Elég ebből az egyoldalú Michelle Obama-divatkultuszból!

DIVAT
2014 március 24., 00:02
comments 21

Michelle Obama amerikai és Peng Li-jüan kínai First Lady csúcstalálkozójáért őrül meg a világ. Őket tartják most a világ leghatalmasabb női között a legnagyobb divatdiktátoroknak.

De hát emberek, mi ez az őrület?

A belső levelezőlistánkon felvetettem, hogy mintha Mrs. Normcore egy kicsit túl lenne sztárolva, és a hírhedt shoppingtivornyái ellenére egyáltalán nem mindig öltözködne olyan szuperegyedien és hiperelegánsan, mint ahogy azt a legenda tartja. Akkora ellentámadásba léptek az Obama-hívők, hogy alig győztem kapkodni a fejem.

„Én sehol a neten nem láttam még cikket arról, hogy a Michelle szarul öltözködne”

– írta az egyik szakértő kollégám, máig meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

„Michelle Obama a legjobban öltözködő First Lady a világon Jackie Kennedy óta, sőt, szerintem Jackie annyira nem is volt nagy szám!!!!”

– dühöngött a másik, próbálva eltussolni a nemtelen támadást.

A világ vicce

Nem hagyhattam annyiban: egyszer és mindenkorra pontot kell tenni a politikai vita végére, ami megmételyezi a munkahelyi kapcsolatokat, családokat szakít szét, és barátságokat tesz tönkre. Nem egyedül látom úgy, hogy Michelle Obama outfitje sokszor erőltetett, a punk és a new wave divat felfuttatója, Viviane Westwood például egyenesen rosszul van Obamáné gönceitől.

Igaz, ami igaz: Obamáné tényleg divatikon, és hosszú cikkeket is írtak arról, hogyan lett politikai fegyver Obama ruhatárából. De ő sem tévedhetetlen, és a súlyos hibák talán azt jelzik: nincs is saját stílusa, öltöztetőcsapat kénye-kedvének teszi ki magát.

A legmeggyőzőbb talán ez a válogatás meg ez a gyűjtés a Pinteresten az elnökné legelszabottabb ruháiról. A képeken lakótelepi kutyasétáltatótól krumplis zsákig mindenre hasonlít, csak tisztességesen felöltöző First Ladyre nem. Persze nem kell, és talán nem is lehet Dobrev Klárát és Lévai Anikót alulöltözni, de a dél-amerikai vagy afrikai diktátorok ünnepi bohócgúnyáját sem kell elirigyelni. A nyilvánvaló szélsőségeken kívül itt egy gyűjtés AFP-s fotókból arról, hogy Michelle Obama is képes tök fogalmatlanul a nyilvánosság elé állni.

Fotó: Nicholas Kamm / AFP
photo_camera Fotó: Nicholas Kamm / AFP
Fotó: Saul Loeb / AFP
photo_camera Fotó: Saul Loeb / AFP
Fotó: Mandel Ngan / AFP
photo_camera Fotó: Mandel Ngan / AFP
Fotó: Charles Dharapak / AFP
photo_camera Fotó: Charles Dharapak / AFP
Fotó: Mandel Ngan / AFP
photo_camera Fotó: Mandel Ngan / AFP
Fotó: Jewel Samad/ AFP
photo_camera Fotó: Jewel Samad/ AFP
Fotó: Chris Helgren / AFP
photo_camera Fotó: Chris Helgren / AFP
Fotó: Yuri Gripas / AFP
photo_camera Fotó: Yuri Gripas / AFP

Névtelenül nyilatkozó stylist forrásunk szerint is túlértékelt Michelle Obama: „Persze ő nem egy fashion arc, és abban a politikai közegben, amiben ő mozog, kitűnik. Az évek alatt sokat hízott csípőre, és ezt szerintem nem akarja belátni, olyan darabokat vesz fel, amik egyáltalán nem állnak jól neki. Alapvetően szerintem egy rossz ízlésű nő lehet, a stylistja pedig nem a legjobb.”

Természetesen még így is fényévekkel előzi meg mondjuk Angela Merkelt, és lehet, hogy tényleg ő az utóbbi idők legjobban öltöző First Ladyje, hiszen Laura Bush-sal és Hillary Clintonnal szemben 18 év előnye van, Barbara Bush pedig 64 évesen lett First Lady, és Ronald Reagan neje is 60 volt, amikor a csúcsra jutott. (Azt is el kell ismerni, hogy ilyen sportos First Lady még nem volt.)

De hogy Michelle Obama tévedhetetlen divatikon lenne, az aljas hazugság, és ha van igazság a földön, a történelem majd közli a helyreigazítást.

A cikk nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Sajnos.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.