• Na, mi derült ki aznap, amikor az Egyesült Államok katonai-politikai vezetése éppen katonai csapások lehetőségéről tárgyalt Szíria ellen?
• Aminek az apropóját az adná, hogy a szír rezsim harci gázokat vetett be a lázadók és a polgári lakosság ellen?
• Hát az, hogy 25 éve nem voltak ennyire szemérmesek.
• Annyira nem, hogy Szaddám Huszeinnek nemcsak elnézték a harci gázok bevetését, de még taktikai támogatást is nyújtottak ehhez.
• Műholdas hírszerzési adatokat adtak át Iraknak, hogy segítsék megállítani az iráni offenzívát.
• Pedig tudták, tudniuk kellett, hogy ehhez Irak gázt fog bevetni.

Váratlan helyről kapott könnyen használható érveket a szír rezsim. Basár el-Aszad rendszere ellen azért terveznek katonai csapást, mert bár független megfigyelőknek a helyszínen még nem volt módjuk ellenőrizni a tényeket, a nyugati hírszerzések meggyőződése szerint ideggázokat vetettek be a múlt héten a lázadók ellenőrizte területeken élő polgári lakosság ellen.

A gáztámadásnak szír ellenzéki források szerint több száz áldozata volt. Az akció most végre apropót adhat a nyugati hatalmaknak a beavatkozásra a két és fél éve dúló szíriai polgárháborúba – a legfrissebb hírek szerint az amerikaiak korlátozott légi csapásokat terveznek.

Ebben a helyzetben állt elő exkluzív leleplezésével a Foreign Policy, a világ egyik legbefolyásosabb külpolitikai szakfolyóirata. A lap hét, 1982-1985 között keletkezett dokumentumot bányászott ki a titkosítás alól nemrég feloldott CIA-akták közül, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy Irak az 1980-88 közötti irak-iráni háborúban rendszeresen vetett be vegyi fegyvereket az iráni rohamok megakadályozására.

A lap munkatársai több akkori illetékessel is interjút készítettek, amelyek alapján még súlyosabb következtetésekre jutottak. Az Egyesült Államok nem szimplán elnézte Iraknak a vegyi fegyverek bevetését, de a háború sorsdöntő csatájában még műholdas felderítési adatokat megosztva stratégiai támogatást is nyújtott Szaddám Huszeinnek a tömegpusztító fegyverek bevetéséhez.

TESSÉK???

Naívak azért ne legyünk. A történelmi körülmények ismeretében akkora meglepetést nem okozhat a leleplezés. Miért is? Vegyük sorra a történteket

Bő egy hete hivatalosan is tudjuk, amit már régóta sejthettünk. 1953-ban a CIA szervezte a puccsot Mohamed Moszadeg, Irán miniszterelnöke ellen. Moszadeg 1951-ben a kommunisták támogatásával államosította az ország olajiparát, ami nyilvánvalóan sértette a nyugati olajipari vállalatok érdekeit. De ennél is aggasztóbb volt amerikai szempontból a kommunista kapcsolat. Irán a Szovjetunió közvetlen szomszédjaként tökéletes célpontja volt a szovjet geopolitikai törekvéseknek – részben az olaj miatt, de ennél is fontosabb volt földrajzi helyzete és kijárata a meleg tengerekre. A szovjet, és korábban az orosz geopolitika fő célja is az állandó meleg tengeri kijárat megszerzése volt, ennek hiányában ugyanis a szovjet flotta be volt zárva Murmanszkba és a Fekete tengerre. Flotta nélkül pedig nem is igazi világhatalom egy világhatalom.

Az 1953-as puccs után Iránt gyakorlatilag amerikai bábkormány vezette. Irán a CIA egyik legfontosabb bázisává vált, Itt tudtak a Szovjetunióhoz legközelebb lehallgató állomásokat telepíteni. Mindennek 1979-ben az iszlám forradalom vetett véget. A síita papság vezetésével elüldözték a sahot és a forradalmárok megszállták az Egyesült Államok teheráni követségét, túszul ejtve ötvenkét diplomatát és alkalmazottat. A több mint egy évig húzódó dráma komoly sokk és megalázó helyzet volt az Egyesült Államoknak.

