Zaklató módon diszkriminált a rendőrség, amikor betiltották a melegfelvonulást 2012-ben

jog
2014 január 17., 08:54
comments 8

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a BRFK

szexuális irányultság miatti közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg

amikor 2012-ben nem engedélyezték a Budapest Pride megtartását.

A bírósághoz egy magánszemély és a Háttér Társaság a Melegekért nevű szervezet fordult, azután, hogy 2012-ben a rendőrségi tiltó határozat olyan indokokra hivatkozott, amikről már 2011-ben, egy hasonló betiltási kísérlet után, kimondta a bíróság, hogy megalapozatlanok.

A felperesek kifogásolták azt is, hogy a rendőrség korábban számos, hasonló útvonalra eső, ráadásul lényegesen nagyobb résztvevői számmal tervezett rendezvény megtartását tudomásul vette.

A bíróság éppen ezen két körülmény miatt találta úgy, hogy a BRFK döntése nem egyszerűen csak diszkriminálta a felpereseket, és az általuk képviselt közösséget szexuális irányultságuk miatt, hanem zaklatást is megvalósított velük szemben. Azaz a tiltás alkalmas volt a szexuális kisebbségekkel szembeni ellenséges környezet kialakítására.

A felpereseket képviselő Helsinki Bizottság közleménye szerint a bíróság úgy fogalmazott az ítélet kihirdetésekor, hogy a BRFK nem valódi indokok alapján, hanem a a felperesek és a meleg közösség szexuális irányultsága miatt tiltotta meg a Budapest Pride felvonulást.

A rendőrségi döntés után 2012-ben a Pride szervezői a bírósághoz fordultak, az pedig a rendőrségi határozatot hatályon kívül helyezte, így megtarthatták a 2012-es rendezvényt is.

A bíróság magánlevélben történő bocsánatkérésre is kötelezte a BRFK-t, valamint eltiltotta a további jogsértéstől. Az ítélet nem jogerős. (via Helsinki Bizottság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.