Így dugott el Hodorkovszkij 170 millió dollárt Putyin elől

bűnügy
2013 december 23., 22:04
comments 14
photo_camera Fotó: Reuters

Mihail Hodorkovszkij Putyin kegyelméből tíz év után kiszabadult a börtönből, ahová Putyin csukta, és most mindenkit az érdekel, mennyi maradt abból a 15 milliárd dolláros vagyonból, amit az olajmágnás annak idején cége, a Jukosz révén felhalmozott, és ami a Forbes listáján a világ 15. leggazdagabb emberévé tette.

Van-e pénze kajára, vagy teljesen elszegényedett? Hol lakik majd, most, hogy kiengedték, tán csak nem az utcára kerül?

Maga Hodorkovszkij folyamatosan ködösít, azt mondja, fogalma sincs, mennyi pénze maradt. Hogy ő is szeretné tudni. Hogy meg kell kérdezni az ügyvédeitől.

Leonyid Bersidszkij orosz gazdasági újságíró most a Quartz szerint azt állítja, tudja, mennyi pénze maradt Hodorkovszkijnak: egészen pontosan 170 millió dollár.

És azt is tudja, hogy maradt meg az a pénz.

Az úgy volt, hogy amikor Putyin 2003-ban elfogatta Hodorkovszkijt és üzlettársát, Platon Lebegyevet, az akkor 30 milliárd dollár értékű Jukoszt feldarabolták, és a darabokat más cégek között felosztották.

Igen ám, de Hodorkovszkijéknak sikerült megtartaniuk a feldarabolt olajcég fölötti irányítást egy Gibraltárban bejegyzett vállalat, a Group Menatep révén, ami GML néven máig működik. A cég vezetőjének, Leonyid Nyevzlinnek sikerült lelépnie Izraelbe, amikor forró lett a lába alatt a talaj, és onnan a GML nevében hébe-hóba pereket indított a Jukosz volt tulajdonát megszerző cégek ellen.

És volt, hogy nyert.

Na nem milliárdokat, de 2010-re a GML-nek már 292 millió dolláros vagyona halmozódott fel. És mivel Hodorkovszkijnak akkoriban 59,5 százalékos részesedése volt a Menatepben (ami most GML), ki lehet számolni, hogy most, hacsak a tulajdonviszonyok időközben nem változtak, van úgy durván 170 milliója.

Ami, lássuk be, kiköpött tökmaghéj az egykori 15 milliárdhoz képest – a Forbes idei listáján az első százba se férne be vele, még a 100. helyezett Charles Ergennek is 10,6 milliárdja van –, de szerény zsebpénznek megteszi.

Hát így járt túl a csavaros eszű Hodorkovszkij a csavaros eszű Putyin eszén. Állítja a Quartz Leonyid Bersidszkij nyomán.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.