Ezt teszi a kommunizmus egy olajban gazdag országgal

külföld
2014 március 12., 07:21
comments 66
photo_camera John Moore / Getty Images

Ha egy országnak bizonyítottan több olaja van, mint Iránnak, Oroszországnak és Líbiának együtt, ott nagy baj nem lehet, nem?

De.

És ehhez nem is kell sok. Elég, ha megpróbálják bevezetni a kommunizmust. Vegyük például Venezuelát. Nincs a világon még egy ország, aminek ennyi olaja lenne. Venezuela bizonyítottan létező olajtartaléka nagyobb még Szaúd-Arábiáénál is. Ehhez képest akár már az idén csődbe mehet.

Venezuelának idén tízmilliárd dollár külföldi hitelt kell visszafizetnie. Ami papíron rendben is lenne, mert papíron van még 20 milliárd dollárnyi arany- és valutatartalékuk.

A baj csak annyi, hogy ezek a tartalékok minden bizonnyal már csak papíron léteznek.

A venezuelai kormány ugyanis a pénznyomtatás felpörgetésével próbálja megoldani a gazdasági válságot. Ez két dolgot eredményezett:

  • Egyrészt már szinte biztos, hogy az emlegetett húszmilliárdos tartalék már csak a könyvekben létezik.
  • Másrészt nagyon felpörgött az infláció.

Az utóbbi mértéke még a hivatalos, tehát csaló statisztika szerint is 56 százalék - a valóságban inkább 300 százalék körül lehetett tavaly. A hiperinflációval a kormány gyakorlatilag minden olyan polgárt kifoszt, aki helyi valutában kapja a fix fizetését.

Az infláció hatását az árak állami szabályozásával próbálják megoldani. Ez olyan, mint a rezsicsökkentés, csak mondjuk az áram vagy a gáz ára helyett bármely más árucikkét is szabályozzák. Ennek hatására gyakorlatilag mindenből hiány van. Például vécépapírból is, de mondok jobbat:

Még benzinből is. Az országban, aminél senkinek sincs több olaja.

A venezuelai jegybank saját áruhiány-indexe nemrég 28 százalékra ugrott. Ez magyarul azt jelenti, hogy bármely adott pillanatban négy alapvető termékből egy biztosan nem kapható.

És hogy mi ebből a tanulság? A szocializmus nem működik. A tervgazdaság nem működik. Az árak állami szabályozása nem működik. De ezt mi már csak tudhatnánk, a nyolcvanas években helyben is megtapasztalhattuk. (Via City A.M.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.