GTA V: 46 óra és kész is

játék
2013 október 21., 23:11

1997-ben, két skót férfi a Race ’N Chase nevű játékon dolgozott. A játékos feladata az volt, hogy kiraboljon a bankokat, és elmeneküljön a rendőrök elől.

A próbajáték közben, egy hiba miatt, az üldözéskor a játékban lévő rendőrök megpróbálták letolni a játékost az útról, és folyamatosan meg akarták ölni, ahelyett hogy letartóztatták volna. Ez nagyon megtetszett a két fejlesztőnek, és újraírták a játékot. Így született a GTA.

A játék hamar megtetszett az embereknek, mert akkoriban a GTA volt az első szabadon bevándorolható, autórablós, járókelő öldöklős videojáték.

16 évvel és kilenc GTA-val később (mert az összeadás nem a Rockstar erőssége), megjelent a sorozat legújabb része: a GTA V.

1200 kilométert autózni

San Andreas megye, a GTA V helyszíne 49 négyzetkilométerből áll. Négyszer akkora, mint Manhattan, és sokkal nagyobb, mint bármelyik másik játék ezektől a fejlesztőktől.

Én 46 és fél órát töltöttem a játékban, és nem nagyon unatkoztam. Ennyi idő alatt két epizód híján végignézhettem volna a Breaking Bad összes részét, megnézhettem volna a Trónok Harcát, plusz az első évadot még egyszer.

Sok idő telik autóban, vezetéssel. Sokszor a küldetés, amit teljesíteni kell, szó szerint, a világ másik felén van, és ilyenkor el kell oda vezetni.

Az út nem feltétlen unalmas, a rádióból 240 zeneszám közül lehet választani. A kedvencem, a kifinomult zenei ízlésemnek köszönhetően, a Non-stop Pop rádió volt, ahol Rihanna, Fergie, Robyn meg hozzájuk hasonló kaliberű arcok adtak elő. Érdemben jobb volt ez, mint egy magyar kerrádió.

Aki ért jól angolul, annak mindenképpen ajánlom a West Coast Talk Radiot, ahol a Chattersphere műsorban 23 perc zseniális beszélgetés van egy Lazlow nevű pasival, aki a korábbi részekben is szerepelt.

A játék alatt kicsivel több mint 1200 kilométert vezettem. Összehasonlításképpen: ez több mint a Budapest-Milánó távolság, és csak kicsivel kevesebb, mint ha Amszterdamba szerettem volna eljutni.

Amúgy papíron 1200 kilométer utat újítanak fel itthon 2014 végéig. És 1200 kilométer biciklis út van jelenleg Bécsben.

Nem antihősök, csak sima seggfejek

Három szereplővel lehet játszani. Az első karakter egy volt bankrabló, most családapa Michael De Santa; a másik egy fiatal afroamerikai, Franklin Clinton, aki egy autószalonnak lop kocsikat; a harmadik pedig egy teljesen örült, Trevor Philips, aki droggal és fegyverekkel dílerkedik.

A sztori tényleg vicces, de a karakterek gonoszak.

Szimplán borzalmas dolgokat csinálnak, csak azért, hogy pénz kapjanak.

A GTA IV-ben, Niko Bellicnek, a főhősnek nem volt választása, sarokba volt szorítva. Vagy megcsinálta a küldetéseket, vagy megölték volna.

A GTA V-ben a "főhősök" nem ilyenek. Így aztán még szimpatizálni sem lehet velük, vagy a céljaikkal. A játékban még csak anti-hősökről sem lehet beszélni, a karakterek egész egyszerűen seggfejek.

Többjátékos singleplayer

A játék nagy újdonsága, hogy a többjátékos módban 16 másik emberrel lehet szabadon bejárni a várost. Piti bűnözőként kezd mindenki, kocsilopásos küldetésekkel, amik egyre nehezebbek lesznek, aztán egyre kreatívabb, és változatosabb missziókkal lehet szórakozni.

A probléma csak annyi, hogy a játék főszereplőihez hasonlóan az emberek is köcsögök.

Bár a másikat megölni sok értelme nincs, a kocsiját nem lehet elvinni, sok pénzt nem ér egy ilyen gyilkosság, a legtöbben mégis ebben utaznak. Én már akkor paráztam, mikor megláttam a képernyőn egy másik játékost.

A másik probléma, hogy ugyan a küldetéseket többen is végig lehet vinni, ennek támogatására még nincs igazán jó rendszer. A legtöbbször senki nem jelentkezik, és némelyik küldetést nem, vagy csak elképesztően nehezen lehet egyedül véghezvinni. Talán majd ha jön a PC-s verzió.

A küldetések mellett sok autó- és egyéb verseny van, amik elég jók. Hamarosan jön ki a mapeditor, szóval bárki csinálhat majd új pályákat, ami valószínűleg sokat fog dobni a multin.

TL;DR

A játék jó. Szórakoztató és ezer apróság van benne, ami  leköti az embert. Az online mód már nagyon hiányzott, és hibái ellenére is szórakoztató.

A sztori viszont kiábrándító, különösen, hogy a játékot 58 milliárd forintból fejlesztették, szóval volt pénzük forgatókönyvírókra. A készítők listája egyébként a játék végén kb. 40 perc alatt pörög le. Nem magával az alapötlettel van a gond, hanem hogy ekkora játéktérben a kisebb tartalmak, történetszálak elvesznek, a többi pedig néha teljesen inkoherens és összecsapott.

A játék elképesztően durva. Itt nem viccből rakták ki a +18 jelzést.

Nincsen alien heroin, és járókelők seggébe szondát helyező űrlények, mint a Saints Row IV-ben. Van viszont kötelezően végigcsináltatott, brutális kínzás, random gyilkolászás. És az utcákon indokolatlanul sok prosti, bár ez a legkevesebb.

Európában többnyire komolyan veszik az ilyen életkori korlátozásokat.

Amikor 11 évesen szerettem volna megvenni a GTA: Vice City-t egy osztrák boltban, az eladónő nem volt hajlandó kiadni nekem. Majdnem veszett ügy volt, de a mögöttem álló iszonyat szexi, 19 éves osztrák lány megvette nekem, és rám mosolygott. Magyarországon messze nincs ennyire komolyan véve a játékok korsorolása, de a GTA V-t én sem nagyon adnám 15 éven aluli tinédzsernek.

Tremmel Márk

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.