Szijjártó: 673 ember kirúgása nem jelenti a stratégiai partnerség végét

gazdaság
2013 november 19., 19:40
comments 1

Az amerikai Jabil Circuit Magyarország Kft hétfőn jelentette be, hogy megválnak egy rakás alkalmazottól. A céggel amúgy márciusban kötött stratégiai megállapodást a magyar kormány.

Ez azonban nincs veszélyben a döntés miatt, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség hasonló ügyletekért felelős államtitkára telefonon nyugtatta a kedélyeket az MTI-nek.

A cég ugyanis a vevői igényekben bekövetkezett változások miatt rúg ki ennyi embert decemberben, Szijjártó szerint pedig a nemzetközi piaci fejlemények vezettek ide,

a cég szolgáltatásai, termékei iránti kereslet csökkenése kívül áll a társaság magyarországi vállalatán vagy a magyar gazdaságpolitikán

- fogalmazott az államtitkár.

A stratégiai partnerségi megállapodásban rögzítették, hogy a vállalat a piaci körülmények, a vevői igények ismeretében törekszik a magyarországi gyártókapacitás bővítésére, a Jabil Circuit ennek eddig eleget is tett.

- mondta még el.

Az államtitkár szerint viszint jó hír, hogy az észak-magyarországi térségben 1300 új munkahelyet jelentettek be a napokban, a Takata japán autóipari beszállító 1000 helyet teremt Miskolcon, a Bosch pedig 320-at.

Szijjártó azzal zárta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új munkahelyek létrejötte ellensúlyozza azoknak a családoknak a nehéz helyzetét, akiket a Jabil Circuit által bejelentett leépítés érint. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.