Így áll helyt Orbán önmagáért az EP-ben

REUTERS/Vincent Kessler
  • A nyári szünet előtti utolsó összecsapás tárgya a magyar alkotmányozás gyakorlata.
  • Erről egy portugál zöld, Rui Tavares írt jelentést.
  • Ez simán átment az alapjogi szakbizottságban, mert még Orbán és a Fidesz szövetségesei sem szavazták le.
  • De legalább nem indítják el a hetes cikk szerinti eljárást, ami alapján szankciókat léptethetnének életbe Magyarországgal szemben.
  • Minderről bővebben itt olvashat.

Most pedig következzék a vita, amit reményeim szerint tolmácsolni is fognak - egyelőre csak eredeti nyelven halljuk a felszólalásokat, és én ugyan angolul, horvátul és szerbbül elég jól, németül kicsit beszélek, de franciául, olaszul, flamandul, spanyolul például egy mukkot sem.

Előzetesként a menetrend:

  • A vitát Rui Tavares nyitja.
  • Utána José Manuel Barroso bizottsági elnök beszél.
  • Majd Orbán Viktor, akinek a felszólalására a frakcióvezetők, Manfred Weber, Hannes Swoboda, Guy Verhofstadt reagálnak.
  • A második magyar felszólaló Bokros Lajos, a harmadik Morvai Krisztina lesz.

14:59 - Megérkezett Barroso, és Daniel Cohn-Bendittel viccelődik. Mit jelenthet ez Magyarország számára???

15:01 - Máris késünk. Barroso fotósokkal viccelődik. Ismét csak azt tudom kérdezni, hogy ez mit jelenthet Magyarország számára??4?

Apropó, ha valaki nézné, itt nézheti.

15:04 - Még mindig nem kezdődött el. Barroso Szájer Józseffel viccelődik. Ez már talán jót jelent??4?

15:05 - Megérkezett Orbán Viktor! A levezető elnök pedig megnyitja az ülést. A terem gyakorlatilag üres.

15:07 - Martin Schulz, az EP elnöke üdvözli Orbán Viktort. Németül ismerteti az ülés menetét. Tényleg nincs szinkrontolmács.

15:08 - Rui Tavares magyarul kezdi felszólalását!

Az unió az emberi tiszteletben tartása, a szabadság, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok - ideértve a kisebbséghez tartozók emberi jogait - tiszteletben tartásán alapul.

Utána szerencsénkre angolul folytatja.

15:12 -

Tavares arról beszél, hogy a magyar alkotmány folyamatos módosításai trendet rajzolnak ki, ez pedig a hatalom koncentrációja. A magyar törvénykezés nem demokrácia, hanem a többség uralma, mondta.

A magyarországi változások szisztematikusak, és távolodnak az EU alapszerződés második cikkelyében rögzített alapjogoktól.

Így foglalta össze mondandója lényegét. Ezért párbeszédet kezdeményezett erről az EU, az EP és Magyarország között.

15:13 -

Az EU nemcsak tiszteletben tartja, de ünnepli is a sokszínűséget. De a sokszínűségben is be kell tartani az alapvető jogokat.

Koszonom szepen!

Zárta felszólalását.

15:14 - Barroso bizottsági elnök reagált először.

Azoknak a jogoknak a védelme, amikből az EU felépül, létfontosságú.

Erre ő több levélben is felhívta Orbán Viktor figyelmét. "Aktív szerepet játszottam a szerződések védelmében" - mondta. Három fő problémát nevezett meg. A politikai reklámok tilalmát, az ügyek áthelyezését a bíróságok között és az európai bíróság határozatai után kivethető különadókat.

15:16 - Barroso szerint a különadók ügyében már sikerült megállapodni, hamarosan módosítják a magyar alkotmányt. A politikai reklámok ügyében is jól alakulnak a tárgyalások. Ezután arról beszélt, hogy a bizottságnak sikerült elérnie, hogy a magyar alkotmányt az európai joghoz igazították. Ezt nagy sikernek, egyben közös európai sikernek értékelte.

