• Húsz éve ezen a napon kínált először fuvart a Hajtás Pajtás.
• A cég történetét már sokan megírták, a biciklis futárok pedig már rég Budapest mindennapjaihoz tartoznak, de ilyen kerek születésnap ritkán van.
• Ezért a cég alapító-tulajdonosával, Géresi Lackóval, és igazgatójával, Sinyával, azaz Sinka Károllyal beszélgettünk.
• Kezdetekről, hullámvölgyekről, állami szopatásról, és arról, hogy milyen jól néznek ki a futárok.

A Hajtás Pajtás ötlete Lackó bátyjától, Tóth Zoltán Spenóttól jött. Neki mesélte egy itt tanuló svájci barátnője, hogy kerékpáros futárcéget szeretne csinálni Budapesten. Aztán amikor erről lemondott, Spenót és az Izraelből épp hazaköltöző Lackó belevágtak.

1993 őszén, bármiféle komolyabb üzleti vagy biciklis tapasztalat nélkül, egy olyan városban, ahol senki nem közlekedett kerékpárral. És nem is ok nélkül, Lackóék visszaemlékezése szerint tényleg nagyon zűrös volt akkor biciklivel utazni. Mindenhol macskakő, az autósoknak pedig fogalmuk se volt róla, hogy hogyan kell közösen haladni, egyáltalán mennyi helyet kell hagyni egy biciklisnek.

Minket akkor teljesen hülyének néztek. Ma meg európaiak járnak ámuldozni Budapestre, hogy milyen jól lehet itt biciklivel közlekedni.

A testvérpár nagyon elszánt volt, és mivel hallották, mennyire jól működik ez a vállalkozás Nyugat-Európában, egy pillanatra sem merült fel bennük, hogy nem szorítják ki az összes hagyományos futárcéget a városból pár éven belül. Ez tényleg nem történt meg, de évtizednyi munkával piacvezetők lettek.

Kezdetben hárman dolgoztak együtt, a két testvér mellett egy harmadik srác is. De mivel mindvégig családi vállalkozásnak gondolták el az ötletet, őt nem vették be tulajdonosként, nem volt döntési joga. Ezért is ment el egy idő után. Pedig ebben a korai időszakban rengeteget segített. Mert miközben egyikük a telefont emelgette, a másikuk a szokásos kötelező napi bicikliszereléssel bajlódott, sokat jelentett, hogy volt valaki, akit lehetett ugrasztani.

A siker hirtelen és nagyon gyorsan érkezett. Az ötletüket megszerető Magyar Narancs ingyenes hirdetési lehetőséget adott nekik, ezt szúrta ki egy fordítóiroda vezetője, aki pedig kapcsolatban állt az akkori piacvezető reklámügynökséggel, a McCann Erickson-nal. Lackó szerint ekkor dőlt el a sorsuk.

Elején úgy ment minden, mint általában szokott. Bementem az irodájukba, mondtam a recepciósnak, hogy Hajtás Pajtás, a lány már ettől kuncogni kezdett. Mondtam, hogy levelet hoztam, és hagytam ott szórólapot is, hogy hívjanak minket, mi kerékpárral szállítunk. Ekkor általában mindig beestek a pult mögé a röhögéstől. De ennél a cégnél az egyik vezető volt továbbképzésen az Egyesült Államokban, ahol van hagyománya a biciklisfutárkodásnak. Ő döntött úgy, hogy kipróbálnak minket. És innentől nem volt megállás.

Napi több tucatnyi fordulót jelentett csak ez az egy kapcsolat, a referencia miatt pedig sorra nyíltak meg az ajtók.

1995 áprilisára kezdett felduzzadni a cég, Sinya volt a hatodik futár, aki csatlakozott.

Én korábban hentes voltam, iszonyú sok pénzem volt, de nem tudtam elkölteni, mert mindennap reggel öttől este hétig dolgoztam, kivéve szombaton, mert akkor négytől háromig. A többi időben aludtam. És ezt egy ponton nem bírtam tovább, kiléptem. Elkezdtem rockandrollkodni, és amikor elfogyott a pénzem, az LSD-dealerem mondta, hogy keressem meg a Lackót a Toldi moziban, és menjek el biciklis futárnak, mert kurva jó lesz.

Ő eredetileg három hónapra érkezett, csak annyit tervezett maradni, amíg összejön a nyári amszterdami útra a pénz. 18 éve ott van, most ő igazgatja a céget.

A hőskor az nagyon durva volt, mi a Küküvel (Kürti Gábor, a Critical Mass másik alapítója) kb. egyszerre léptünk be, és nekünk ez olyan volt, mintha kijártuk volna a közgázt. Két tanárunk volt, a Spenót és a Lackó.

