Kishantoson leszerepelt a Fidesz

Tbg
POLITIKA
2014 április 14., 11:55
comments 25

Érdekes dolog figyelhető meg a Fejér megyei Hantos településen leadott szavazatok megoszlásánál:

photo_camera A 2014-es választás szavazóköri eredménye Hantoson (Fejér megye 05. választókerület), egyéni jelöltekre adott voksok.

Jól látható, hogy a fideszes jelöltet megelőzte a jobbikos, és az is, hogy Ács Sándorné, a kishantosi mintagazdaság vezetője is jelentős eredményt tudott elérni, harmadikként végzett a baloldali összefogás jelöltje előtt.

(A pártlistára leadott voksok jobban tükrözték az országos eredményt: Fidesz: 176, Jobbik: 153, Kormányváltók: 59, LMP: 20. Az Élőlánc nem állított országos listát, rájuk nem lehetett szavazni.)

Az eredményben nyilván része van annak, hogy az Orbán-kormány erősen vitatható módon lefolytatott földpályázatának áldozatává vált a kishantosi mintagazdaság, amely előtte húsz évig zavartalanul tudott működni.

A mintagazdaság vezetője Ács Sándorné igen ismert személyiség volt előtte is, azután pláne, hogy nemzetközi tiltakozás is indult a tavalyi földpályázat miatt.

Hantos lenne az első fecske?

A földet mások, Hantostól sokkal meszebb lakó gazdák kapták, akik éppen a napokban pusztították el az ősszel bevetett termést. A kishantosi mintagazdaságban helyiek dogloztak.

A mintagazdaság annak ellenére elcsúszott a földpályázaton, hogy több évtizedes tapasztalata volt, illetve a 425 hektáros területet egy sokkal nagyobb, 9000 hektáros terület övezi, amelyet átláthatatlan módon bérel az államtól egy megacég, a Mezőfalvai Zrt.

Megnéztünk más, a földpályázatok miatt a hírekbe került településeket (Csincse, Vál, Lepsény, Kajászó, Ófehértó, Alcsútdoboz, Bábonymegyer) szavazóköri eredményeik szerint, egyelőre csak itt találtuk szignifikáns nyomát a helyiek elégedetlenségének.

Hétvégén már kevésbé volt depressziós a Jobbik a választási eredmények miatt, a hantosi szavazókör eredménye erre is jó példa. A párt szerint ők a második erő ma Magyarországon, mert bár összeredményük alapján harmadikak lettek, de - hangoztatják - a vidéki kistelepüléseken lenyomták a baloldali szövetséget.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.