15:18 - Barroso most a Velencei Bizottság a negyedik alkotmánymódosításról szóló jelentéséről beszél, és felszólítja a magyar kormányt, hogy teljes mértékben teljesítse az abban foglaltakat. Aztán arról, hogy intézményes garanciák és ellenőrzési mechanizmusok kellenek a magyarországi jogmódosításokhoz hasonló helyzetek kezelésére.

REUTERS/Vincent Kessler

15:23 - Orbán magyarul szólal fel, nyílt és termékeny dialógusról beszél.

Nincsenek illúzióim a holnap esedékes szavazás kimenetelével kapcsolatban. Tudom, hogy a szocialista, liberális és zöld képviselők Magyarország ellen fognak szavazni. És azt is tudom, hogy Magyarország barátai Magyarország mellett fognak. Azt is tudom, hogy ezen a beszédem nem változtathat.

Orbán kezdésére máris bekiabált valaki.

Orbán ezután igazságtalannak nevezte a jelentést, amely méltánytalan Magyarországgal szemben.

Lebecsüli azt a kemény munkát, amivel a magyarok megújították magukat.

Azt is mondta, hogy a magyar gazdaság még a görög előtt összeomlott.

15:26 - Két ország van, ami ki tudott kerülni az adóságcsapdából, és az egyik Magyarország, mondja Orbán, majd gazdasági növekedésről, a munkanélküliség csökkenéséről, a vásárlóerő növekedéséről beszél.

Joggal érezhetjük úgy, mi, magyarok, hogy a saját házi feladatunkat teljesítettük.

Aztán arról beszél, hogy a döntés Európa jövőjét fenyegeti. Nem Magyarországét, mert Magyarország szerinte már eddig is ellenszélben dolgozott.

15:27 - Orbán szerint ha Magyarországot most leszavazzák, azzal gyakorlatilag összeomlik az EU, mert akkor jön a gyámság, és Magyarország sorsáról

Valahol messze, más országokban döntenek.

Majd arról beszélt, hogy ő azért csatlakozott az antikommunista ellenállókhoz, hogy ilyet ne kelljen újra megélnünk.

REUTERS/Vincent Kessler

15:29 - először hivatkozott a kétharmadra!

Mi küzdeni fogunk azok ellen, akik egy birodalmat akarnak csinálni az Európai Unióból.

Mondta, majd a szabad nemzetek uniójáról beszélt - ez konkrétan az EU-ellenesek mondókája.

(A Kossuth Rádió tudósítója folyamatosan zsúfolásig megtelt ülésteremről beszél. Ez konkrét hazugság, talán ha hatvanan lézengenek a hétszáz fős ülésteremben)

15:31 - Orbán után európai párttársa, Manfred Weber reagál. Ő védelmébe vette Magyarországot mind a család definíciója, mind a keresztény gyökerek kérdésében, mivel mindkettő jogában áll az országnak. Azt kérdezte a szociáldemokratáktól, hogy miért nem akkor beszéltek a magyar kérdésről, amikor Szlovákiában és Romániában korlátozták a magyar kisebbségek jogait.

Mi bízunk Magyarországban, Magyarország a szabadság országa.

15:34 Hannes Swoboda következik. Örült, hogy Orbán eljött, mert elvileg ez azt jelenti, hogy készen áll a párbeszédre. Kikérte magának, hogy Orbán szerint a szocialisták Magyarország ellen van.

Azt mondta, hogy Magyarországot kell megvédenie és megóvnia. Ki ellen? Magyarország az EU tagja!

Aztán arról kérdezte Orbánt, hogy miért emigrálnak annyian, miért kellett megváltoztatni a médiatörvényt.

Egyre több Horthy-szobrot állítanak Magyarországon.

15:37 - A fideszes Szájer József szerint még sose volt ennyi külföldi befektetés Magyarországon, tehát valaki félretájékoztatta Swobodát.

(A beruházások aránya folyamatosan csökken, tehát ez így, ebben a formában biztos nem igaz.)

15:40 - Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője a Velencei Bizottság jelentésére hivatkozik, mert azt nem politikusok, hanem alkotmányjogi szakértők írták. És a bizottság szerint is ellentmondanak a magyar alkotmány módosításai az európai jogi normáknak.

