A Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint megugrott a Jobbik támogatottsága, miközben a baloldali összefogásé csökkent. Bár a két tömb között még mindig jelentős, 6 százalékpontos különbség van (az egész népességre vetítve), a magyar baloldal hónapok óta tartó bénultsága végül csak elindította az ellenzéki erőviszonyok átrendeződését. Bár az adatok egyetlen mérésen alapulnak, ráadásul egy új módszertannal készült kutatáson, annyi bizonyos, hogy a Tárki számai jól illeszkednek az elmúlt időszak eseményeihez.

Kétségünk sem lehet, hogy a Jobbik új támogatói a kormányt korábban is leváltani szándékozók közül kerültek ki.

Nem tudjuk, hogy közvetlenül a baloldalról vagy a bizonytalanoktól jöttek, de egyértelműen azok közül, akiket a baloldali blokk szeretett volna megnyerni magának. A Jobbik támogatottsága 7 százalékponttal nőtt, ami rettentően sok embert jelent. Mivel az elmúlt hónapban a párttól nem láttunk semmilyen politikailag érdekesnek vagy fajsúlyosnak tekinthető teljesítményt, az erősödésre nem nagyon lehet más magyarázat, minthogy a kormánytól és a 2010 előtti garnitúrától is viszolygók egy jelentős része a harmadik erőknél, elsősorban a Jobbiknál kezd lehorgonyozni. Ez annál is valószínűbb, mert a még kevesebb politikai aktivitást felmutató LMP támogatottsága is nőtt 4 százalékponttal.

Az, hogy miért fordultak el a szavazók a baloldali összefogástól, meglehetősen egyértelmű. Egyrészt ugye sikerült azt a 2006-os listát újraindítani, amelyiket 2010-ben a világvégére kergettek a magyar szavazók. Valamilyen rejtélyes okból a baloldali vezetők azt gondolták, hogy jó ötlet az elmúlt 25 év legnagyobb bukását produkáló csapatot összehozni egy búcsúkoncertre. Másrészt – valószínűleg Simon Gábor ügye miatt – egyszerűen nincs baloldali kampány. Az elmúlt két hétben még Vona Gábort és Schiffer Andrást is többet láttuk szerepelni, mint Mesterházy Attilát.

A Jobbik egy klasszikus anti-establishment párt. Minden komolyabb válságon áteső régiós országnak volt ilyenje. Sőt, mindegyik nagyobb támogatottságot ért el, mint amekkorát a Jobbik valaha magáénak tudhatott vagy fog tudni. Magyarországon utoljára a Torgyán vezette FKGP volt ilyen, amelyik aztán 1996-ban a Bokros-csomagot követően egy rövid időre a legnépszerűbb magyar párt is lett. Azóta most van először komoly válság Magyarországon. Most fordul elő először, hogy egy viszonylag széles réteg életszínvonala tartósan romlik vagy stagnál. Közben a szavazók többsége úgy érzi, hogy a politikai elit romlott és korrupt. Ez az a helyzet, amelyikben egy valamire való elitellenes párt akár 25 százalékos támogatottságot is szerezhetne.

A Jobbik azonban – szerencsére – egy ritka ügyetlen párt. Ahelyett, hogy az emberek megélhetési problémáira fókuszálnának, elsősorban cigányokról és néha-néha zsidókról tesznek ostoba kijelentéseket. Ezzel persze kifejezik az anti-establishment jellegüket, hisz olyanokat mondanak, ami teljesen szalonképtelen, viszont csak a már mindent tagadókat vonzzák magukhoz.

Üzeneteik kizárólag a dühről szólnak, a reményről egyáltalán nem. Az igazi érdekesség igazából nem az, hogy milyen erősek, hanem hogy milyen gyengék még mindig.

Különösen szembetűnőek a Jobbik hiányosságai most, amikor a legnagyobb ellenzéki párt úgy tűnik, beszüntette a politizálást és múzeumként tevékenykedik tovább. Ebben a helyzetben egy erős elitellenes pártnak egyesszámú ellenzéki erővé kellene válnia. A Jobbik azonban erre nyilvánvalóan nem képes. Nem képes, mert ahhoz hiteles alternatívát kellene felmutatniuk. Ezt azonban meg sem kísérlik. Ők csak tagadni tudnak, azt is igen egyszerűen. Már azt is csak a baloldal szerencsétlenkedésének köszönhetik majd, ha a választásokon meg tudják ismételni 2010-es eredményüket.