• A közepesnél valamivel kisebb férfikéz a körülményekhez képest igen jól megtartott múmiája. Ez az, ami tudományos alapon egészen biztosan kijelenthető az István király kezének tulajdonított Szent Jobbról.
• Bécsben őriznek egy István király karcsontja feliratú ereklyét, de az valójában egy jobb sípcsont.
• A magyar katolikus egyház a mai napig adományoz Szent István ereklyéket.

Az nem teljesen világos, hogy ki választotta le a testről István király jobb karját, abban viszont már egyetértés van, hogy arra a Merkur nevű szerzetesnél (aki vagy ellopta vagy gondosan megőrizte) talált rá az első magyar király szentté avatását keresztülvivő László király. Ennek emlékére László Biharban kőmonostort is alapított. Ott, majd később Székesfehérváron őrizték István jobbját, egy koponyaereklyével együtt.

A török hódoltság idején az ereklyék eltűntek Fehérvárról, Raguzában (a mai Dubronvik) bukkantak fel, fél évszázad után. Az itteni domonkos szerzetesek állítólag török kereskedőktől vették meg. A hitelességét megkérdőjelezi, hogy míg Hartvik püspök legendája szerint az ellopott/megvédett jobb kart László király István gyűrűje segítségével azonosította, a szerzeteseknél lévő karereklyén – ami a most Szent Jobbként tisztelt kézfej –, nem volt ilyen gyűrű. Mivel ökölbe szorítva mumifikálódott a kar, a gyűrűt csak úgy lehetett volna eltávolítani róla, ha annak nyoma marad. Márpedig ilyen sérülés nem látszik a Szent Jobbon, illetve csak a hüvelykujján. Viszont a hitelességét erősíti, hogy nem csak a kar, hanem a korábban azzal együtt őrzött koponyacsont is a raguzai szerzeteseknél bukkant elő.

A domonkos szerzetesektől Mária Terézia szerezte vissza a magyaroknak a Szent Jobbot, és a koponyadarab egy részével együtt. A másik részét ugyanis megtartották a bencések, és a mai napig őrzik Dubrovnikban. A koponyadarabból bizonyíthatóan háromszor is választottak le kisebb-nagyobb darabot. Először a Mária Teréziának küldött részt, 1769-ben. Majd 1818-ban a Dalmáciát meglátogató I. Ferenc császár kapott egy darabot. A harmadik alkalom pedig az volt, amikor fra Ivo Martinic, a kolostor akkori perjele egy kisebb részt a pannonhalmi bencéseknek adományozott. Ő volt az egyébként, aki az István-ereklyéket átadta volna Magyarországnak, ám ebből soha nem lett hivatalos horvát felajánlás. A városi székesegyház kincstárában két további Szent István-relikviát őriznek: az alsó állkapcsot egy zápfoggal és egy lábszárcsontdarabot.

Az ereklyék visszaszerzéséről hosszas tárgyalások folytak a horvátokkal. Végül 2000-ben különgépen Magyarországra érkeztek, a magyar millennium tiszteletére, de csak egy évre kölcsönbe. A két ország kultuszminisztere tárgyalt valamilyen csere lehetőségéről, de nem állapodtak meg.

Tudományos vizsgálatot ez idáig a Szent Jobbon és a Székesfehérváron őrzött koponyaereklyén végeztek. Amit tudni lehet erről, azt a Rubicon 2013/6-os számában foglalta össze Rácz Piroska. A koponyacsontot vizsgáló Éry Kinga szerint a Székesfehérváron őrzött ereklyét fűrésszel vághatták ki egy koponyából, majd további darabokra választottak le róla. A fehérvári ereklye túl kicsi ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, nőé vagy férfifé, de 43-72 év közötti, szűkítve 51-60 éves emberé lehetett. István 975 körül született, 1038-ban halt meg, így akár az övé is lehetett.

A Szent Jobbot háromszor vizsgálták, a kutatások nem zárják ki, de nem is erősítik meg száz százalékosan, hogy Istváné lehet. Először 1951-ben Bochkor Ádám orvos kapott lehetőséget egy alapos szemrevételezésre, miután penészt vettek észre az öklön. A penésztelepeket letisztították, és konzerválták a kart. Bochkor azt a magyarázatot adta a mumifikálódásra, hogy a jobb kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, azért kerülhette el a teljes bomlást.

