• Agnes Meyer-Brandis német művész úgy döntött, hogy ludakat fog kiképezni arra, hogy feljussanak a Holdra.
• Éveket szánt erre a projektre, vannak ludak, akik már anyjukként ismerik őt.
• A holdludak először 2027-ben szállhatnak le a bolygó felszínére.
• Rég volt egy történet ennyire szép.

Az egész történet egy angol püspök, feltaláló és tudós, Francis Godwin könyvéből indult. Godwin 1562 és 1633 között élt, és megírta regényét, amit az első sci-finek is szokás nevezni.

Az Ember a Holdon Domingo Gonzalez történetét meséli el, aki holdludaknak köszönhetően megtanulni repülni, és segítségükkel eljut a Holdra, tizenegy nap alatt. Godwin leírásában a Holdon óriások vannak, akik zenével kommunikálnak egymással, és egy becsületesebb, boldog világban élnek odafenn.

A könyve csak halála után, 1638-ban jelent meg, és a XVII. században elég népszerű volt. Ami külön izgalmassá teszi, hogy a könyvben elég precíz leírása található a súlytalanságnak, pedig 50 évvel Newton felfedezése előtt született.

Meyer-Brandist azonban főleg nem ez érdekelte, hanem a könyvben szereplő holdludak. Először 2007-ben ismerkedett meg a regénnyel.

Azóta nem tudja a holdludakat kiverni a fejéből.

2008-ban Szibériába utazott, hogy a legközelebbről figyelhesse meg az abban az évben bekövetkező napfogyatkozást. Ez már készülő projektjének előszele volt.

Úgy sejtette, hogy ez a kozmikus jelenség valahogy összefügg a holdludakkal.

Ezután, pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, kezdetét vette a kísérlet. Meyer-Brandist 13 lúddal az Ob folyó egyik homokszigetére költözött, és elindult a kiképzés.

És hogy mi ez az egész?

Hát egy csodálatos kísérlet az irracionális határainak feszegetésére. Meyer-Brandis interjúiban is folyamatosan keveri az olyan pillanatokat, amikor teljesen komolyanvehetetlen dolgokat jelent ki nagyon komoly arcot vágva, azokkal, amikor egy jelentéktelen mondat hatására is elneveti magát.

Az egész egy hatalmas játék. Nem a ludakkal, hanem a valósággal.

A munkám egy költői megközelítése az ismeretlenek. Folyamatosan fedezem fel a valóság szerkezetét. És nagyon érdekel a képzelőerő szerepe.

- mondta minderről.

Kezdetben az egyetemen ásványtant tanult, de aztán otthagyta a szakot, és szobrászként diplomázott. 2003-ban saját művészeti intézményt indított, ahol szubjektív tudománnyal foglalkozik. Valójában tudományos eszközöket a kezébe véve, képzelőerejét teljesen szabadon engedve végez nyomozást a világ dolgai között. Olyasmi eredményekkel, mint a holdludak esetében.

2011-ben egy olasz farmra költözött, és más irányból kezdett hozzá a holdludak megismeréséhez. Tojásokból kikelő fiókákat kezdett el felnevelni, gyakorlatilag az anyjuk lett.

A kikelő fiókákhoz már tojáskorukban is beszélt, amikor pedig megszülettek, asztronautákról nevezte el őket. Közben a helyes nevelésért tanácsokat kért lúdtenyésztőktől, a kiképzés tökéletessége miatt pedig a NASA-tól is kapott tanácsot.

Gyakorlatilag állandóan a ludakkal volt, párnapos korukban elkezdte kiképzésüket. Volt mobilhold-edzés és V-alakban repülés gyakorlása is. De volt szó fizikáról és csillagászatról is, bár az órákon a ludak nem mindig figyeltek. Kilenc hónapnyi edzés után pedig a ludakat a Hold felszínére hasonlító területre vitte.

Előbb egy liverpooli, majd egy newcastle-i kiállításon elkészült egy irányítóterem is, ahol a látogatók figyelhették a ludakat monitorokon át.

Meyer-Brandis most Finnországban él, egy erdei kísérletet visz éppen véghez, amiről egyelőre nem árulhat el részleteket. Időnként meglátogatja az olasz farmon élő ludakat, akik nem mindig ismerik fel. Szerinte egyszerűen mérgesek rá. A lúdcsapat időközben felnőtt, már új fiókák is vannak, őket Meyer-Brandis Holdon születetteknek hívja.

Az első Holdra szállást 2027-re tervezi. 2032-ben már ember is kísérné a baromfikat. Vannak persze akadályok még előttük, de szerencsére idejük is akad még addig.

Ha visszatérünk a Holdra, talán találunk majd ott madártollakat. Az elég izgalmas lenne. Vagy lúdszart. De lúdlábnyomoknak biztos kell majd ott lenniük.

- mesélte nevetve a Wirednek adott interjúban.

Az idézetek ebből az interjúból származtak. A kiképzésről szóló húszperces dokumentumfilmbe a berlini Hamburger Bahnhof időszaki kiállításán futottam bele teljesen véletlenül. A cikk tetején szereplő film csak a neten fellelhető, rövidített, tízperces verzió, szóval ha arra jár, érdemes a helyszínen az egészet megnézni.