A követségi túszdráma még véget sem ért, amikor kitört az irak-iráni háború, amely a huszadik század egyik leghosszabb és legvéresebb hagyományos (két ország közötti) háborújává vált.. Az iráni forradalom és az Egyesült Államokkal megromlott viszony jó lehetőségnek tűnt Szaddam Huszein számára, hogy a meggyengült rivális szomszédot megtámadja, és területeket szerezzen. A háborút tehát a sokkal erősebb hadsereggel, jobb haditechnikával rendelkező Irak indította, de a kezdeti sikerek után megtorpant az offenzíva. Az irániak nem fordultak a vezetőik, a nemrég győztes iszlám forradalom ellen, hanem éppenhogy összezártak az agresszorral szemben. A gyorsan anyagháborúvá fejlődő harcokban Iránnak behozhatatlan előnye volt nagyobb népessége miatt.

Ebben a helyzetben az Egyesült Államok már csak a revans miatt is Irak mellé állt, még ha amúgy Szaddám maga is szocialista volt, és élvezte a szovjetek támogatását is. Irán pedig, bár nyiltan ellenséges volt az Egyesült Államokkal, iszlám államként nem volt a szovjetek szövetségese – sőt, Afganisztán miatt inkább veszélyt jelentett rájuk.

A most nyilvánosságra került, 1982-85 között született CIA-dokumentumok alapján egyértelművé vált, hogy az amerikai hírszerzés már a háború első szakaszában is tudott róla, hogy Irak vegyi fegyverekkel ellensúlyozza az irániak számbeli fölényét. Az iráni taktika javarészt kimerült a rögzített iraki állások elleni tömegrohamokban, az irakiak ezek megfékezésére vetettek be harci gázokat.

A Foreign Policy az iratok alapján több, akkor Irakban szolgáló amerikai hírszerzőt és diplomatát is megkeresett. Az interjúkból az is kiderült, hogy az Egyesült Államok 1988-ban passzív szemlélőből aktív szereplővé vált. Ekkora már, hosszú lövészárokháborúban, Irán került fölénybe, és úgy tűnt, hogy szokásos tavaszi offenzívája döntő sikert hozhat.

A szokásos tömegrohamhoz akkor éppen Bászra környékén gyülekeztek az iráni csapatok. Az amerikai műholdas hírszerzés nemcsak ezt derítette ki, hanem azt is, hogy a várható offenzíva helyén hatalmas lyuk tátongott az iraki védelemben. Bászra mellett a Fao-félszigetnél két iraki hadosztály között volt egy védtelen átjáró. Ha a tömegroham itt sikert ért volna el, azzal Irán felszámolta volna Irak déli védelmét. Ez pedig összességében az iraki front összeomlásához és Irán elsöprő győzelméhez vezethetett volna.

Az amerikaiak ekkor konkrét harci felderítési adatokkal segítették Irakot. Annak tudtában is, hogy a roham megfékezésére Irak vegyi fegyvereket fog bevetni. Az amerikai hírszerzés korábban is tudta, mikor szállítanak vegyi tölteteket a frontra, így 1988-ban is tisztában lehetett vele, hogy az irakaiak mire fogják használni a hírszerzési információkat.

Mi következik mindebből?

Legfeljebb egy kiábrándító felismerés. Az Egyesült Államok, amely most emberiesség elleni bűnökre hivatkozva indíthat katonai akciót Szíria ellen, és amely 2003-ban később nem létezőnek bizonyult tömegpusztító fegyverekre hivatkozva rohanta le azt az Irakot, amit 15 évvel korábban még támogatott is ezek bevetésében, korántsem ragaszkodik mindig a magasztos elvekhez. Állítólag Henry Kissinger mondta, hogy

Amerikának nincsenek barátai, csak érdekei.

És ez a szíriai beavatkozásra is igaz. Végül is, elvi alapon akár már két éve is beavatkozhattak volna a szír polgárháborúba. Hogy ez mégis csak most történik meg, abban a vegyi támadásnál is fontosabb szerepet játszhat, hogy két és fél év háború után a lázadók megosztottá váltak, így a szír hadseregé lett a kezdeményezés. Aszad síita rendszere pedig Irán szövetségese, győzelme pedig az Egyesült Államok legfőbb ellenségének megerősödését jelentené a térségben.

A Foreign Policy exkluzív beszámolója az amerikaiak szerepéről az Irán elleni vegyi támadásokban.