Hahó, pedofilok! Ezentúl kártérítésre kötelezhetnek titeket a gyerekpornó nézéséért!

bűnügy
2014 április 24., 05:45
comments 12
photo_camera Emiliano Iko / Flickr

Fontos döntést hozott a gyerekpornográfia elleni harcban az amerikai legfelsőbb bíróság. A nagyon szűk többséggel, 5:4 arányban meghozott ítélet alapján a gyerekpornográfia áldozatai kártérítést követelhetnek azoktól, akiknél megtalálták a róluk készült felvételeket.

Az alapügy egy texasi férfi, Doyle Paroline esete volt. Őt a New Orleans-i fellebviteli bíróság kötelezte, hogy fizessen 3,4 millió dollárt egy csak "Amy"-ként azonosított nőnek, akit még gyerekként a nagybátyja erőszakolt meg, és erről filmet is forgatott.

A filmet Paroline-nál is megtalálták, így a bíróság szerint ő is felelős volt az Amyt ért károkért.

A legfelsőbb bíróság ítélete csak részben tartotta fenn ezt a döntést. Az ítélet szerint az áldozatok követelhetnek kártérítést, de annak ésszerűnek kell lennie - vagyis nem lehet egyetlen pedofilon behajtani a teljes összeget. Hogy mekkora lehet az "ésszerű" kártérítés, azt a legfőbb bírák ítélete szerint az adott ügyben eljáró bírók belátására bízták.

A döntés nagyon szoros volt, 5:4 arányban ítéltek Paroline ellen. Ez akár úgy is tünhet, hogy szokás szerint a konzervatív-liberális ideológiai törésvonal mentén döntöttek, de ennél most érdekesebben alakult a helyzet. A döntés ellen három konzervatív és a legliberálisabb bírónő, Sonia Sotomayor szavazott, miközben a legkonzervatívabb bíró, Samuel Alito támogatta azt. (A bíróságon most öt konzervatív és négy liberális bíró van.) A döntést elutasító konzervatívok, Antonin Scalia, Clarence Thomas és John G. Roberts elvetette volna a kártérítés lehetőségét, a liberális Sotomayor viszont a kártérítési összeg korlátozásával nem értett egyet.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha maga pedofil, és szeret ilyen tartalmakat letölteni az internetről, mostantól arra is számíthat, hogy ha elkapják, a felvételek szereplői az Egyesült Államokban kártérítési pert indíthatnak maga ellen. És bár több millió dollár megfizetésére nem kötelezhetik, egy az Egyesült Államokban ésszerűnek tűnő százezer dollárt simán megítélhetnek az áldozatnak.

(Via The Los Angeles Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.