• Peti vagyok, egy 11 éves kisfiú
• Elmentem egy rendezvényre, hogy minél többet megtudjak a házasságról
• Elképesztő dolgokat tudtam meg a felnőttekről
• Volt, amit nem értettem
• Vannak felnőttek, akik nem azt mondják, hogy SZEX, hanem hogy házastársi együttlét

A Házasság Hete nevű rendezvénysorozatot 2008 óta minden évben megrendezi a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Vagyis mindenféle keresztény és keresztyén szervezetek.

Arcok vagytok

Az egyhetes programsorozatnak minden évben egy házaspár az „arca”. Ők a „házaspár-arcok”. Ezek az arcok idén Keresztes Ilona (Magyar Rádió) és férje, Mohay Tamás (ELTE BTK Néprajzi Intézet) lettek, a szerda esti pódiumbeszélgetésnek pedig azt a nevet adták, hogy „Arcok álarcok nélkül”. Az idei arcpárosnak a korábbi évek arcai voltak segítségére: Süveges Gergő és Rudan Margit, valamint Farkas Zsolt és Várnagy Andrea.

Az estnek végtelenül egyszerű (de korántsem elnyújtatlan) koreográfiája volt: a középen ülő házaspár egyik tagja felvetett egy témát, ezután egy másik házaspár egyik tagja reflektált saját élettapasztalatai alapján, majd a házaspár másik tagja nagyjából elmondta ugyanazt és/vagy valami kis humoros hozzászólással fűszerezte a műsort. Utána ezt eljátszotta a harmadik házaspár is.

Hűség = biztonság

A fő téma a hűség volt, és a versenyzők viszonylag hamar megállapodtak abban, hogy azért hűségesek házastársukhoz, mert egy jó házasság biztonságot ad, ehhez az isteni szövetséghez tartozni jó dolog, testileg és lelkileg megnyugszik az ember, ráadásul akár fel is szabadulhat ezáltal.

Szabadság? Házasságban?!

Igen. Egy jó házasság megszabadít a jövő rossz párválasztási döntéseitől és minden egyéb kapcsolati kalanddal járó nyavalyától – állította Süveges Gergő. Mohay Tamás egy szójátékkal nyitott. A hűség szó első szótagjában rejlő rácsodálkozásra hívta fel a figyelmet. Hűűűűű!

Polgári esküvő vs. templomi esküvő

Rövidesen kezdetét vette a polgári esküvő finom, de módszeres gyalázása. A lényeg az, hogy a polgári szertartás tulajdonképpen csak egy röhejesen rövid és szinte ceremóniamentes jogi procedúra, a templomi esküvők konzervatív romantikájának lecsupaszított, korcs unokatestvére.

Ugyanitt érdemes elidőzni egy picit a református házassági eskütétel felett, mely - akármilyen vallási hovatartozás árnyékából is nézzük - pöpec kis krédó:

Őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek.

„Ha akarod még ezerszer mondom el, hogy rajtad kívül senki sem érdekel”

A pódiumbeszélgetés korai szakaszát jellemző „boldogságban egymásra licitálás” hamar alábbhagyott és továbbfejlődött emberarcú, visszafogott dicsekvéssé, majd egymás maritális sikerén felbuzdulva és felbátorodva, szépen lassan jó tanácsok kimeríthetetlen kútjává változtak a megszólalók.

A nagy tanulság, hogy nem nagyon van tanulság.

A házaspárok érezhetően rengeteg szeretetet, munkát és időt áldoztak kapcsolatukra, amely szépen lassan szinte kikezdhetetlen lett. Ahhoz, hogy ez a folyamat végbemehetett, szükség volt valamire, amit nevezhetünk jószerencsének vagy akár isteni áldásnak is. Az ellenszenvesnek egyáltalán nem nevezhető párok lépten-nyomon szóvá is tették, hogy nem akarnák ám felvágni a boldogságukkal és, hogy nem mindenkinek adatott meg a szerencse, hogy kiegyensúlyozott és kielégítő házasságban éljen.

Mert ugye ott van a betegség és ott van a halál.

Meg ott van, hogy

végül is honnan a fenéből tudhatom, hogy a csajom az igazi?

Hát sehonnan. Ha mázlid van, akkor egyszerűen érzed. Ha meg elmúlik vagy elmúlni látszik ez az érzés, akkor peched van, és valószínűleg akkor nem a csajod volt az igazi. Ha meg az elmúló szerelem ellenére még mindig úgy érzed, hogy a csajod az igazi, akkor foggal és körömmel harcolnod kell, hogy újból meggyőzd magad erről.

Harcolni kell a kísértés ellen, elfutni az ostromló ajánlatok elől, vagy leülni és szépen végiggondolni, hogy "izgalmas volt az az udvarlás dolog 17 évvel ezelőtt, de mégis csak jobb ugyanahhoz az emberhez minden nap hazatérni".