• Kilencvenéves volt.
• Kommunista diktátor/lengyel hazafi.
• Tömeggyilkos hazaáruló/Lengyelország megmentője.
• A kommunista napszemüvegdivat elsőszámú ikonja.
• Bár elsősorban 81-es szereplésén, a szükségállapot bevezetésén szoktak vitatkozni, az igazi galádságokat korábban követte el.
• Viszont a nyolcvanas évek végén simán átadta a hatalmat.
• Halottról vagy jót vagy semmit.

Wojciech Jaruzelski tábornok ellentmondásos és kalandos életútja a huszadik századi lengyel történelem tökéletes keresztmetszete. Ami kommunista gengszterséget el lehetett követni Lengyelországban, abban Jaruzelski tevékenyen részt vett: a Honi Hadsereg és az antikommunista gerillák elleni harcban, a negyvenes-ötvenes évek tisztogatásaiban, az antiszemita kampányban, a 68-as csehszlovákiai megszállásban, a hetvenes évek hajógyári munkásmegmozdulásainak leverésében. Végül '81-ben gyakorlatilag katonai puccsal tartotta hatalomban a kommunistákat. Hazájában mégsem tartja mindenki kommunista diktátornak, sőt. Sokan az ügyes és hazafias taktikust látják benne, aki '81-ben a hadiállapot bevezetésével  gyakorlatilag megmentette az országot a szovjet megszállástól. A rendszerváltás után békésen élte nyugdíjas éveit, egy eljárás indult ugyan ellene (a 70-es sztrájkok leverése miatt), de igazán nem forszírozták.

Dél-sziléziai nemesi családban született.  Jaruzelskiéknek előbb a német majd a szovjet megszállás elől kellett menekülniük, míg a szovjetek el nem fogták, és Szibériába, majd Kazahsztánba deportálták őket. Édesapja nem bírta az NKVD koncentrációs táborainak megpróbáltatásait, 1942-ben meghalt. Woijciech mindössze tizenhat éves volt, amikor már kényszermunkásként  kellett dolgoznia egy kazahsztáni bányában.  Itt kapott hóvakságot, emiatt kellett hordania később ikonikussá vált sötétített szemüvegét.

Önkéntesnek jelentkezett a szovjet felügyelet alatt szervezett lengyel katonai egységekbe, és felderítőként a németek ellen harcolt a keleti fronton, Varsó és Berlin elfoglalásában is részt vett. A szovjetbarát Első Lengyel Hadsereg tisztjeként az antikommunista Honi Hadsereg elleni akciókat is irányított.

A háború után is maradt a katonai pályán, elvégzett több tiszti iskolát, és természetesen belépett a Lengyel Kommunista Pártba. A hadseregben politikai vonalon volt aktív, egy olyan periódusban, amikor a fegyveres erőket megtisztították a rendszerellenes, megbízhatatlan elemektől. Csak az utóbbi tíz évben kerültek elő azok a bizonyítékok, amelyek szerint Jaruzelski a második világháború alatt és az az utáni években a szovjet katonai elhárításnak dolgozott.

Jaruzelski karrierje 1960-tól kezdett meredeken fölívelni: a hadsereg elsőszámú politikai tisztje lett, majd törzsfőnök, 1968-ban pedig védelmi miniszter. (Előtte volt egy kis antiszemita típusú tisztogatás a seregben, amiben természetesen szintén részt vett.) Miniszterként szovjet kérésre ő rendelte el Észak-Csehország megszállását.

1970-ben már a Władysław Gomułka pártfőtitikár elleni puccs kulcsfigurája, illetve pontos szerepe máig tisztázatlan a Gomułka bukásához vezető hajógyári sztrájkok leverésében. 1970 decemberében az északi kikötővárosok (Gdańsk, Gdynia, Szszecin, Elbląg) munkásai tömegesen léptek sztrájkba és kezdtek demonstrációkba az alacsony munkabérek és a magas élelmiszerárak miatt. A kommunista hatalom brutális erővel törte le a megmozdulásokat, több mint harmincezer fegyverest vetett be, tankokat, harcjárműveket vezényelt a várásokba a fegyvertelen munkások ellen. A harcokban 42-en haltak meg, több mint ezer sebesült volt.

A pártvezetés és a kormány nagyobb része lecserélődött, Jaruzelski maradt honvédelmi miniszter, sőt pártpozíciója erősödött is, a politikai bizottság tagja lett.

