Na ki a legboldogabb most a baloldalon?

POLITIKA
2014 április 07., 14:37
comments 51
  • Emlékszel, mekkora sikert aratott a liberalizmus vasárnap?
  • Ez Fodor Gábor eredménye.
  • Egy minimális támogatottságú párt éléről elérte, hogy az elejétől biztos helye volt a parlamentben, most pedig még a frakciók sorsa is rajta múlhat.
  • És még a szabadság köreit is megszervezi!

A vasárnapi eredmény után az összebaloldali szövetségből keveseknek volt okuk örömre. Azoknak, akik nyerni tudtak saját egyéni körzetükben, persze igen - az egyéni megnyerése, és a parlamenti hely megszerzése ilyen módon mindig komoly politikai teljesítmény.

Nem volt oka izgulni

Volt viszont valaki, aki boldogabb volt még Oláh Lajosnál, és a többi baloldali egyéni győztesnél is. Az igazán nagy húzás azért mégiscsak az, ha valaki egy önmagában esélytelen szervezet élén betárgyalája magát a lista biztosan befutó helyére, vagyis a kampány alatt sem kell stresszelnie egy pillanatra sem, majd az eredmény után teljes nyugalommal el is foglalhatja képviselői helyét a parlamentben.

Fodor Gábornak éppen ez sikerült.

photo_camera Fodor Gábor hétfőn. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Már vasárnap esti beszéde is lényegesen virágosabb hangulatú volt, mint harcostársaié, hétfői sajtótájékoztatója pedig már egyenesen kicsattant a sikertől és a boldogságtól.

A liberalizmus nagy sikere

Ilyen hangulatban Fodornak még az is belefért, hogy gratulált a választás győztesének, és elmondja, az egyenlőtlen feltételekkel együtt sem lehet csak a másik félre kenni a vereséget. De nem ez volt a lényeg, hanem, hogy az eredményt

a liberalizmus nagy sikerének tartja, és büszke rá, hogy “ismét lesz liberális erő” a parlamentben.

Olyan lendületben volt, hogy rögtön meg is hirdette, hogy a “szabadság köreit” fogják megszervezni az országban, az EP- és országgyűlési választásokon pedig újra kell gondolni az ellenzéki együttműködés formáit. A helyzet pedig úgy hozta, Fodor nemcsak bejutott a parlamentbe, de még arról is ő dönthet, hogyan alakulnak a frakciók.

Lehet fantáziálni

Egyelőre úgy áll, a DK-nak és az Együttnek is 4-4 képviselője jutott be, az önálló frakcióhoz pedig öt képviselőre van szükség. Fodor több kérdést is kapott arról, melyikhez csatlakozna, de légies jókedvvel hárította el a kérdést, mert

egyelőre nem aktuális, lehet erről fantáziálni, de majd a konkrét tárgyalásokon eldől.

Azt mondta, hivatalosan még nem keresték, egyelőre ők sem kerestek másokat.

Ha pedig már ilyen meghatározó tényező lett, és ilyen magabiztosan beszél a liberális erőről, megkérdeztem tőle, mégis mekkora  szerinte a párt támogatottsága.

A siker titka

Azt mondta, egy ilyen szövetségben ezt már a jó ég tudja megmondani, de az biztos, hogy szerepe volt abban, hogy megszerezzék a liberális szavazók támogatását. (Az összefogás meghirdetése előtt egy decemberi mérés 2 százalékra mérte a Liberálisokat.)

Mindezek után már csak az a kérdés maradt, hogy ha a választási eredményt is nehéz sikernek nevezni, a párt saját eredményét sem ismerjük, akkor mégis egészen pontosan mi az a siker, amit Fodor elért?

Hogy sikerült megtárgyalni Mesterházy Attilával a listás helyet még januárban?

Fodor szerint az önmagában siker, hogy a semmiből indulva növekedett a népszerűségük, az pedig, hogy a parlamentben vannak, komoly politikai teljesítmény.

Arról, hogy vajon hogy került Fodor a lista negyedik helyére, a vs.hu készített összeállítást néhány napja, pontos válasz ugyan nincs, de a lehetőségek között legtöbbször Mesterházy Ernő neve merült fel.

Egykori SZDSZ-es párttársa, Bőhm András pedig hétfőn a hvg-hu.n ezt írta róla:

“Emlékszem, ahogyan kimenekült az egykori liberális párt elnöki székéből, és hagyta ott a legnagyobb válság kellős közepén, választások előtt néhány hónappal. Most pedig nulla politikai teljesítménnyel, egy nem létező párt élén, érvényes gondolat nélkül, ajándékba kapott egy mandátumot, azzal az ígérettel, hogy "hozza" a liberális szavazatokat. Irigylem, akik még bírják gyomorral a hivatásos magyar politikát.”

Ez persze valószínűleg nem rontja el Fodor Gábor kedvét. Nincs nála most vidámabb ellenzéki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.