Emberek, az ötmásodperces szabály létezik és IGAZ!

fooddrop

A Gizmodo szerint az óvodások ökölszabálya, de a magam nevében állíthatom, hogy még felnőttek is hisznek abban, hogy ha elég gyorsan fel tudják kapni a földre hullott csokigolyót, csipszet, pogácsát, stb., azt még nyugodtan megehetik, mert

a baktériumok öt másodpercig még békén hagyják a földön heverő ételt.

Jómagam ezt egy, az emberiség és a baktériumok közötti titkos megállapodásnak tudtam be, de szerencsére vannak nálam alkalmasabbak is az ilyen kérdések eldöntésére. Például a birminghami Aston Egyetem mikrobiológusai, akik egy teljes tanulmányt szenteltek a témának, és megállapították, hogy

valóban.

Mint írják:

"lehet némi tudományos alapja az ötmásodperces szabálynak."

A kutatást Anthony Hilton professzor vezetésével az egyetem végzős biológushallgatói végezték. Két széles körben elterjedt baktériumot, a kólibacilust (Esxherichia coli) és a Staphilyococcus aureoust vizsgálták három féle felületen - kárpitozottan, lamináltan és csempésen. A földre piritóst, zsemlét és ragacsos édességeket dobáltak, amiket 3-30 másodpercig hagytak heverni.

Ez alapján megállapították, hogy:

  • Igenis számít a baktériumok átvitelében, hogy mennyi ideig hever a földön az étel.
  • Az se mindegy, hogy milyen felületre ejtjük az ételt.

Az utóbbi ráadásul igen meglepő eredményt hozott. Ha hiszi, ha nem, a legjobb, ha a szőnyegre ejti az ételt. A vizsgálati eredmények alapján a baktériumok a leggyorsabban a csempére ejtett, nedves felületű ételeket fertőzik meg.

Ez alapján Hilton professzor megfogalmazásában arra jutottak, hogy:

"Bár a padlóra ejtett étel fogyasztása kockázatokat hordoz magában, nagyon sok múlik azon, hogy milyen baktérium van a padlón. Mindazonáltal a kutatási eredmények némi megkönnyebbülést okozhatnak mindazoknak, akik évek óta alkalmazzák az ötmásodperces szabályt, annak ellenére, hogy a közmegegyezés ezt mindezidáig mítosznak tartotta."

Az astoni csapat a mikrobiológiai kutatás mellett közvélemény-kutatást is végzett, ez alapján:

  • Az emberek 87százaléka enne vagy evett már földre pottyant ételt.
  • A földről evők 55 százaléka nő.
  • A földről evő nők 81 százaléka hisz az ötmásodperces szabályban.

(Aston University via Gizmodo)