Paks kapcsán kapitális bakot lőtt a kormány. Annyira átgondolatlanul és előkészítetlenül adósították el az országot tízmilliárd euróval, hogy még alapszinten védhető érveket sem tudtak mellette felsorakoztatni.

Az elmúlt héten az eredeti bejelentéskor elhangzott valamennyi (az elképesztő eljárást indokolni hivatott) mondásról kiderült azóta, hogy egyszerűen nem igaz.

Érdekesek voltak a kanyarok abban a kérdésben is, hogy a konstrukció akkor most növeli-e az államadósságot. A keddi változat az volt, hogy nem növeli, mert az adósság az MVM-é lesz és így nem is terheli az államot. Aztán később Lázár János sajtótájékoztatójára ez már úgy változott, hogy dehogynem, a terheket végső soron mégiscsak az állam fogja viselni.

Ezzel persze az a bibi, hogy a kétharmados többséggel elfogadott államadósság-szabályt veszi semmibe és szegi meg.

A kormány képviselői a hétvégén úgy érveltek, hogy mivel ezt a hitelt majd fokozatosan hívják le, az ország beinduló gazdasági növekedése és az így lehetővé váló törlesztések miatt GDP-arányosan nem fog nőni az adósság szintje. Figyelem, most már nem az az érv, hogy a paksi beruházás nem növeli az államadósságot, hanem hogy lesz valami, ami majd jobban csökkenti. Ráadásul ehhez a GDP-növekedésnek és az alacsony kamatlábaknak olyan, válság környezetben ritka együttállására lenne szükség, amire stratégiát alapozni – főleg ilyen szintű kérdésben – megdöbbentő vakmerőség volna.

Hasonló a káosz az EU állítólagos zöld lámpájával kapcsolatban is. Kedden még nagyon határozott volt a kormány: az uniónak nincsenek fenntartásai. Két nap múlva aztán az egyik érintett uniós biztos szóvivője kijelentette, hogy ők bizony még nem alkottak véleményt. Erre a kormány úgy finomított álláspontján, hogy ők egy napon át magyarázták a kérdést a biztosnak, aki harminc napon belül nem is emelt kifogást. Nagyon úgy fest, hogy az EU tisztviselői és a magyar kormány máshogy értelmezi az egynapos beszélgetés és a harmincnapos határidő jelentőségét. Nyilván nem véletlen, hogy csütörtök óta nem halljuk az „EU mindent szentesített” panelt.

A GDP-növekedésre gyakorolt óriási pozitív hatásról kedden hallottunk utoljára. Akkor Lázár János még azt mondta, hogy a beruházás miatt évi 1%-kal nő majd a GDP növekedési üteme. Másnap a portfolio.hu egy meglehetősen egyszerű elemzéssel bemutatta, hogy ez lehetetlen, és a hatás valójában lényegesen kisebb. Azóta a számok kiestek a kormány idevágó nyilatkozataiból. Már csak egy megfoghatatlan versenyképesség javító hatásról beszélnek.

Ez az irányítási módszer azonban borzasztóan sok hibalehetőséget hordoz magában. Először is ott van a szomorú tény, hogy a kormányfőnek nincs mindig igaza. Nyilván van sok minden, amit nagyon jól lát, de bizony vannak dolgok, amiket egyáltalán nem. Másodszor a bürokrácia szempont-aggregációs képességének kiiktatásával megszűnik a rosszul felmért helyzetek esetében a gyorskorrekció lehetősége. Harmadrészt ez a módszer mindig ott kreálja a legtöbb problémát, amit kiváltani hivatott: a megvalósítással kapcsolatos nehézségek kapcsán. Mivel a bürokratikus szempontok meg sem jelennek a kormányfői döntéshozatalban, ezért aztán az ilyen típusú problémák vakfoltot jelentenek. Így fordulhat elő, hogy a kormányfő azt gondolja, hogy az EU már áldását adta az egész megegyezésre, miközben még csak egyet oldottak meg a tucatnyi bürokratikus akadályból.

A paksi baklövés a kormányfő központosító és titkolózási gyakorlatának egyenes következménye. Sőt, talán ennél több is. Tízmilliárd euróról egy-két tucat ember bevonásával dönteni, ez maga a hübrisz.