https://444.hu/assets/malom01.jpg

Az eredeti győztesek is a Facebookról tudták meg, hogy a sámándob-épületet építi meg a kormány

KULTÚRA
2014 május 28., 10:33
comments 99
  • 4,7 milliárd forintból jön ki a magyar részvétel a milánói világkiállításon.
  • Ebből 2 milliárdot egy furcsa, sámándob-alakú épület megépítése visz el.
  • A terv eredetileg csak második volt, de az első helyezettel szemben megvalósíthatósági problémái lettek a kormánybiztosnak. 
  • A tervet jegyző építész szerint jogtalanul és csúsztatások árán. 

Szőcs Géza kormánybiztos keddi sajtótájékoztatón foglalta össze, miért a látványpályázat második helyezettét építik meg Milánóban. Több konkrét kifogást is megfogalmazott az eredetileg nyertes pályaművel, Getto Tamás és Hutter Ákos tervével szemben. Ezekről kérdeztük a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetőjét és a Nemzeti Építészeti Tanács tagját, Getto Tamást.

Getto elmondása szerint ő maga is pár nappal ezelőtt, egy Facebookon megosztott hírből tudta meg, hogy nem az ő pályázatuk épül meg, hiába nyerték meg a versenyt. Április elején megtörtént az épület alapkövének elhelyezése is, amiről a szombathelyi városi tévé is beszámolt, mivel a tervek szerint ide kerül majd az épület a világkiállítás után. Akkor még a Malom fényképeivel illusztrálták, hogyan fog kinézni a magyar pavilon:

Az eredményhirdetés után Getto szerint is látszólag sínen voltak, megvalósíthatósági tanulmányt és költségbecslést is kértek tőlük. Mindkettőt hamar összeállították és elküldték, de ezekre semmiféle reakciót nem kaptak, és azóta sem kereste meg őket senki.

Kedden a pavilon tervéről végül egyszemélyben döntő kormánybiztos azt mondta, hogy Getto és Hutter tervével szemben több szakmai kifogást is találtak, egyrészt túl drágának tűnt, másrészt pedig kivitelezési problémák is adódtak. A végül megvalósuló, sámándob-formájú épület közel kétmilliárd forintból épül meg, Szőcs szavai szerint viszont a Malom ennél jóval drágábban lett volna kivitelezhető. Getto szerint az általuk összerakott költségbecslés alapján 1,5 milliárd forintból felépíthető lett volna a pavilontervük. Hogy miért jött ki jóval nagyobb összeg a kormánybiztos által felkért becslőknek, a Malom tervezői semmit nem tudnak, mivel konzultáció nem volt, őket nem keresték meg a becslések összevetése miatt.

photo_camera A végül nyertes pályamű (via: expohungary.com)

Csúsztatásnak nevezte Getto azt is, hogy Szőcs arról beszélt, ezer köbméter vízre lenne szükség a malom működtetéséhez, ami pedig komoly logisztikai és anyagi vonzattal is járna. Az általuk tervezett rendszer akár ezer liter vízzel is remekül működik, nincs szüksége akkora mennyiségre. Szőcs kedden azt is mondta, hogy bár látványra nagyon szép volt a Malom, de nem volt hiteles, mert a malomkereket napenergiával tervezték hajtani, ami azonban nem áll mindig rendelkezésre, ezért kellett volna áramot vagy benzint is használni az épülethez, ami meg nem fér össze az EXPO zöld eszméivel.

Getto szerint viszont pont az a lényege az épületnek, hogy amikor nem süt a Nap, akkor leáll a rendszer.

Nem ez a legszebb bizonyíték arra, hogy ha a Nap ledobja az ékszíjat, akkor baj van?

- mondta erről az építész, aki szerint valójában az is csak amatőr ködszurkálás, amikor Szőcs arról beszél, hogy statikai kifogások is felléptek az épülettel szemben, és a 10-12 méter magasra tervezett épület egyszerűen nem állna meg. Getto ezt a vádat nem is értette, mindketten nemzetközileg jegyzett építészek.

Szőcs tényleg azt feltételezi, hogy állékonysági problémákkal rendelkező terveket adnánk be?

- kérdezte erről.

photo_camera A Malom alaprajza

Szőcsnek az az állítása sem igaz szerintük, hogy ne lett volna alkalmas a Malom rendezvények megtartására, van belső, zárható konferenciaterem és konyha is az épület tervében, az pedig, hogy a folyamatosan csobogó víz zajos lenne, Getto annyit mondott, hogy

Van akinek a csobogó víz zaj. Nekem inkább muzsika.

Kedd délelőtt a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége közös levélben fordult Szőcs Gézához, többek között azt kifogásolva, hogy bár azt ígérték nekik, bevonják őket a végső programalkotásba be fogják őket is vonni, ez azonban nem történt meg.

Döbbenten hallottuk a hírt, hogy a második díjas tervet kívánják megvalósítani, amit szakmai szervezeteink (MÉK, MÉSZ) képviselői sem a zsűrizés folyamán, sem a zsűrizés befejezése utáni, úgynevezett program előkészítésben nem támogattak. A MÉK és a MÉSZ elhatárolódik a 2. díjas tervtől és levélben kéri Szőcs Géza Kormánybiztos Urat, hogy az eredeti eredménynek megfelelően az első díjas pályamunkát valósítsa meg a Kormány.

- írták ebben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.