Az állam megveszi a teljes Főgázt

Budapest
2014 március 26., 09:21
comments 54

A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen döntött arról, hogy a fővárosi tulajdonban lévő részesedést eladják az MVM-nek, írja az MTI. A Főgáz fele magánkézben volt, azt már korábban megvette az állam. Most a másik fele is hozzájuk kerül. A Főgáz Budapest önkormányzatának egyik legértékesebb tulajdona volt, de négy évvel és sok rezsicsökkentéssel ezelőtt sok tízmilliárd forinttal többet ért, mint most.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Akkor azért akarták eladni, hogy az uniós beruházások önrészét ebből fizessék, de kitört a válság, és keveset kaptak volna érte. Akkor egyébként pont Tarlós István volt ennek a legnagyobb ellenzője. Most sokkal kevesebbért beleegyezett, mint amennyi pénzért akkor ellenezte. A legjobb üzletet az állam kötötte, mert elértéktelenített egy céget, aztán olcsón megvette.

Cikkünkre reagálva a Főpolgármesteri Hivatal a következő közleményt adta ki:

"Megjelent információkkal ellentétben nem adta el a Főváros a többségi FŐGÁZ-részvényeit. A vételár mértékéről pedig még csak szó sem esett.

A Közgyűlés mai ülésén két dologról döntött. Egyrészt hozzájárulását adta ahhoz, hogy az MVM megvásárolja a FŐGÁZ kisebbségi részvénycsomagját a német RWE Holdingtól, azaz a FŐGÁZ nemzeti tulajdonba kerüljön. Másrészt arról döntött, hogy az RWE Holdinggal olyan megállapodást köt, amelynek eredményeképp a város mentesül egy – a Demszky-adminisztráció idején kötött – szerződésben foglalt, Budapestre kedvezőtlen kármentesítési peres kockázattól.

A fővárosi tulajdonú, többségi FŐGÁZ-részvényeket illetően olyan határozat született, hogy ha az állam (és nem külföldi gazdasági társaság, mint az MSZP-vezetés idején) vásárlási szándékot jelent be, úgy a Főváros nyitott a tárgyalásokra."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.