Azaz Verhofstadt szerint ez nem politikai vita. Hibának nevezte, hogy az EU nem lép fel Magyarország ellen, mert az EU-nak feladata volna a magyar demokrácia és a magyar polgárok védelme.

15:47 Az osztrák zöld Ulrike Lunacek abban is kételkedik, hogy Orbán egyáltalán olvasta a Tavares-jelentést. Mert ha olvasta volna, akkor nem mondaná, hogy a magyar nép ellen szól. Szerinte ellenzékiként még Orbán is küzdött ezekért a jogokért.

Ez a jelentés az ön kormányát támadja, és nem a magyar népet.

Szaniszló Ferenc kitüntetését is felemlegette, meg azt, hogy "a Horthy-rezsimet akarják feléleszteni". Orbán kormánya szerinte "megágyaz" a homofóbiának és az antiszemitizmusnak.

Erre válaszolva egy néppárti képviselő azt állítja, hogy Magyarországon kiemelkedő a kisebbségek védelme, hiszen még az EP-ben is ül egy magyar roma képviselő. A falvakban viszont jobbikosok masíroznak, vágott vissza Lunacek.

15:51 - Bokros Lajos beszél, aki szerint Magyarországon lebontották a demokratikus jogrendet.

Orbán Viktor mindig baloldali támadásról beszél. Miniszterelnök úr, vegye észre, honnan beszélek. A jobboldalról.

Arról is beszélt, hogy a konzervatív politika lényege a kicsi állam lenne, de Orbán éppen hatalmas, centralizált államot épít, torzítja a versenyt, rombolja a piacot, államosít. Aztán angolul annyit tett hozzá, hogy a Tavares-jelentés tökéletesen írja le a magyar helyzetet.

15:54 - Bokrosnak Gyürk András azzal vágott vissza, hogy Bokros egy szocialista kormány minisztere volt, és még az MSZMP-nek is a tagja.

A Fidesz nem arról híres, hogy a tényeket tiszteli.

Vágott vissza Bokros, aki szerint a Fidesz annak idején azzal vádolta, hogy thatcherista gazdaságpolitikát folytat. Amúgy pedig Gyürkkel szemben ő részt vett a demokratikus ellenzék munkájában.

15:57 - Marie-Christine Vergiat, az európai szélsőbal képviselője abban igazat ad Orbánnak, hogy más országokban is vannak hasonló problémák, de Magyarországon ezek "halmazatilag állnak együtt".

16:00 - Egy szlovák szélsőjobboldali, Jaroslav Paska Belarussziához hasonlította Magyarországot, és a sajtószabadság hiányáról beszélt.

16:02 - Morvai Krisztina hunglishül beszél és egy "Hungary=/=Gyarmat" táblát mutogat.

16:04 - Most egy holland néppárti, Frank Engel beszél. Azt mondja, őt az "eltúlzott magyar patriotizmus" aggasztja. Bár Orbán párttársa, szerinte a Tavares-jelentés számos ponton talál, és őt is aggasztja az, hogy a kétharmados többség milyen lehetőségeket hagy a következő kormánynak.

16:06 - A spanyol szocialista López Aguilar is arról beszél, hogy itt nem Magyarországot, hanem a magyar kormány egyes döntéseit támadják.

Azt is mondta, hogy az EP fellépése nem kettős mérce, éppen azonos mércével lép fel a jogsértések ellen.

16:08 - A román liberális Renate Weber Verhofstadthoz hasonlóan azon sajnálkozik, hogy az EU csak ajánlásokat fogalmaz meg, ahelyett, hogy fellépne a magyarországi jogsértések ellen.

16:10 - A holland zöld Judith Sargentini a magyar nemzetbiztonsági ellenőrzési törvényt bírálja, amely alapján köztisztviselőket és közalkalmazottakat évente két hónapon át akár le is hallgathatnak, és még a lakásukat is átkutathatják. Ez olyan, mintha Orwell vagy Kafka írta volna, mondta.

16:12 - Most a lengyel Jog és Igazság Párt egyik képviselője szólal fel. Ez a párt a Fidesz legfőbb európai szövetségese, a képviselő ennek megfelelően kettős mércéről beszél. (Ő amúgy Bokros Lajos frakciótársa az EP-ben)

16:14 - "És azt tudja, hogy hány olyan tagja van a kormánynak, akik tagjai voltak az MSZMP-nek?" - kérdezte Göncz Kinga a lengyeltől, aki nem tudott válaszolni.

