Volt ez a videó tavaly november végéről, amiben az amerikai Kevin Richardson úgy megy ki a szavannára, mint más, amikor hazamegy a cicukához: kettőt füttyent és jönnek a barátai, az oroszlánok, akik mintha csak játékos macskák lennének, üdvözlik őt, játszanak vele, leterítik, nyalogatják.

Richardson írt is egy könyvet arról, hogyan lett ilyen jóban jó pár oroszlánnal, illetve hiénával, akikkel nap, mint nap találkozik és jó barátságot ápol velük. Az Observation Deck szerzője sem hitt a szemének, ezért megvette a könyvet és írt róla egy cikket.

• Richardson nem tartja be a szabályokat: nem beszél halkan, belenéz a nagymacskák szemébe, csupa olyan dolgot megszeg, amit a természetbúvárok orrára szoktak kötni.
• Ennek ellenére senkinek sem ajánlja módszerét.
• Richardson gyerekkoruk óta ismeri ezeket az állatokat, szerinte testvérnek tekintik őket.
• Akikkel később ismerkedett meg, azokkal neki is meggyűlik a baja: egyszer csak azért menekült meg egy Tsavo nevű oroszlán pofonjától, mert előzőleg levágták a karmait.
• Az oroszlánoknak is vannak jó, meg rossz napjaik.
• Individuumként tekint rájuk, egyenrangú partnerként kezeli őket. Mármint nem ruházza fel őket emberi tulajdonságokkal, hanem "érti a nyelvüket", az ő fejükkel igyekszik gondolkozni.
• Kapcsolata is változik egy-egy állattal: a tinédzser koruk nekik is nehéz, ilyenkor vigyázni kell velük. "Ahhoz már túl nagyok, hogy megöljenek", ahhoz viszont még nem túl idősek, hogy "ne akarjanak felfalni", írja.
• A szerző kiemeli, Richardson nem egy Attenborough, nem tudományos szemlélettel közeledik az állatok felé, hanem "a pillanat embereként" ráérzett az oroszlánok és a hiénák személyiségére, így könyvét csak azoknak ajánlja, akiket érdekel egy rosszul megírt, de elképesztő kalandokkal teli könyv egy nagymacskákat cirógató őrültről. (OD)