Végig a vámpíroknak volt igazuk, a fiatal vér fiatalít

meghökkentő tudomány
2014 május 05., 12:36
photo_camera Great Beyond / Flickr

A fiatalok vére regeneráló hatással van az idősebbekre, állapította meg két tudóscsoport is, amik vasárnap hozták nyilvánosságra tanulmányaikat.

A két kutatás nem teljesen független egymástól, az egyiket egy olyan kutató vezette, aki előtte a másikban is részt vett. De ez nem annyira fontos, mint az eredmény:

  • Azt, hogy még a legidősebb szövetekben is vannak őssejtek, már a 2000-es évek eleje óta tudjuk.
  • Ezek azonban valamiért nem aktiválódnak.
  • A kutatók azt vizsgálták, milyen hatása lehet, ha fiatalabb egyedek vérével táplálják a szöveteket.

Hát, feltámadnak.

Maga a gondolat amúgy nem új. Már az ötvenes években kísérletezett ezzel Clive M. McCay, aki öreg és fiatal denevéreket varrt össze a szárnyuknál, így összekötve keringési rendszerüket. Aztán boncolással megállapította, hogy az idősebb denevérek érfalai sokkal fiatalabbnak tűntek, mint amit a koruk indokolt volna.

De hogy miért, arról fogalma sem volt.

Az őssejtes felfedezések után kezdtek újra gondolkozni ezen. Thomas A. Rando és csapata ezért 2005-ben megismételte McCay kísérletét, csak denevérek helyett egerekkel. Az öreg egerek ebben is úgy viselkedtek, mint a fiatalok. Mi több, még új májsejteket is termeltek.

Vagyis a vérben lehet a megoldás.

Rando stanfordi csapatának tagja volt Amy J. Wagers is, aki 2004-ben, amikor átment a Harvardra, maga is folytatta a kísérletezést. Ő bizonyította be, hogy a fiatal vér még a szívet is fiatalítja.

A vér vizsgálatakor figyelték meg, hogy a fiatal egerek vérében sok, az öregekében kevés a GDF11 nevű protein. Wagers elkezdett direktben ezzel kísérletezni, és megállapította, hogy a protein még az öreg izomszövetekben is aktiválja az őssejteket, így az öreg egerek a fiatal vértől erősebbé és kitartóbbá válltak. A stanfordi kutatók az akkor még tanuló Saul Vileda vezetésével meg közben bebizonyították, hogy az agyban a fiatal vér élénkíti a neuronok termelését a hippokampuszban.

Ezzel párhuzamosan pedig Wagers igazolta, hogy a fiatal vér fokozta az erek növekedését az agyban.

Vagyis a fiatal vér elvileg a demenciában, Alzheimerben szenvedőkön is segíthet. Az egerekkel folytatott kísérletek után most a következő lépés az lesz, hogy az emberi vérben is megtalálják a GDF11 protein megfelelőjét.

De vannak veszélyei is az öreg szövetek feltámasztásának. Az őssejtek aktiválásával akár kontrolálhatatlan sejtszaporodást is beindíthatnak, magyarán rákossá tehetik a pácienst. "Ez nagyon is lehetséges, épp ezért nem szabad túlértékelni az eredményeket" - csillapította a hangulatot Irina M. Conboy, a berkley-i egyetem biomérnöke. (Via The New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.