A kormánypártok erős kezdéssel fordultak rá az őszi kampánynyitásra: valószínűleg sikerült egységnyi idő alatt legtöbb nőt eltántorítani attól, hogy rájuk szavazzanak tavasszal.

Augusztus végén sohasem népszerűek az oktatáspolitikusok, de idén egyszerre sikerült magukra haragítani a pedagógusokat és a szülőket is. A béremelésből nem részesülők, vagy a beígérthez képest kisebb béremelést kapók, vagy azok a tanárok, akiknek csökkentették az "extrém magas" fizetésüket, vagy akik munkahelyén totális káosz uralkodik a központosítás miatt, valószínűleg nem táplálnak heves pozitív érzelmeket a kormánypártok irányába. Az óvodapedagógusok pedig nyilván nem vették nagy megtiszteltetésnek, hogy Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint a jövőben elég lesz kétévnyi képzés a butácska, de szorgalmas fiatalok számára létesített főiskolákon arra, hogy felkészüljenek a hivatásukra. Mindez nem kevés nőt érint. Csak főfoglalkozású pedagógus nő - a tízezer, gyakorlatilag minimálbérért dolgozó bölcsődei gondozót nem is számolva - több mint 134 ezer van ma Magyarországon.

Anyából, anyázásból pedig sokszor ennyi. A sokat emlegetett középosztálybeli családok jelentős részének haragját sikerült kiváltani gyerekeik kötelező intézményesítésével. Az egésznapos iskoláztatás idén ősszel indul, a hároméves kortól való kötelező óvódáztatás pedig jövő ősszel szünteti meg a szülők azon jogát, hogy akár ötéves korukig ne küldjék közösségbe a gyereküket. Sok szülő - különösen az anyák - úgy érezhetik, a kormány kiveszi kezükből a gyermeknevelést és az értékek átadását helyettük erkölcs- és hittantanárokra bízza. A bölcsődei napidíj bevezetése, és az a tavaszi kísérletet is kellőképpen borzolta az idegeket, amely kis híján ellehetetlenítette az 1100 családi napközi működését, több ezer család nőtagjának munkahelyét veszélyeztetve.

De talán ne is álljunk meg ennyinél, nézzük tovább, a nők mely csoportjait sikerült a kormánypártoknak az elmúlt három és fél évben magukra haragítaniuk. Az abortusztablettát pártoló és az alaptörvénybe foglalt magzati élet védelmét sérelmezőket inkább ne is vegyük ide, az ő szavazataik elvesztése miatt nyilván nem aggódtak egy percig sem.

Biztosra vesszük, hogy annak a legalább százezer nőnek és szimpatizánsaiknak sem lopták szívébe magukat politikusaink, akiknek kezdeményezését a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá tételére megpróbálták lesöpörni. Ékes példája volt az ügynek, hogy egyetlen képviselő eszement kőkorisága mekkora kárt tud okozni egy politikai oldalnak. A négy-öt gyerek szülését, mint megoldást a családon belüli erőszak megelőzésére nyilván nem sokan találták megnyugtató megoldásnak. A kormányoldalon a felhördülést látva "engedtek ugyan a hölgyek akaratának", és megszületett a régen várt önálló törvényi szabályozás a kapcsolati erőszaknak átnevezett esetek ügyében, de kétséges, hogy ezzel hány nő bizalmát nyerték vissza a könnyelműen elvesztegetettek közül.

A Tisztelt Házban mindemellett újra és újra felbukkanó - női képviselőtársakat célzó - szexista megnyilvánulások is szépen példázzák, egyes politikusok szerint hol van a nők helye, és mennyit is érnek. Annyit úgy tűnik biztosan nem, hogy az ő kieső szavazataikat sajnálják.

A nőket szülőautomatáknak tekintő nézetek rendszeres megjelenése pedig nemcsak a feljebb emlegetett családon belüli erőszak kapcsán kerül időről-időre napirendre. A "hogyan veszítsünk női szavazatokat" versenyben a nők szülesztésének erőszakolása valószínűleg előkelő helyen végezne. Senki sem szereti, ha a hatalom a hálószobaablakán kukucskál befelé, ahogy azt sem, ha kizáróag a szaporítását tekinti értéknek. A romkocsmákban merengő fiatal lányok azt nem tudni hogyan vélekednek arról, hogy szülesztenék őket de mihamarabb, az viszont vélhetően nem esett nekik jól, hogy épp a hagyományosan a lányok körében népszerű felsőoktatási szakok helyeit nyirbálták meg leginkább.

Babaköszöntő ajtódíszek helyett a gyermeket tervező nők vélhetően többre értékelték volna, ha a munka törvénykönyvének változásai nem bolygatják korábbi jogaikat. A várandósság ténye ugyanis már csak akkor véd a munkahely elvesztésétől, ha a kismama bejelentette terhességét a kirúgása előtt. A biológia viszont keménykezű, sok kismama vetél el az első harmadban, emiatt sem volt szokás 12 hét előtt bejelenteni a babavárást. A munkavállaló ugyanis bizalmatlan, és attól tart, terhessége után karrierje is megszakadhat, ha kitudódik, gyermekvállaláson töri a fejét. Nem sok nő tapsikolhatott örömében akkor sem, amikor a jogszabály megszüntette azok felmondási védelmét, akik gyermekük hároméves kora előtt vissza kívántak térni állásukba.

Igaz, javára szól a kormánynak, hogy más tekintetben igyekszik elősegíteni a kisgyermekes anyák munkavállalását: az LMP hathatós közreműködésével létrehozták a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztosi posztot, és a Munkahelyvédelmi Akciótervben időlegesen járulékkedvezményeket adtak a kisgyermekes nők után. Többször is szó esett a GYED átütemezésének lehetőségéről, amely - amennyiben bevezetik - valószínűleg a leginkább haladó szellemiségű intézkedés lesz, azon kevesek egyike, amely azoknak a nőknek kedvez, akik nem tudnak vagy akarnak évekig otthon maradni, és kizárólag a családjuknak élni, vagy kis korkülönbséggel hozzák világra gyermekeiket.

Valószínűleg hoz majd pár szavazatot a nők negyven évnyi munkaviszonya utáni nyugdíjba engedése is, amely sok, az előre tervezettnél sokkal több (csak tavaly 30 ezer helyett 77 ezren éltek a lehetősséggel) nő számára biztosított menekülőutat a biztos munkanélküliség elől.

Összességében úgy fest, a kormányzó pártok szemében a nők egyelőre nem többek népesedéspolitikai eszközöknél. Szavazataik, melyek a tengerentúlon elnökválasztásokat döntenek el, itthon még járulékos veszteségként vannak elkönyvelve.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?