https://444.hu/assets/hatalom.jpg

Kiteregette a rendőrség az év oktatófilmjének titkait

a hetedik művészet
2013 október 30., 15:16

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának új sikerfilmsorozatáról érdeklődtünk, legfőképp az év filmjeként emlegetett, Csak egy szippantás című klasszikusról. Így kell úgy válaszolni, hogy lehetőleg ne sok minden derüljön ki arról, ami a kérdezőt érdekli. A válaszokon nem változtattunk, hogy a rendőrnyelv ne veszítsen az erejéből. (A legérdekesebb, hogy a Youtube-ra felkerülő oktatófilmek sokszorosítására 400 ezer forintot fordítanak.)

Mit szerettek volna a filmmel üzenni a fiataloknak?

„Az oktató kisfilm készítésének célja, az áldozatvédelmi rendszer hatékonyságának növelése. A kisfilm célközönségének a filmen keresztül az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeit, az áldozatsegítés formáit és intézményeit mutatjuk be. A fiatalokat érintő veszélyekre, és annak esetleges következményeire szeretnénk felhívni a figyelmet. Arra is megpróbáltunk rávilágítani, hogy tetteik következményei nem kizárólag jogi vonatkozásúak lehetnek.”

szippantas

Valóban annyira károsnak tartanak egy szál cigarettát, hogy attól kórházba lehet kerülni?

„Az egy szál cigaretta gondolatébresztő, nem feltétlenül kerül valaki emiatt kórházba. A film története szerint sem kizárólag az egy szál cigaretta elszívása miatt következik be a rosszullét.”

rendor

Mennyiben fedi a valóságot az önök által készített anyag? Ez az általános helyzet?

„A kisfilmek általános megfogalmazásokat tartalmaznak valamennyi témában, hiszen a prevenció jegyében készültek.”

szippantasparazol

Azok a fiatalok, akik szerepeltek az önök videójában, mennyire tartották tipikusnak a felvetett életszituációt?

„Ezt a kérdést a filmben szereplő fiataloknak lenne célszerű feltenni, az ő nevükben mi nem nyilatkozhatunk.”

szippantasanyamek

Ki írta a forgatókönyvet? Ki rendezte a filmet? Kik a szereplők?

„A filme(ke)t a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai készítették. A filmek szereplői amatőrök, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai és azok hozzátartozói, a Rendőrség társszerveinek és konzorciumi partnereinek munkatársai valamint a Rendőrség ELLEN-SZER programjában résztvevő középiskolás diákok és általános iskolai tanulók. A szereplők térítés nélkül, szabadidejüket feláldozva fáradoztak a filmek megvalósításáért.”

szippantas

Mennyi volt a film költségvetése? Úgy tudjuk, a kampányra összesen 125 millió forintot kaptak, ebből mennyi jutott a filmre?

„A »Ne légy áldozat« című projekt teljes 121 543 860 Ft. összegű költségvetéséből a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, mint konzorciumi partner 66 205 160 Ft összegű támogatásban részesül. Ebből az összegből a projektben több tevékenység valósul meg. A 15 darab bűnmegelőzési kisfilm elkészítésének költségvetése 900 000 forint, valamint az 500 db példányszámban történő sokszorosításra 400 000 forintot fordíthatunk.”

A sorozat eddigi részei

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.