1988-ban nyitották fel újra az ereklyetartót. Szentágothai János fémtől eredő elszíneződést sehol nem talált, és megállapította, hogy "A közepesnél valamivel kisebb férfikéz a körülményekhez képest igen jól megtartott múmiája".

1999-ben végeztek újabb vizsgálatokat, Réthelyi Miklós vezetésével. Bár nem fértek hozzá a foglalat miatt a kéz minden részéhez, endoszkóppal a korábbiaknál alaposan szemügyre vették azt. Arra jutottak, hogy a kezet a csuklóízűletnél választhatták le, és a halál után bebalzsamozhatták a testet.

Mindegyik vizsgálat célja alapvetően inkább állapotfelmérés és a további károsodás megelőzése volt. Lehetne vizsgálni az ereklyék korát vagy azt is, hogy a kar és a koponya egy embertől származik-e, de ehhez mintát kellene venni belőlük. DNS-vizsgálatot ugyanakkor úgy lenne értelme végezni, - ha egyáltalán ennyi idő elteltével pontos képet adna - ha lenne egy, minden kétséget kizáróan Istvántól vagy közvetlen leszármazottjától való minta.

Ugyanakkor nem csak a Szent Jobbot és a koponyacsontokat kötik Istvánhoz. A legenda szerint a királynak nemcsak az öklét, hanem a karját vágták le (erre utal a szentjobbi monostor középkori pecsétjein a könyökben meghajlított kar), de az ereklyét a kor szokásainak megfelelően további részekre vágták, és elajándékozták. Így került az 1370-es perszonálunió megerősítésére Nagy László jóvoltából Lengyelországban a kar felső részének egy darabja. Ebből adományozott a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájának egy darabot 2004-ben Macharski bíboros, krakkói bíboros-érsek. Az ereklyét a bernardinus ferencesek lezajski kolostorából vitték Krakkóba. A kar felsőbb részéből jutott állítólag Bécsbe is. Ez utóbbit erősíti a felirat: De brachio Sancti Stephani Hungariae Regis, vagyis Szent István, Magyarország királyának karjából, de az valójában egy sípcsontdarab. Ami ettől még akár lehet Istváné is.

Szent István koponyájának egyes darabjai napjainkban Pannonhalmán, Székesfehérvárott, Kalocsán is megtalálhatók, s egy csontdarabkát az esztergomi székesegyházban is őriznek.

De nemcsak középkori hagyomány volt Szent István-ereklyék adományozása. Idén május végén katonai tiszteletadás mellett, érseki szentmise keretében fogadta be a kalocsai Szent István templom az első magyar király koponyaereklyéjének egy kis darabját. A Székesfehérváron őrzött István koponyából választottak le egy partikulát, és azt hitelesítő dokumentummal együtt kapta meg a kalocsai érsek.

2009-ben Bábel Balázs kalocsai érsek egy színarany ereklyetartót ajándékozott a szlovák Róbert Bezák nagyszombati érseknek, melynek közepén Szent István jobbjának kis csontdarabkája van. Az ereklye külön oltárra került a dunaszerdahelyi Szent György-templomban. Szintén 2009-ben a kárpátaljai Tiszacsoma templomának juttatott egy Szent István-ereklyét - koponyacsontdarabot - Erdő Péter. 2006-ban pedig Alojz Tkáč, kassai érseknek adott a Szent István bordájának tulajdonított csontból egy darabot. Az esztergomi kincstár magyar szentektől származó ereklyegyűjteményéből való adományt a felvidéki makranci templomban helyezték el.

A középkorban csak úgy épülhetett templom, ha annak oltárába került ereklye. A középkorban ezért kezdték megbontatni a vértanúk, szentek csontvázát. Valamelyest megkönnyítette a szabály betartását, hogy ereklye nemcsak a szentek teste, testrészei, csontjai lehettek, hanem lényegében bármi, amivel a szentek kapcsolatba kerültek.

Rögtön Jézusnál látszik, hogy – miután csontjai nem lehettek ereklyék, hiszen testben támadt fel – lényegében bármit ereklyeként tiszteltek, amihez állítólagosan köze volt. A keresztnek és a keresztre feszítésének minden eleme, az INRI feliratos táblától a szögekig, a töviskoronától a dárdáig, amivel megszúrta a római katona, de még Veronika kendője is, amivel megtörölte a keresztet cipelő Jézus arcát. Sőt, mivel porhüvely nem maradhatott Jézus után, így ereklyeként tisztelték Jézus állítólagos köldökzsínórját, fitymáját és tejfogát is. Amennyi keresztdarabot eredetiként tiszteltek, abból egy nagyobb erdő is kijött volna. (A legenda szerint amúgy István is kapott ajándékba egy keresztdarabot a bizánci császártól, amit Imre herceg adott tovább egy lengyelországi bencés apatság létrehozásához.)

