Így államosítják a tankönyvpiacot

POLITIKA
2013 december 16., 19:43
comments 22
  • Nem látszik, honnan lesz erre tízmilliárd forint.
  • Az EU-nak lehet, hogy nem tetszik majd a radikális piacszűkítés.
  • Ezeket beszélték meg a minisztériumok egymás között.

"Az NGM jelezte, hogy nem tisztázott a forrása annak, hogy az új Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. milyen állami forrás terhére jön létre, mi biztosítja ennek a fedezetét."

Többek között ez olvasható a tankönyvpiac államosításáról szóló törvényjavaslat előterjesztésében, amit az Átlátszó hozott nyilvánosságra. A kormányhoz benyújtott előterjesztés után nem lett sokkal tisztább a kép.

Kiderül például, hogy csak minisztériumok egyeztettek a javaslatról, a döntés alternatíváiról és hatásairól pedig nem tájékoztatták a kormányt.  Az egyeztetésben részt vevők közül az NGM megjegyezte, hogy nem látszik, honnan lenne meg az a tízmilliárd forint, amire szükség lenne az állami tankönyvkiadó felállításához.

Kártérítési kockázat

A KIM pedig arra figyelmeztet, hogy a jelenleg működő kiadók kártérítési igényekkel állnak majd elő. Az előterjesztés szerint a kormány úgy döntött, ezeket a kockázatokat fel kell vállalni.

Az EMMI az előterjesztés benyújtásakor maga sem tudta, hogy honnan lesz az állami tankönyvkiadóra tízmilliárd forintja, és erősen küzdött az ellen, hogy költségvetési szervként (és ne állami tulajdonú gazdasági társaságként) kelljen működtetnie az állami könyvkiadót - írja az Átlátszó.

Radikális piacszűkítés

A dokumentum kitér arra is, milyen hatása lehet az EU-ban a "radikális piacszűkítő képésnek".

“Az Európai Unióban érvényes versenyjogi előírások szerint minden radikális piacszűkítő intézkedés bevezetése előtt több év türelmi időt kell biztosítani annak érdekében, hogy az érintett piaci szereplőknek módjuk legyen veszteségeiket minimalizálni, és gazdasági stratégiájukat az új helyzethez alakítani. Miután a tankönyvpiacon szereplő kiadók közül több külföldi tulajdonban van, nem zárható ki, hogy ők a tankönyvpiac felszámolására vonatkozó új szabályozás ellen panasszal fognak fordulni az Európai Unió különböző testületeihez, és vélelmezhető, hogy jogorvoslatért perelni fognak nemzetközi bíróságokon is.”

A teljes előterjesztés itt olvasható.

Az állam felelőssége

Az indítvány úgy fogalmaz, hogy "a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett az állam felelősségét kívánja megteremten a tankönyvpiacon".

Pokorni Zoltán fideszes oktatáspolitikus hétfőn azt mondta, rossznak tartja a javaslatot, de nem akart arról beszélni, a frakciónak miért akarja ezt. A javaslat alapján 2014. január 1-jétől jogi értelemben is megszűnne a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósulna az állam teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezendő tankönyvellátás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.