A következő nagy válság emelte a csúcsra Jaruzelskit. 1980-ban az egyre súlyosbodó gazdasági nehézségek és az emelkedő élelmiszerárak hatására újrakezdődtek a sztrájkok a gdanski Lenin hajógyárban. A sztrájkot szervező Szolidaritás szakszervezeti szövetség és vezetője, Lech Wałęsa ismert és olyan népszerű lett országszerte, hogy a kommunista vezetők országos felkeléstől és a rendszer összeomlásától tartottak.

Ebben a helyzetben nevezték ki miniszterelnöknek az antikommunista harcokban már nevet szerzett Jaruzelskit, kicsit több mint félévvel később ő lett a párt első titkára is, 1981 októberére minden hatalom az ő kezében volt. Jaruzelski először békülékenynek mutatkozott, megpróbálta bevonni a megoldásba a Szolidaritást és a katolikus egyházat, azonnal tárgyalásokat kezdett Wałęsával és Glemp bíborossal.

1981 december 13-án azonban váratlanul hadiállapotot (gyakorlatilag katonai diktatúrát) vezetett be, arra hivatkozva (koholt bizonyítékok alapján), hogy a Szolidaritás puccsot tervezett a kommunista hatalom ellen. Betiltotta a Szolidaritást, kemény szükségintézkedéseket vezetett be. Jaruzelski későbbi interpretációja szerint azért volt szükség a katonai diktatúrára, mert a Szovjetunió (ahogy 1956-ban Magyarországon vagy 68-ban CSehszlvoákiában) beavatkozásra készült. Bár a szovjetek mindig is tagadták, hogy ilyen tervük lett volna, és történelmi bizonyítékok sem kerültek elő a megszállás előkészítésére, ez egyáltalán nem tűnik utólag sem valószínűtlen forgatókönyvnek, és  a lengyel társadalom többsége is így gondolja.

1985-ben Jaruzelski leköszönt a miniszterelnöki valamint a védelmi miniszteri posztról, és az Államtanács Elnöke (de facto államelnök) lett. Az ország politikai berendezkesének lassú, fokozatos demokratizálását határozta el. 1988-tól tárgyalásokat kezdett a Szolidaritással, újra legalizálta az ellenzéki szakszervezeteket,  1989-től pedig megkezdte a kerekasztal-tárgyalásokat  a Szolidaritással és más ellenzéki szervezetekkel a hatalom új, többpárti szerkeztéről. A köztársaság első elnöke lett, és a kommunista párt vezetőjeként megpróbálta rávenni  Wałęsát, hogy nagykoalícióban kormányozzanak. 1989 júliusában lemondott pártvezetői tisztségéről, 1990-ben pedig köztársasági elnöki mandátuma is lejárt, átadta székét régi ellenfelének, Lech Wałęsának. A lengyel hadseregből csak 1991-ben nyugdíjazták.

A rendszerváltás utáni években politikailag már nem volt aktív, a nyugati sajtóban néha szerepelt, kitüntetéseket vett át, a turbulens lengyel belpolitikában általában a szociáldemokratákat támogatta nyilatkozataival.

Kitüntetései közül kettő körül is vicces-kínos közjáték kerekedett: 2005-ben Putyin a II. világháború megnyerésének 60. évfordulóján tüntette ki a nem annyira kommunistabarát I. Mihály volt román királlyal és Václav Klaus volt cseh elnökkel együtt. Utóbbi különösen ki volt akadva, minthogy Jaruzelski nem csak tevékeny részese, de szimbolikus alakja volt Csehszlovákia 68-as megszállásának. Még ennél is kínosabb helyzet volt, amikor a radikális antikommunista elnök, Lech Kaczyński a szovjetek által Szibériába hurcolt lengyeleknek alapított keresztet (Krzyż Zesłańców Sybiru) adományozta Jaruzelskinek. Az elnök később a bürokrácia szabotázsának nevezte a kitüntetést, illetve nem vette észre 1293 név között a volt kommunista diktátorét.

Hosszantartó, súlyos betegség utám hunyt el egy varsói katonai kórházban.

Halálhírét a kommunistából szocdemmé lett volt köztársasági elnök, Aleksander Kwaśniewski jelentette be.

Drága emléke szívünkben él.