16:15 - Véronique Matthie-Houllion, a francia néppárti képviselő szerint a Tavares-jelentés "aránytalanul erős", nem veszi figyelembe a tagállamok hatáskörét és az eltérő alkotmányjogi hagyományokat. Szerinte a Magyarországon kifogásolt kampányszabályozás egyezik a franciával.

16:19 Sophia In 'T Veld holland libdem képviselő szerint kár, hogy a vitából jobb-bal vita lett. Mert rengeteg okos képviselő ül a Néppárt soraiban, mégis mindig a nem megfelelő személyeket védik. Korábban Berlusconit, most Orbánt.

16:21 Jön Orbán legvehemensebb EP-s ellenfele, Cohn-Bendit. Eredetileg nem akart felszólalni, de most felhúzta magát azon, hogy Orbán az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlította.Aki ilyet állít, az nem ért semmit a történelemből. És arra kéri az EP elnökét, hogy ha legközelebb ilyesmit hall, határolódjon el tőle.

Schulz válaszolt is a zöld képviselőnek, mondván hogy nem az ő dolga Orbánt rendreutasítania. És ő nem is hallotta, hogy az uniót Szovjetunióhoz hasonlította volna, az utalások pedig értelmezések kérdései.

16:24 - A brit Anthea McIntyre szerint az Európai Bizottságnak kéne őrködnie a jogok felett, nem az Európai Parlamentnek. És különben is konszenzusra kéne törekedni, nem pedig politikai haszonszerzésre.

16:25 - Szájer szólt vissza Cohn-Benditnek

Orbán Viktor és ön között az a különbség, hogy fiatalkorában ő egy antidemokratikus rendszer ellen lázadt, míg ön egy demokratikus rendszer ellen.

REUTERS/Vincent Kessler

Azt is megtudtuk, hogy Szájer szerint Orbán vádlói rettegnek az igazságtól, ezért nem is akartak szót adni Orbánnak. Egyébként pedig kettős mérce.

Guy Verhofstadt és Martin Schulz kijavította Szájert, mert nemhogy nem ellenezték, hanem kifejezetten kérték, hogy Orbán Viktor felszólalhasson. Szájer viszontválaszában Sztálint és a koncepciós pereket emlegette. "Ezt a vitát nem hasonlíthatja Sztálin kirakatpereihez" - utasította rendre Schulz, majd megismételte, hogy Verhofstadt kifejezetten kérte, hogy a kormányfők is kapjanak meghívást az EP üléseire.

16:30 Nem csillapodik a vita, Szájer újra válaszolni akar. "Nem Sztálin koncepciós eljárásaihoz hasonlítottam, hanem azt mondtam, hogy azokban a perekben hosszabb időt kaptak a vádlottak a válaszra" - mondta. Szerinte ez ugyanis mást jelent. Schulz erre elmagyarázta, hogy a Fidesznek saját néppárti frakciója adott ennyi felszólalási időt és még egyszer rendre utasította Szájert a sztálinos hasonlatért.

16:33 A portugál Carlos Coelho ugyan néppárti képviselő, de egyrészt gratulált Tavaresnek a jelentéshez, Redding biztosnak pedig az alapjogok védelméhez. Az EU nemcsak kereskedelmi szövetség, hanem vannak európai alapjogok is. Ezekkel kapcsolatban pedig Magyarországon felmerültek problémák, mondta.

16:36 - A szocialista Göncz Kinga egy olvasói levelet idéz, ami szerint "egy demokráciában szabadságharcot hirdetni a demokrácia elleni harc". Aztán arról beszél, hogy azok a változások, amiket az EU eddig kikényszerített, nem érintették a változások lényegét. Orbánék mostanra leépítették a fékek és ellensúlyok rendszerét. Magyarországot Orbántól kell megvédeni, mert tekintélyuralmi rendszert épít, az alkotmányozást pedig politikai céljai eléréséért politikai eszközként használja.

