogy-le-tudja-győzni-Orbán-Viktort" track megy mindkét oldalon.

Még ha a miniszterelnök-jelölt személyében meg is tudnának állapodni (ahogy nem tudnak), a közös listán szereplő jelöltek kiválasztását megint áthidalhatatlan probléma.

Ebben az esetben az Együtt például vétójogot szeretne a jelöltek kiválasztásánál, mert ugye a korszakváltás Puch Lászlóval elég nehezen eladható, ahogy az MSZP-ben sem tapsikol izgatottan senki attól a perspektívától, hogy volt LMP-s vagy SZDSZ-es politikusoknak kell segíteni a kampányát.

Külön 2014

bajnai_mesterhazy8

Ha a két csapat az egyéni választókörzetekben nem állít egymás ellen jelöltet, de két külön listán indulnak az Együtt és az MSZP politikusai, az elméletben megoldás lehet. Így senki sem aggódik, hogy a másik milyen levitézlett arcot tesz a listájára, és listavezető kérdés is egyértelmű, hiszen az szocikét Mesterházy, az E2014-ét Bajnai vezeti, aztán a választás eredmények fényében lehet tárgyalni koalícióról. Vagy mondjuk, ha a Fidesz nyer, akkor nem.

Gyakorlatban viszont ez a két listás verzió is megnehezíti a hatékony kampányt.

Arra ugyanis nehéz lesz rávenni a helyi MSZP szervezetekben dolgozó vezetőket, aktivistákat, hogy ugyanolyan erőbedobással tolják a bajnaista jelölt kampányát, mintha saját emberükért kellene plakátolniuk. És a választóknak sem biztos, hogy olyan könnyű lesz beadni, hogy hát tetszik tudni a mi nevünk ugyan nincs ott a szavazólapon, de azért csak tessék a Gordon/Attila emberére ikszelni.

Mondjuk ezt az egész vétójogos, különlistás történetet az MSZP-ben ultimátumként élik meg, mondván, hogy ők közös jelölt/lista/miniszterelnök felállásban gondolkoznak, és az E2014 valójában nem is akar velük közösködni, ha ilyeneken töri a fejét.

Kit szeretne jobban a választó?

A Medián májusi kutatása szerint Mesterházy Attila MSZP elnök népszerűségben egy hajszállal megelőzte Bajnait.

Az eredményt mondjuk kicsit árnyalja, hogy Mesterházy a jobbikosoknak és a fideszeseknek szimpatikusabb Bajnainál (persze őt is utálják), a "demokratikus ellenzékiek" körében, igaz, csak egy picivel, de májusban is Bajnai volt a favorit.

A kutatás eredményeit persze mindkét társaság máshogy értelmezi.

A szocialisták szerint lám, Attila, hogy erősödik, és Bajnait még nála is jobban utálják a jobboldalon, így nem tud onnan szavazót elhozni. Az Együtt emberei szerint viszont az egyértelmű belőle, hogy aki kormányváltást akar, az a Gordont szereti jobban, a bizonytalanok meg aztán végképp.

Bajnaiból főpolgármester

bajnai_mesterhazy1

MSZP-s forrásaink pedzegettek egy olyan forgatókönyvet, amiben Bajnai főpolgármesteri helyet kapna, ha "lemond" Mesterházy javára a miniszterelnök-jelöltségről.

Ennek mondjuk több szempontból is lehet értelme.

Ha Budapesten elindul Bajnai, akkor valószínűleg nyerni fog Tarlós ellen. A fővárosi önkormányzat azért elég komoly pénz és infrastruktúra, ott lehet építkezni, pozíciót, feladatot adni a hátországnak. Ha Orbánék nyernek 2014-ben, de Bajnai elviszi Budapestet, akkor Orbán nem teheti majd meg, hogy ne üljön le időről-időre tárgyalni vele, ami megint a volt miniszterelnököt erősítené. Ilyen körülmények között jó terep lehet egy 2018-as választási felkészüléshez.

- Ilyen alkunak sem elvi, sem gyakorlati értelme nincsen. Ami a gyakorlati részt illeti: hiába egyeznénk meg most a szocikkal ebben, ha 2014-ben Mesterházy nem lesz miniszterelnök, az minden addigi megállapodást felülír, és nem hagynák, hogy Budapesten az önkormányzatin Bajnai triumfáljon. Hiába volt anno Fidesz-FKGP megállapodás, Torgyánból nem lett köztársasági elnök - mondta egyik forrásunk.

Egyébként az Együtt környékén arról beszélnek, hogy az MSZP épp csak a dalai láma székét nem ajánlotta még fel Bajnainak, ha nem "indul" Mesterházy ellen, de ők sem az önkormányzati, sem pedig más ilyen alkuba nem mennek most bele. Mondjuk azt azért elismerték, hogy politikai szempontból a főpolgármesterségnek több értelme lenne, mint a több "felkínált" pozíciónak.

Van még max 3 hónap

bajnai_mesterhazy7

Amennyiben nem döfik le egymást spontán a tárgyalóasztalnál, akkor Bajnainak és Mesterházynak nagyjából őszig meg kell állapodnia legalább az egyéni jelöltekben. Mert a kampányt legkésőbb akkor el kell kezdeniük. Ha pedig a listáktól függetlenül addigra közös jelöltek sincsenek, és még egymással is versenyezniük kell, akkor Orbán Viktornak már tényleg csak egy kávét kell kérnie.

A témában egyébként az eddigi legviccesebb írás itt van.

Kéri László államfőnek, Kuncze belügyminiszternek, Botka főpolgármesternek. Mesés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.