Sinya szerint a sikerükhöz az kellett, hogy hiába lett egyre nagyobb a cég, folyamatosan megmaradt a családi hangulat. "Amikor egy hasonló létszámú másik cégnél már rég látszódott volna, ki a tulajdonos és ki a beosztott, itt ez még akkor sem volt jelen, amikor 30-40 ember dolgoztunk már együtt. Ugyanazt az életstílust folytattuk, ugyanoda jártunk bulizni."

Az, hogy ennyire sikeres volt az egész, abban biztos benne volt az is, hogy mindig ennyire tisztességesen és rendesen csinálták a dolgaikat. Ezért tűnt minden ennyire gördülékenynek az elején.

A kezdeti sikeres berobbanás után kicsit több mint egy évtizeddel jött a kötelező hullámvölgy.

Lackóék visszaemlékezése szerint a cég teljes kifehérítése és a válság egyszerre érkezett, és mindkettő nagyon megütötte őket. A kétezres évek végén jött egy törvénymódosítás, ami színlelt szerződéseknek minősítette azokat az alvállalkozói szerződéseket, amikkel addig foglalkoztatták a futárokat. Ekkor döntöttek úgy, hogy mindent kifehérítenek.

Naivan azt gondoltuk, hogy mivel mi vagyunk a piacvezetők, ezzel a lépéssel majd rántunk mindenkit magunk után. Hát nem ez történt.

A váltás után nagyon sok megrendelőjük ment el, mert nem legális keretek között működő cégek 15-20 százalékkal jobb árat tudnak kínálni. Ha pedig egy irodavezetőnek spórolnia kell, az ilyesmi rengeteget számít.

Az meg nem érdekli őket, hogy az anyukájának a nyugdíját ki fizeti, meg ki nem fizeti.

- mondja Sinya, akit az bánt igazán, hogy azért mert mindent rendesen fizetnek, nem indulhatnak állami tendereken sem. "Van olyan futárszolgálat, ahol papíron négy alkalmazott van, mindenki minimálbéren. És ha mondjuk a külügyminisztérium futárszolgálatot keres, persze hogy őket választja, mert ők a legolcsóbbak."

Mi etetjük őket, de mivel becsületesek vagyunk, nem kapunk tőlük munkát. És ezt szörnyű megélni. Nem csak azért, mert kevesebbet keresünk. Hanem az az érzés, hogy semmit nem tudunk tenni, csak a teljes kilátástalanság van.

És ehhez még jönnek az értelmezhetetlen szabályok. Kükü az egész nyarát azzal töltötte, hogy üzletszabályzatot írjon, ami megfelel a Nemzeti Hírközlési Felügyeletnek, ami alá a futárkodás tartozik. És három hónapig ezzel kellett foglalkoznia, és közben nem tudott semmit tenni a cégért.

De büntették meg már őket azért is, mert a Sinyának nem volt pontos kimutatása arról, hogy a cégnél ki kér és ki nem kér lábtámaszt. A tárgyat, aminek a létezéséről korábban nem is tudott. Dolgozik olyan ember is náluk, akit csak azért fizetnek, hogy egész nap az értelmetlen bürokráciát szolgálja ki.

Uj Péter is írta egyszer rólunk, hogy az állam mindent megpróbál, hogy a sikeres kisvállalkozásokat megfojtsa. És ez tényleg így van, mindent elkövetnek, hogy hagyjuk abba a színfehér, legális kft-nket, és menjünk vissza a szürke/fekete zónába. És ennek a megélése sokkal nehezebb, mint annak, hogy nem keresek annyi pénzt, mint amennyit szeretnék.

A másik komoly visszahúzóerő globálisan hat, mindenhol érinti a futárszolgálatokat, és mindenhol alakulnak át és szűnnek meg a cégek. Amit a megrendelők tíz éve még cédén küldtek, azt ma feltöltik a netre. Fő megrendelőjük a reklámszakma volt, mire egy hirdetés megjelent egy lapban, minimum tíz fuvarra volt szükség. Ez sincs többé, ez hatalmas érvágás. Az egész futárszakma átalakul, és a céges levelezés helyett egyre inkább olyan dolgokra specializálódnak a futárok, amit nem lehet postán küldeni.

A Hajtás Pajtás történetében is fordult már elő rengeteg furcsa küldemény: szállították már Puskás aranycipőjét egy díjátadóra, volt, hogy egy szállított macska szökött meg a MOM Parknál, meg  olyan is, amikor műtéthez kellett egy szervvel átérniük kórházba húsz perc alatt. Fontos az is, hogy ők olyan dolgokat is szállítanak, amit az emberek nem mernek interneten keresztül küldeni. Például önéletrajzokat fejvadászoknak munkahelyükről elküldve. És mivel a digitális aláírás még mindig nem terjedt el, szerződésből azért még mindig akad bőven.