16:38 - Göncz Kingának a fideszes Bagó Zoltán válaszolt. "Mi a véleménye arról, hogy a kormány kétharmados felhatalmazással kormányoz?" - kérdezte. "Kétharmad a parlamentben, de tudjuk, hogy ez nem egészen 52 százalék tényleges szavazat volt" - válaszolta Göncz. Kimondta, hogy "trafikmutyi".

16:40 - A fideszes Gál Kinga örül, hogy a magyar hallgatók élőben hallhatták "a sok hazugságot és csúsztatást". A Tavares-jelentés szerinte igazságtalan. Kettős mérce.

16:42 - Martin Schulz kikérte magának, hogy Gál Kinga megkérdőjelezi az EP demokratikus működését. "Lehetetlen azt mondani, hogy Magyarországon a többség legitim, de ebben a házban nem az" - mondta.

16:45 - a brit baloldali Michael Cashman szerint a magyar kormány korlátozza a melegjogokat, sőt, még az egyedülálló szülők jogait is azzal, hogy szűkre szabja a család értelmezését.

16:47 - A spanyol néppárti Jaime Mayor Oreja szerint a néppárti frakció kohéziós, és többségi véleménye szerint a Tavares-jelentés rossz. Eddig két néppárti, egy holland és egy portugál is a jelentés mellett szólalt fel, egységesnek nem neveznénk a néppárti véleményt. Az alapjogi szakbizottságban is voltak néppárti támogatói a jelentésnek.

16:48 - "Magyar hazafiként, európaiként, demokrataként nehéz felszólalni ebben a vitában" - szólalt fel Tabajdi Csaba. Szerinte nehéz megélni azt, hogy a magyar kormány tevékenysége szolgáltat alapot ahhoz, hogy Európában intézményrendszert alkossanak az alapjogok védelmére.

16:50 - Tabajdinak a fideszes Hankiss Ágnes válaszolt. Ő levetette volna a napirendről a Tavares-jelentést. Szerinte Tabajdinak látnia kéne, hogy a baloldali képviselők valótlanságokat állítanak. Schulz leintette, mert nem kérdést tett fel, hanem beszédet mondott.

16:52 - A néppárti lengyel képviselő Jacek Protasiewicz szerint az EU ugyan nem a Szovjetunió, de a Tavares-jelentés túlzás. Hiszen még az Európai Bizottság is azt mondja, hogy Orbán kormánya együttműködik a vitás kérdésekben. Ezért ő le fogja szavazni a jelentést.

16:55 - Most a terven kívüli felszólalások, a szabad vita következik. Elsőként egy szélsőjobboldali képviselő biztosítja támogatásáról Orbán Viktort.

A lengyel Jog és Igazság egy másik képviselője is védelmébe vette a magyar miniszterelnököt. Ő azért is bocsánatot kért, hogy egyáltalán ilyen jelentés született, és jó egészséget kívánt Orbánnak. Utána egy hamradik jog és igazságos képviselő is megvédte Orbánt.

17:02 - következik Reding, aztán Orbán, majd a frakcióvezetők és végül Tavares.

17:03 - Reding a múltat ismerteti, az eddigi kötelezettségszegési eljárásokról számolt be. Még vizsgálják az adatvédelmi biztos függetlenségének a kérdését. Ő is megismételte, amit Barroso mondott az elején, hogy az aktuális három vitás kérdésből a magyar kormány kettőben már jelezte változtatási készségét, a harmadikban pedig megindult a konzultáció. Reding ezután arról beszélt, hogy a bizottság vakon, a felek hovatartozását figyelmen kívül hagyva, csakis az esetekre koncentrálva vizsgálja a kérdéseket.

17:07 - A vita ráadásul nem is Magyarországról, hanem az unió alapelveiről szól, mondta Reding. Arról, hogy mi a teendő akkor, ha egy tagállamban valami az alapjogokat fenyegeti.

17:10 - Orbán viszontválasza következik.

Azzal kezdte, hogy a Tavares-jelentésre adott részletes választ írásban adta át. Ő is azt állítja, hogy Magyarországon a beruházások folyamatosan növekednek. Szerinte a magyar gazdaságpolitika csak a bankároknak és a multiknak nem tetszik. A szocialisták frakcióvezetőjéről, Hannes Swobodáról azt mondta, hogy ő ezeket az üzleti érdekeket képviseli.

