Itt az idő végleg leszámolni az elmélettel, hogy a science fiction és fantasy nem irodalom. Persze még mindig vannak emberek, akik Rejtő Jenő könyveit is lektűrnek tartják, de ezt a cikket mondjuk nem is nekik írom. A jó fantasy- vagy sci-fi sorozatokkal viszont van egy nagy baj: egyszer véget érnek.

Mindenki, aki szereti ezeket a könyveket, ismeri azt az iszonyatos melankóliát, ami akkor jön, ha befejetünk egy jó sorozatot. Nekem is komoly megterhelés volt, amikor egy hónap alatt lenyomtam a Trónok Harcát, és kellett keresnem valami mást, amit munka helyett csinálok.

Szerencsére elég régóta keresgélek ilyeneket, hogy javasolni is tudjak pár nem annyira egyértelmű sorozatot. Szubjektív kedvencségi sorrendben:

Őrség-sorozat

Ez a sorozat még ismertebb Magyarországon, ami a remek Galaktika-kiadónak köszönhető. Szergej Lukjanyenko könyvei ugyanis nem, hogy megjelentek magyarul, de kifejezetten húzónevei lettek a Galaktikának. Eddig öt könyv jelent meg, mindegyik megvehető magyarul is.

Az Őrség-sorozat rendes orosz urban fantasy. A történelem kezdete óta az emberek között Mások is élnek. Varázslók, boszorkányok, vámpírok. A Mások két nagy csoportja, a sötétek és a fénypártiak folyamatosan harcolnak egymással. Viszont a sötétek nem csak rosszak, a fénypártiak pedig nem csak jók. A választóvonal valahol az altruizmus és az egoizmus között van. Egy sötét képes jót tenni, ha érdekében áll, egy fénypárti pedig ártani, ha úgy gondolja, hogy az másoknak jó.

A két oldal egy idő után látta, hogy ha tovább harcolnak, kiírtják egymást, és minden embert, ezért tűzszünetet kötöttek. A szerződés felügyeletére a sötétek létrehozták a nappali, a fénypártiak pedig az éjszakai őrséget. Ez a két szervezet felügyeli az egyensúlyt a két oldal között. Elvileg jön majd egy olyan Másféle, aki mindenkinél erősebb, és ott dől majd el a harc, hogy ő kinek az oldalára áll.

Ez a Másféle pedig Anton Gorogyeckij, egy gyengécske fénypárti varázsló gyereke lesz majd. A főszereplő Antonnak folyamatosan nála sokkal erősebb hatalmakkal kell megküzdenie, miközben Lukjanyenko elég értelmesen bontja ki az emberség, a jó, a rossz, a hatalom, és más elvont fogalmak gyakorlati jelentőségét.

A legjobb viszont nem ez (nyilván, bár az mindig jó, ha egy fantasy okosan van felépítve), hanem az, hogy tök sokat lehet belőle tanulni Oroszországról és Magyarországról. Én egy csomó mindenről ebből a sorozatból tudtam meg, hogy a szovjet, vagy orosz kultúra hozta be hozzánk. Olyan dolgokra gondolok itt, mint mondjuk a játszótéri sörözgetés. Ráadásul nem véletlenül jártam Szlavisztikára, engem ugyanis érdekel az orosz (pop)kultúra, ebből a sorozatból pedig rengeteget lehet tanulni róla.

Az első két könyvből egyébként filmet is csinált Timur Bekmanbetov. Ezeket szigorúan oroszul kell nézni, mert az angol szinkron nagyon béna.

Fandorin-sorozat

Szintén orosz, de nem urban, sőt nem is fantasy, hanem egy klasszikus krimisorozat. Borisz Akunyin (Grigorij Salvovics Cshartasvili, ez a közös a két orosz szerzőben, hogy egyik sem orosz. Akunyin eredetileg grúz, Lukjanyenko pedig kazah) sorozata most messze a legsikeresebb orosz könyvsorozat, minden részéből milliókat adtak el eddig.

Pedig az egész egy irodalmi kísérlet. Akunyin megpróbált írni egy olyan sorozatot, aminek minden darabja más krimiíró előtt tiszteleg. Vannak sherlockos, Agatha Christie-s és Raymond Chandler-ös Fandorin-könyvek is, ami kifejezetten szórakoztatóvé teszi az olvasást. Az egyik könyv például csak újságcikkekből és naplóbejegyzésekből áll, a másikat pedig Fandorin Watsonja meséli el.