A húsz év alatt összesen 460 futár fordult meg a cégnél. Az aranykorban összesen 160 ember dolgozott egyszerre náluk, ekkor az utcán lévő aktív futárok száma elérte a százat. Most kb. hetven alkalmazottja van a cégnek, egy nap átlagosan 50 futár van kinn Budapest utcáin.

Nagyon sokáig nagyon nagy lábon éltünk a lehetőségeinkhez képest, a nyereségoptimalizáció szó egyáltalán nem szerepelt a cég szótárában. Amíg volt mit enni, nem számított mire mennyit költünk.

- meséli Sinya. Viszont egy ponton be kellett látniuk, hogy ezt nem lehet tovább. Amikor kifehérítettük a céget és beütött a válság, kénytelenek voltak elkezdeni meghúzni magukat.

Sok év után idén először kedvezőek kicsit a kilátások, vannak mutatók, amik idén már kecsegtetőek Lackó szerint:

Az már nem lesz, ami tíz éve volt, de sokáig pesszimista voltam, és ez most kezd elmúlni.

A felfutó cég körül fokozatosan kialakult egy szubkultúra is: a kilencvenes évek végén meg a kétezres évek elején ellepték Budapest szórakozóhelyeit a biciklisfutárok és a biciklisfutároknak öltözködő fiatalok. Sinya szerint az egész jelenség sokkal nagyobbat ütött, mint amit tényleg volt mögötte, egy-egy péntek estén általában jó ha tízen indultak neki a városnak, utána egy hétig mégis mindenki arról beszélt. A trendé vált futárok körül közben tűntek fel a zenekarok, volt fesztivál, amelyik külön színpadot biztosított nekik, és egy időben az számított egy sikeres buli mércéjének, hogy beállít-e oda egy hordányi biciklis futár.

Sokat számított, amikor megismerkedtek a külföldi színtérrel.

"Azt hittük, miénk a város, rohadt beképzeltek voltunk. És akkor eljutottunk az első futárvébénkre Barcelonába, ahol azt láttuk, hogy a világ minden tájáról pont ugyanolyan srácok vannak ott, mint amilyenek mi vagyunk. Onnantól kezdve minden eb-re és vb-re eljártunk, 2001-ben pedig Budapest rendezhette meg a világbajnokságot. Az is évekre elegendő lendületet hozott itthonra." - meséli Sinya. Meg azt is, hogy ebből a nagy hazai társaságból alakultak ki aztán az újabb futárcégek. Legtöbbjükkel máig jó a viszony, a konkurálás ellenére is.

Egy futár napi 80-100 kilométert tesz meg, de ez Sinya szerint egyáltalán nem olyan megerőltető napi nyolc óra alatt.

Amikor én futárkodtam, még sokkal szarabb meló volt. Sokkal kevesebben voltunk, ezért kevésbé volt lefedve a város. Simán volt olyan is, hogy Moszkva térről kellett felvennem egy fuvart az Egressy út végén. Nem voltak jó biciklijeink sem, és fogalmunk se volt arról, hogy van olyan, hogy téli ruha. Én az első két telemet farmerben és pufidzsekiben nyomtam végig.

Volt olyan, hogy 26 évesen sírva fakadtam. Jéghideg december, Újpestre kellett kimennem hatra, kiderült, hogy a cég elköltözött onnan, mehettem át másik címre. És egy 26 éves punk csávó nem szokott sírni, de az egész teljesen kilátástalan volt. És akkor még nagyon kicsi volt a cég, tudtad, hogy nyolc ember van kinn rajtad kívül, és nem fogja más elvinni helyetted.

Egy dolgot lehetett tenni: teljes erőből a helyére kúrni a telefonkagylót, és egy óriásit üvölteni. Majd elindulni.

Lackó visszaemlékezése szerint ahogy nőtt meg a cég, eljött egy olyan időszak is, amikor nem csak a megrendelőkkel kellett foglalkozni, hanem a futárokkal is. Mindenféle arcok jöttek, volt aki rehabilitációról érkezett, és volt, aki csak a nyaralásra akarta összeszedni a pénzét, mint mondjuk Sinya is. És nem az volt a jellemző, hogy ők reggel kilenckor haptákban várták a munkakezdést. A megrendelőt meg persze egyáltalán nem érdekelte, hogy ki rúgott be tegnap, meg ki nem.

Közben meg jöttek a megrendelők, hogy szerződést kötnének, kapnak-e kedvezményt, cigiszagú volt a futár és minden hasonló dolog.

