Zsigó Róbert 163 ezer kilométert autózott össze a bajai önkormányzat pénzén

Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő a Parlament egyik legjobban kereső képviselője, havi, 1,66 millió forintot tehetett zsebre. Az összeg persze érthető, Zsigó bajai lakos, valahogy be kell járnia dolgozni. Ehhez kapott támogatást az országgyűléstől is, de a Zsigó Róbert vezette bajai önkormányzat 2010-ben azt is megszavazta, hogy Škodáját magáncélra is használhassa Zsigó Róbert.

Ráadásul, mint az Index cikkéből kiderül, mivel az autó után az önkormányzat fizette a cégautóadót is, Zsigónak még útnyilvántartást sem kellett vezetnie. Közérdekű adatigénylés után derült csak ki, hogy a képviselő 2011. január 1. és 2013. december 31. között 163 000 kilométert tett meg Škodájával. Azaz napi 150 kilométert.

Az Index megérdeklődte az önkormányzattól, hogy mibe került ez a városnak, a jegyző annyit válaszolt, hogy Zsigó 10943 liter benzint használt el. Ez a lap becslése szerint alsó hangon is négymillió forintos kiadást jelent.

Zsigó vagyonnyilatkozatából 2013-ban amúgy hiányoztak az önkormányzat által biztosított autó költségei. Ő nem kívánt reagálni a kérdésekre, minden kérdést az önkormányzat jegyzőjének tolt át.

 

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.