Vádat emeltek Biszku Béla ellen

politika
2013 október 16., 06:06
comments 28

A genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett, illetve a lakásán 2012. szeptember 10-én lefoglalt 11 darab lőszer engedély nélküli tartása miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a Budapesti Nyomozó Ügyészség Biszku Béla, az MSZMP az 56-os forradalom leverése után felállt Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja ellen.

A vádirat szerint az Ideiglenes Intéző Bizottság hozta létre a karhatalmat, amely a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követett el, vagyis Biszku felbujtója volt a háborús büntetteknek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.