Váratlanul pozitív meglepetés ért minden, a közélettel foglalkozó embert nagypénteken, amikor is a Kúria döntése legalábbis ideiglenesen megálljt parancsolt a takarékszövetkezeti szektor Takarékbankon keresztüli einstandjának. Bár az ítélet elsősorban eljárásjogi alapon állította meg a folyamatot, a lépésnek mégis komoly szimbolikus értéke van:

azt demonstrálja ugyanis, hogy létezik még olyan szeglete a magyar államnak, amit a kétharmad sem tudott elfoglalni.

A Takarékbank einstandja a dohánykoncessziók újraosztásához hasonlóan a Fidesz fő programjának, a tulajdonviszonyok átrajzolásának egyik fontos eleme. A néhány valóban döntéshozói pozícióban ülő ember kinézte magának ezt a szektort, és a tulajdonosok jogaira fittyet hányva a törvényhozó és a végrehajtó hatalom valamennyi lehetőségét kihasználva meg is szerezték maguknak. Mindezt úgy, hogy nyilvánvalóan erőszakot tettek mások tulajdonhoz való jogain. Egyszóval: modellszerű az eset.

Most azonban homok került a gépezetbe.

Pontosabban még nyilvánvalóbbá vált, hogy még az alkotmányozó többséggel rendelkező hatalomnak is vannak korlátai. Pedig papíron olyan egyszerűnek tűnik: ha valamit akarnak, törvényt írnak róla. Ha nagyon-nagyon akarják, akkor kétharmados törvényt írnak róla. Ezt követően pedig az, ami még tegnap nyilvánvalóan törvénytelen lett volna, az másnap teljesen legális lépésként valósítható meg. Szerencsére ez csak nálunk keleti szelesebb helyeken ilyen egyszerű. A nyugati civilizációban – egy kicsit még a peremvidékén is - a végrehajtó hatalom nem mindenható. Itt még a királyi hatalomnak is komoly korlátai voltak évszázadokon át. Ezek érvényesítésének legfontosabb letéteményesei az elmúlt néhány száz évben a bíróságok lettek.

Természetesen nálunk az átkos a végrehajtó hatalom mindenhatóságáról szólt, és az elmúlt évtizedben a rendszerváltást követő megbicsaklás után ismét nyomulni kezdett ez a hatalmi ág. Ezért aztán azon sem lepődnénk meg, ha hamarosan azt hallanánk úgynevezett mértékadó kormányzati forrásokból, hogy mégiscsak felháborító, hogy a bíróság nem akarja tiszteletben tartani a választók akaratát. Ez a gondolat állítólag már most lépten-nyomon elhangzik, csak éppen informálisan.

Jó ha tudjuk: ordas nagy butaságról van szó. Sőt, rosszindulatú butaságról, amit a végrehajtó hatalom korlátozhatatlanságába vetett hit vezérel. A valóságban a bíróságnak nem feladata, hogy a választói akarattal foglalkozzon, sőt még az sem, hogy mindig a jogalkotó szándékát próbálja kitalálni. A bírónak ugyanis figyelnie kell a jogszabályok és egyes jogelvek esetleges ellentmondásaira éppen úgy, mint a megannyi eljárásjogi szabályra – csak ezekkel együtt tekintheti a törvényt magát.

Nem feladatuk a végrehajtó hatalom kiszolgálása, sőt, azért vannak ők ott, hogy ne a mindenkori kormány ítélkezzen.

A bíróságok jelenleg az utolsó számottevő korlátai a kétharmados végrehajtó hatalomnak Magyarországon (aki szerint nem a végrehajtó, hanem a törvényhozó hatalom kétharmados Magyarországon, az nem érti, hogy hogyan működik a magyar országgyűlés). Gondoljon bárki bármit a Fidesz és természetesen elsősorban Orbán Viktor kormányzati teljesítményéről, azt józanul senki sem kívánhatja, hogy abszolút hatalommal rendelkezzenek. Utóbbi ugyanis teljesen korrumpál és így egyértelműen káros az ország egészének. Ezért aztán az ország minden polgárának alapvető érdeke, hogy legalább ez az utolsó komoly korlát működni tudjon és legalább annyira maradjon független, mint amilyen most.

A Takarékbank-ügy sorsa messze túlmutat az egyébként jelentős önsúlyán. Ez igazából a kétharmad abszolút hatalmi jellegének mérőléce lesz.