Nyolcezer lányt csonkítanak meg naponta

külföld
2013 július 23., 10:16

Mi ez, női körülmetélés?

Csak névleg. Valójában teljesen másról van szó, mint a férfiak esetében. Ennek a kegyetlen szokásnak semmi köze vallási előírásokhoz, muszlimok és keresztények körében egyformán előfordul annak ellenére, hogy a legtöbb országban tiltja a törvény.

A csonkítás egyetlen célja, hogy a nők ne tapasztalhassák meg a szexualitás örömét. Így próbálják biztosítani, hogy a lányok ne éljenek nemi életet a házasságuk előtt, illetve később ne kövessenek majd el házasságtörést. Úgy gondolják, hogy az a nő, aki nincs körülmetélve, az tisztátalan, nem fog férjet találni, sőt, még a gyermekét is beszennyezi szülés közben. A roncsolás akár minden vizeléskor és a menstruáció alatt is súlyos fertőzésveszélyt jelenthet, továbbá szülése(k) során is életveszélyes lehet, mind az anyákra, mind a csecsemőikre nézve. A csonkítást tinédzserkorban végzik el a lányokon, és sokszor a saját anyjuk az, aki leginkább szorgalmazza.

A WHO besorolás szerinti első, legenyhébb fokozata a csikló hegyének lemetszését jelenti. Ománban, Jemenben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahreinben, továbbá Malajziában és Indonéziában honosodott meg. A következő fokozat a csikló és a kis szeméremajkak teljes kivágása. Habár számos országban hivatalosan is tiltják, a helyi javasasszonyok „műtétet” ennek ellenére bármivel elvégzik, aminek éle van. Érzéstelenítés nélkül. A legbrutálisabb eset a nők "fáraói körülmetélése", az infibuláció. Ennek során – miután mindent le- és kivágnak – összeöltik a nagyajkakat, és olykor még a hüvelybemenetet is szűkebbre varrják. Ezt Dzsibutiban, Etiópiában, Kenyában, Szudánban alkalmazzák.

125-140 millió áldozat világszerte

Ahogy nemrég a 444!!! ironikusan rámutatott, a férfiakat ért csonkolások, péniszlevágások hamar körbejárják a világsajtót. Ők tizenegy esetet találtak az elmúlt évekből. A női nemiszerv csonkolása világszerte 125-140 millió nőt érint, a következő évtizedben harmincmillió lány eshet áldozatul ennek a rettenetes rituálénak. Afrika 29 országában van jelen a gyakorlat valamilyen formája, de a megcsonkított nemi szervű nők több mint fele három országban él. A szomáliai nők 98, a guineai nők 96, az egyiptomi nők 91 százaléka átesik a procedúrán. A szerencsésebbek túlélik.

Szinte hihetetlen, de az Európai Unió területén körülbelül félmillió megcsonkított nő él, Magyarországon 170-350-re becsülik a számukat. Sok közülük bevándorló, de a már itt született lányok egy részét is visszaküldi "vakációra" a család az óhazába, hogy megnyomorítsa. Sőt, elég valószínű, hogy nem kevés illegális műtétet valamelyik európai országban végeznek el. A potenciális európai áldozatok jelentős száma miatt nemrég az Európai Bizottság is kampányt indított a nők megcsonkítása ellen.

Mit lehet ellene tenni?

Az ENSZ közgyűlése tavaly novemberben ítélte el először a nők nemi szervének megcsonkítását és felszólította a tagországokat, hogy ne csupán büntetőintézkedésekkel lépjenek fel az infibuláció ellen, hanem felvilágosítással és a lányok oktatásával szüntessék meg az igényt a hagyomány folytatására.

A kezdeményezés célja egy generációnyi időn belül teljesen felszámolni ezt a rettenetes gyakorlatot. Emellett vannak próbálkozások - főként Egyiptomban - arra, hogy ha már mindenképpen ragaszkodik a család (sokszor maga az érintett is!) a műtét elvégzéséhez, akkor legalább kórházi körülmények között essenek túl a lányok a beavatkozáson.

Az UNICEF szerint sajnos a nők az érintett országokban is következetesen alábecsülik a szokást elítélő férfiak számát, részben a nemek közötti kommunikáció hiánya, részben a beavatkozás illegalitása miatt. A szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi közösségek ereje és a férfiak szava lehet a kulcs a csonkítások megelőzésére. A most hétfőn közzétett jelentésük szerint a nők megcsonkítása több országban is visszaszorulóban van. Külön örvendetes tény, hogy az ellenzők között egyre több a férfi: Csád, Guinea és Sierra Leone területein például több férfi ítéli el a csonkítást, mint nő.

via UNICEF, EIGE

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.