A csillogás mögött élnek a szellemmunkások

Ramiro Gomez pár évvel ezelőtt kénytelen volt otthagyni a művészeti iskolát, és állást keresni, hogy megéljen valamiből. Éveken át vigyázott Hollywood legmenőbb negyedeiben élők gyerekeire, és segített közben a ház körül. A mexikói bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született férfi közben folyamatosan alkotott, műveit az a rendkívül összetett viszony inspirálta, ami közte és a munkáját adó család között alakult ki.

Happy Hills című sorozatában ismert, a hollywoodi csillogást bemutató reklámanyagokra és magazinbeli képekre dolgozta rá az amúgy soha nem ábrázolt bevándorló alkalmazottakat, akik észrevétlenül olvadnak bele a gazdag amerikai polgárok mindennapjainak hátterébe.

Azt ő is tudja, hogy ebben a jelenségben semmi új nincs. Mint egy interjújában elmondta, semmiféle lényegi különbséget nem lát az egykor a palotákban dolgozó szolgák és az óriási ingatlanokban dolgozó háztartási alkalmazottak helyzete között. A gazdagok kiszolgálását, mint örök jelenséget akarta vizuálisan megragadni.

Rajzain az alkalmazottak mindig illékonyak, nem simulnak bele teljes kontúrjukkal az elegáns környezetbe, ezzel akarja Gomez helyzetük bizonytalanságát megmutatni. Azt, hogy nincs biztos munkahelyük, nincs senki, aki védené érdekeiket, és ki vannak szolgáltatva a megbízóiknak.

Gomez további műveivel Facebook-oldalán és blogján lehet találkozni, a képeket az ő engedélyével közöljük.

Myra és a gyerekek
Alma elfáradt lába
Delia az étkezőben
Könnyűség és teher
Veronica tisztítja a tükröket
Rigoberto a vörös folyosón

gomez08

Gomez talán legismertebb műve, a Nincs csobbanás, David Hockney Nagy csobbanás című festményének parafrázisa.
Miriam visszatükröződése
Leticia
Gomez nem csak hirdetéseket fest át, de időnként kartonfigurákat is elhelyez Beverly Hills környékén. Itt ő maga látható egyik alkotása mellett
Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.