Lackó és Spenót ekkor látta be, hogy ezt nem lehet állandóan csinálni. Itt indult el az, hogy felváltva egyikük vitte a céget, a másik pedig pihenhetett és a zenekarával foglalkozhatott. Az végig vállalt cél volt, hogy ne váljanak kockafejű vállalkozókká, ebben sokat segített az is, hogy mindig futott pár underground körökben népszerű zenekaruk, korábban a Flash meg a Csókolom, most meg éppen a Puszi megy jobban.

A cégnél mindenki, aki ma már irodában ül, egykor futárként kezdte, átment mindenen. És Sinya szerint pontosan ettől tud annyira jól működni a mai napig, hogy mindenki pontosan annyit kapott vissza, amennyit beletett.

Húsz év alatt rengetegféle ember fordult meg náluk. Volt például olyan, aki nem mondta meg, hogy veseátültetett, mert tudta, hogy akkor nem vennék fel. Csak akkor derült ki, amikor évekkel később, már az irodai munkában átöltözött a többiek előtt, és látták a vágásokat rajta. Dolgozott náluk marketing cég vezetője, akinek elege lett a munkájából, pedig többet keresett, mint a Hajtás Pajtás irányítói együtt. Beállt egy évre futárnak, de nem vette fel a fizetését, egy közös futáralapba dobta be az egészet.

És van már olyan futár is, aki kettő hónappal idősebb, mint a cég. Hiába vannak egyre nagyobb életkoribeli szakadékok a cégen belül, Sinya szerint nincs semmiféle probléma a fiatal generációval:

Ők munkahelyre jönnek, pontosan tudják, mit jelent ez. Hogy mit jelent a bejelentett munka, mi az a táppénz, mi az a munkaruha, hogy hogyan működik a kapitalizmus.

Gond inkább néhány régebbi futárral akad, akik megélték a családi vállalkozásos szakaszt, és most nem tudják megszokni a cégszerűbb működést.

Velük nagyon nehéz, őket hurcoljuk a hátunkon, amíg van kajára pénz. Olyanok, mint a gyerekeink. Mit lehetne velük tenni, mint hogy amíg nekünk jut, nekik is adunk.

- mondja Sinya, majd azt, hogy vannak olyan futárok is, akik a Hajtás Pajtásból mennek nyugdíjba. Például Sanyi bá, aki negyvenvalahány évesen kezdte, tizenéve itt van, és nemrég elkezdte a hivatalos nyugdíjba meneteli procedúrát. De volt olyan ötven körüli futárjuk is, aki többször is jelentkezett. Sinya pedig folyamatosan visszautasította.

Egyszer megkérdezte, hogy azért nem veszel fel, mert öreg vagyok?

Mondtam, hogy hát igen.

De megint kért egy próbát, és én belementem. És nagyon bejött. Nem vitt sok fuvart, de nagyon megbízható volt. És a legnagyobb flörtkirály.

A recepciósokkal történő flörtölés mindkettejük szerint ugyanis elengedhetetlen eleme a munkának.

Nyáron kellemesen izzadva, iszonyatosan szálkás futár bemegy a recepciós lányokhoz átadni egy csomagot. Lehet, hogy nem Calvin Klein-illat, de a tesztoszteron az működik. Ezek a srácok ugyanis kurva jól néznek ki.

- összegez Lackó, majd arról mesél, hogy sok céget szereztek úgy, hogy a lelépő recepciósok az új helyen rábeszélték friss főnökeiket a Hajtás Pajtásra. És nem egy párkapcsolat is jött létre az évek alatt.

Aki ide belépett, és itt maradt, az jobb ember lett. Közben pedig rengeteg embernek mentette meg az életét, sokszor olyan volt, mint egy ingyenes drogprevenció. De most már nem ez van, hanem kapitalizmus. De abból is megpróbáljuk kihozni a legjobbat.

- mondja Sinya, aki Küküvel közösen hozta össze azt a Critical Mass-sorozatot, ami gyökeresen alakította át Budapest közlekedést.De ők is Spenótnak és Lackónak hálásak, mert ők hitték el először, hogy ebben a városban lehet és érdemes is biciklizni.

Sinya felidézett egy 1993-as interjút, amiben Lackóék arról beszéltek, hogy a háromfős cégük bevételéből majd bicikliútat fognak építeni. Egy olyan városban, ahol akkor még szinte senki nem járt biciklivel.

Ha évtizedek múlva elmennek unokáikkal a teljesen kerékpárokra szabott belvárosba, akkor majd büszkén mutathatják, hogy ehhez nekik is bőven volt közük.