A  mai napig vita tárgyát képezi tudományos körökben, hogy valóban Jézus lenyomata található e a torinói leplen. A lepel egy 4 méter hosszú lenvászon, amely feltételezések szerint egy keresztre feszített ember lenyomatait tartalmazza, vérnyomokkal. A leplet már mindennek kitették, ami lehetséges. Vér-, pollen és radiokarbon-vizsgálatot is végeztek, eltérő eredménnyel, a kormeghatározásban 1260 és 1300 közé tették a lepel keletkezésének a korát.

Adódik a kérdés, hogy a tízparancsolatban tiltott bálványimádás-e az ereklyék tisztelete? A reformációban élesen elutasították az ereklyék tiszteletét, de a katolikus egyház szerint - nagyon leegyszerűsítve - a szentek példát adnak, segítségül lehet fordulni hozzájuk, ám nem ők az imádat tárgyai, hanem teremtményekként, közbenjárásukkal az alkotóra mutatnak. A tridenti zsinat tovább erősítette az ereklyék tiszteletét, ugyanakkor a megyés püspökök jóváhagyásához kötötte, hogy mi lehet nyilvános tisztelet tárgya.

Összegyűjtöttük a legfurcsább, és legérdekesebb ereklyéket világszerte, és mint kiderül, a Szent Jobb, messze nem a legkülönlegesebb eset.

Mikor a jezsuita misszionárius, Xavéri Szent Ferenc testét először állították ki, egy portugál nő leharapta a nagy lábujját. Azóta a lábujj egy ezüst ereklyetartóban, a jobb kéz Rómában, a bal Japánban, a gyémánt kirakású kisujja pedig egy kisebb faluban van kirakva.

Szent Balázs lába a 4. századból is ereklye. A legenda szerint, mikor vízbefojtással ki akarták végezni, a püspök megáldotta a tavat, besétált a közepéig megfordult és megkérte a bíráit, hogy kövessék őt. A hatvanöt férfi követte őt, és egytől egyik belefulladtak a vízbe.

Prédikációiról híres Aranyszájú Szent János nem volt annyira szerencsés, mikor 5. században meghalt, és csak a feje maradt meg és lett ereklye. Nem úgy, mint Páduai Szent Antalnak, akinek a nyelve és az állkapcsa lett híres ereklye. 13. században 32 évvel a halála után, a páduai bazilikában lévő kriptája felnyitásakor, csak port, pár csontot, és egy érintetlen nyelvet találtak.

Talán az egyik legérdekesebb a nápolyi Szent Januáriusz megalvadt vére, amelyik egy évben kétszer folyékonnyá válik. Minden év szeptember 19.-én nagy ünnepet szerveznek, megemlékezve a kivégzéséről. A hagyomány szerint ha nem válik folyékonnyá a vér, akkor szörnyű dolgok történnek. Így történt Nápoly II. világháborús bombázásakor és a Vezúv kitörésekor 1944-ben.

Nem csak a kereszténységben kerülnek elő a szent testrészek, Mohammed próféta szakálla és lábnyoma is relikvia az iszlám vallásban, ezek Törökországban vannak kiállítva. Talán a legrégebbi ereklye a buddhizmus alapítójának, Gautama Buddhának az egyik foga, ami a hamvasztás után érintetlenül maradt a hamuban.

Ha azt gondolnánk, az ereklyék már kimentek a divatból, bizony tévedtünk, mivel II. János Pál pápa körül rengeteg ereklye lett a világban. Ereklye az a vérfoltos, fehér öv, amelyiket az 1981-es merényletkor viselt, de megvan a golyó is, amelyikkel lelőtték. Persze vannak értelmetlen ereklyéi is, mint a kristálypohár, egy tányér, és egy törölköző, amelyeket szegény templomoknak ajándékozott hogy ők bevételt szerezhessenek. II. János Pál ereklyéjét az idei riói katolikus ifjúsági találkozóra is elvitték.

(A cikk összeállításában nagy segítséget nyújtott Tremmel Márk, aki nálunk gyakornok.)