Magyarországon az antiszemita csoportosulások támadásainak középpontjában én állok, mint a zsidó közösség védelmezője. Engem támadnak, és csak utána zsidó honfitársaimat.

Aztán arról is beszél, hogy a magyarok elzavarják azokat, akik a szabadságukat korlátozzák. A melegek jogairól azt mondta, hogy a magyar szabályozás szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata.

És mindegyikből egy. Ez egy négyezer éves tradíció.

Orbán szerint ez a korlátozás senkit sem bánt.

17:15 - Ezután különböző európa-tanácsi állásfoglalásokat idézget, olyanokat, amelyek szerint az új alkotmányt lényegi parlamenti vita és a magyar népesség megkérdezése után módosították. Aztán jött a kétharmados érv.

17:19 "Nem áll módomban ezt a határozatot elfogadni" - jelentette ki Orbán Viktor, mert szerinte ebben az eljárásban a vádlók és a bíró egy oldalon ülnek, majd így zárta beszédét:"Magyarországot politikai gyámság alá akarják vonni, de Magyarország szabad, ezért a jelentést nem fogadjuk el."

17: 20 - A néppárti frakcióvezető megvédi Orbánt, hogy a magyar kormány sok kritizált jogszabályt módosított. Szerinte politikai támadás folyik Magyarország ellen. Weber Manfred megdícsérte Orbánt, amiért ő eljött, ellentétben például Ponta román vagy a Fico szlovák miniszterelnökkel szemben.

17:25 - Verhofstadt szerint Orbán demokráciafelfogásával van probléma. Orbán szerint a demokrácia az, amikor a többségnek mindig igaza van, márpedig ez nem így van. A liberális politikus szerint Orbánnak nincs igaza, és nem folyik támadás Magyarország ellen. Az Európai Bizottságnak épp az a dolga, hogy akár a magyar állampolgárok demokratikus jogait is megvédje.

17:28 - Daniel Cohn-Bendit válaszol Orbánnak. A világon egyetlen nép sem lehet az epicentruma a szabadságnak, mondja Daniel Cohn-Bendit arra, hogy Orbán Magyarországot a szabadság letéteményesének nevezte. "Még a magyaroknak sem lehet mindeben igazuk" - zárta le, nyilván arra utalva, hogy a Fideszre 2010-ben hatalmas többség voksolt, erre ugyanis Orbán folyamatosan hivatkozik.

17:30 - A konzervatív Timothy Kirkhope szerint inkább Európa fontos ügyeire kéne koncentrálnia a Bizottságnak, és inkább hagynia kéne a tagállamokat, hogy tegyék a dolgukat.

17:34 - Gabriele Zimmer (Baloldal, Zöldek) szerint Orbán nem szereti az érdemi vitát, de akkor miért jött ide a magyar miniszterelnök, tette fel a kérdést. Szerinte azért, mert meg akarta mutatni az otthoniaknak, hogy meg tudja védeni magát. Zimmer szerint amikor Orbán a 2010-es választásra hivatkozik folyton, akkor csupán a kollektiv jogokat veszi figyelembe, az emberi jogokat nem. Ez az ön államszocialista múltjából kövektezik, zárta beszédét Zimmer.

17:35 - A liberális szlovák Paska lényegében nem mondott semmit.

17:36 - Morvay Krisztina a családon belüli erőszakból indulva épít fel egy analógiát. E szerint az áldozat folyamatosan kedvére próbál tenni az erőszaktevőnek, igyekszik, pedig épp az ellenkezőjét kéne tennie. Gondolom az áldozat itt Orbán meg Magyarország, az erőszaktevő az Európai Bizottság.

17:38 - Rui Tavares jelentéstevő beszél. "A jelentésemmel kapcsolatban tényszerű ellenvetést nem hallottam, ennek örülök" - mondja. Mindenkinek megköszöni az együttműködést. "Az állampolgárok jogaiért fel kell lépnünk, akkor is, ha más tagállamban élnek" - zárta végül.

A VITA LEZÁRVA. 

A jelentésről a szavazást holnap tarja az Európai Parlament.