A főszereplő Eraszt Petrovics Fandorin, a cár különleges nyomozója, Fandorin képességei valahol James Bond és Sherlock Holmes között mozognak. Remek megfigyelő, kiemelkedő logikai képességei vannak, és több távol-keleti harcművészet mestere. Egy igazi őszes halántékú úriember, akiért annak ellenére odavannak a nők, hogy erőteljesen dadog.

Fandorint viszont nem készen kapjuk. A legelső könyvben még csak egy fiatal hivatalnok, aki a századfordulós (nem a mostani, az előző) Orosz Birodalomban szeretne érvényesülni. Minden képességét tanulja, amit folyamatosan végigkövethetünk. Az egyik legjobb könyv például az, amelyikben Fanrodin Japánban szolgál diplomataként. Itt tanulja meg a sinobik harcművészetét (Akunyin korábban Japán-szakértő egyetemi tanár volt a Moszkvai Egyetemen).

A sorozat egyrészt a főszereplő miatt jó. Sherlock Holmes óta nem volt ennyire összetett és jó karakter egy krimisorozatban, ráadásul Sherlockkal ellentétben itt láthatjuk azt is, hogyan készül a hős. Emellett pedig a századforduló Oroszországáról és Japánjáról is megtudhatunk egy csomó mindent.

Több könyv is megjelent magyarul, és a sorozat is most zárult le az utolsó könyvvel. Ráadásul több filmet is csináltak belőle, de messze Az Államtanácsos a legjobb (ráadásul a Fandorint játszó színész is itt a legerősebb). Kezdőkönyvnek itt nem az első részt javaslom, hanem Az Államtanácsost, vagy sokkal inkább a Különleges Megbízatásokat

Dresden Files

Egy sorozat mind felett. A Dresden Files jobb, mint bármi, amit mostanában olvastam. És nem csak jobb, de hosszabb is: most fog megjelenni a 15. rész a húszból. A szerző Jim Butcher úgy írta le a sorozatot, hogy "Harry Potter azoknak, akik nem puncik".

A főszereplő Harry Dresden egy Chicago-i nyomozó, aki elég furcsa módszerekkel nyomoz, ugyanis egyébként varázsló. Sőt, ő az egyetlen bérelhető varázsló Chicagóban, nyilvános hirdetéssel az Arany Oldalakban. Dresden szerint ugyanis az emberek annyira megpróbálják megmagyarázni maguknak, hogy a természetfeletti nem létezik, hogy bármit is csinál, nem fogják elhinni, hogy rendes varázsló.

Pedig Dresden az igazi üzlet, ráadásul nem is gyenge varázsló, Amerikában talán van még hat olyan, mint ő. Annyi a különbség, hogy különleges érzéke van a nyomozáshoz. Meg persze az, hogy elképesztően makacs ember. Harry Dresden olyan, mint John McLane szteroidokon, aki a meccs végén véresen, összeverten, fáradtan, de győztesen hagyja el a csatateret.

Persze ez csak kívülről van így, belülről látható, hogy varázslónak sem könnyű lenni. Komoly felkészülés, drága eszközök, és a pénz sem túl jó. Dresden például egy alagsori lakásban lakik kutyaméretű macskájával, Misterrel. A rokonokkal sincs valami nagy szerencséje. Van egy tündér nagynénje (igen, egy tündér nagynénje), aki a közhiedelemmel ellentétben nem valami jó fej, folyamatosan megpróbálja kutyává változtatni Dresdent.

Ráadásul a számítógépes szerepjátékok legjobb hagyományai szerint Dresden folyamatosan kapja a tapasztalati pontokat, és ha elég XP jött össze, akkor szintet lép. Persze nem ennyire egyértelműen, de folyamatosan fejlődik, és ezzel együtt szerzi az újabb ellenségeket. Egészen addig, amíg sikerül kirobbantania egy háborút a vámpírok egyik háza és a varázslók fehér tanácsa között.

A könyvekben az a legjobb, hogy nem csak dobálózik a varázslattal, mint J. K. Rowling. Inkább olyan, mint egy átlagos képesség, aminek szabályai és határai vannak. A varázsló is csak akkor mindenható, ha előtte rendesen felkészül és ki tudja aludni magát. Az egész sorozat tök okos, nincsenek következmények nélküli döntések, ráadásul Butcher nem sajnálja a szereplőit sem. Film még sajnos nem készült belőle, csak egy nagyon béna sorozat, de azt nagyon nem javaslom. Sőt, magyarra se fordították le. Az olvasást a legelső könyvvel érdemes kezdeni.