• Az éjsötét bunkóság, és a vébé ikonikus képe.
• Az ember, aki történelmet írhat.
• A németek.
• Fradi!
• Ajándék éjszaka.
• Ez volt hétfőn.

1. A vébé eddigi legostobább megmozdulása

Oké, nem volt kifejezetten sok értelme annak sem, amikor az uruguayi Maxi Pereira a Costa Rica elleni meccs utolsó percében, 1-3-nál kiállíttatta magát, de azzal legalább csak önmagának ártott, mert így nem játszhat a következő meccsen. A csapatnak viszont akkor már mindegy volt.

Pepe viszont csapata legfontosabb meccsén, a németek ellen, 0-2-nél hozta Portugáliát még sokkal nehezebb helyzetbe, és miért? Hát, nagyjából azért, hogy levezesse a feszültséget Thomas Mülleren. Odabólintása a német játékosnak tényleg nem volt más, mint éjsötét bunkóság. Durvának egyáltalán nem volt durva, és persze Müller rá is játszott kicsit, de önmagában a megmozdulás ostobasága miatt simán járt a piros lap. A Müller fölé tornyosuló vadtulok képe a fejelő Van Persie mellett máris a vébé ikonikus pillanatai közé tartozik.

2. Thomas Müller hatalmas léptekkel halad a történelem felé

A németeknek volt már egy Müllerük, akinek nevéből gyakorlatilag köznév lett. Ezt legendás csatáruk, Gerd Müller érdemelte ki, aki bármelyik testrészével tudott gólt szerezni. Nevezzük ezt müllerezésnek. Thomas Müller, ha itt még nem is tart, de egyértelműen száguld affelé, hogy a német futballtörténelem legnagyobbjai közé kerüljön.

Nem lő kifejezetten nagy gólokat. Sőt, inkább a kis gólok mestere. Most éppen három kis gólé a portugálok ellen. Hét vébémeccsen eddig összesen nyolc kis gólé. 24 évesen ez egyébként

több vébégól, mint amennyit Rooney, Messi, C. Ronaldo és Ibrahimovic együttvéve lőttek.

2010-ben ő volt a gólkirály, ha így folytatja, neki sikerülhet a történelemben először, hogy megvédje ezt a címet. Ezt persze még ne kiabáljuk el, pláne ha figyelembe vesszük, milyen ütemben esnek a gólok, de az biztos, hogy a Bayern játékosa jó úton jár ahhoz, hogy a müllerezés új értelmet nyerjen.

3. Nem jött megint túl hamar a csúcs, Németország?

Germany have definitely peaked too soon!

— Gary Lineker (@GaryLineker) June 16, 2014

Németország túl korán ért a csúcsra, írta hétfőn a Twitteren Gary Lineker. És persze, hogy ezt azért húztam elő, hogy a legrosszabb sportújságíró-hagyományok előtt tisztelegve legyen valami apropó előrángatni minden idők legelhasználtabb németfociügyi-megfejtését tőle.

Az utóbbi évtizedben viszont ez már inkább valahogy úgy nézett ki: a foci az a játék, amit 22 ember játszik, mindenki imádja a németek játékát, de az elődöntőben/döntőben kikapnak végül. Különösen a kezdéseik lehengerlőek: ez zsinórban a negyedik vébé, ahol az első meccsen legalább négy gólt szereznek (2002-ben 8-0 a szaúdiak ellen, 2006-ban 4-2 a Costa Rica elleni nyitómeccsen, 2010-ben egy négyes az ausztráloknak). Szóval semmit sem szeretnék elkiabálni, különösen, mert tényleg nagyon masszív ez a csapat, de legalábbis ismerős a történet, hogy a németek fantasztikusan játszanak, meccsről meccsre erősödik körülöttük az érzés, hogy most végre összejön nekik, aztán jön valaki, aki megállítja őket. (Ugyanitt: bár a Spanyolország elleni győzelem lenyűgöző volt, Hollandia felett is mintha ott lenne a felhő, és az érzés, hogy nem fog ez a csúcsforma végig kitartani.)

4. A Fradiból is lehet tartani a világszínvonal tempóját

Ez ugyan hivatalosan még a vasárnaphoz tartozik, de az éjszaka miatt számoljuk ide:

hát milyen jó volt magyarnak lenni az Argentina-Bosznia-Hercegovinán!

A Ferencváros bosnyák középpályása, Muhamed Besic nemhogy nem lógott ki a mezőnyből, de egyenesen csapata egyik legjobbja volt, a Nemzeti Sportnak pedig azt mondta, el sem fáradt igazán. Ez legalábbis felvet kérdéseket arról, hogy akkor az NB1-ben hétről hétre vajon erejének mekkora részét adja bele, de a lényeg mégsem ez, hanem hogy a kocsmakvízeken mostantól nem a nigériai honvédos Emeka Ezeugo ‘94-es szereplése, hanem Besic lesz majd a válasz arra a kérdésre, mikor szerepelt utoljára aktív NB1-es focista világbajnokságon.

5. A gólváltás a Ghána-USA végén

A sok konkrét fociélmény mellett magyar tévénézőszemmel az egyik meghatározó emlék azért mégiscsak az lesz erről a vébéről, hogy sikerült-e minden éjszakai meccsre is fent maradni, vagy néhány pillanat egybemodósik majd az elbóbiskolás homályával. Esetleg a teljes lemondással, és az eredmény másnap reggeli megtekintésével.

Biztos nem én voltam az egyetlen, aki a Ghána-USA meccsen Dempsey szuper góljától egészen felvillanyozódtam az első percben, aztán a második félidőre már egyre többször pihenetettem meg a szemem egy-egy bedobásnál.

De érdemes volt kivárni a végét: Gyan sarkazós gólpassza, majd a gyors amerikai válasz a hajrában pont olyasmi volt, amit megérdemel mindenki, aki arra adja a fejét, hogy minden éjszaka meccset néz.

---

És ne hallgassuk el azt sem, hogy megvolt a vébé első igazán rossz meccse, az Irán-Nigéria. Cserébe érdeklődőknek ajánljuk Michael Cox posztját, aki nálunk sokkal szakszerűbben, mégis közérthetően magyarázza el, mitől csodás ez a vébé. Röviden: attól, hogy a meccsek nagyon változatosak, a csapatok pedig nem csak egyszerűen támadnak, hanem kifejezetten sokféleképpen játszanak.

A meccsek összefoglalója a FIFA oldalán:

Németország-Portugália
Irán - Nigéria
Ghána - USA

Korábban: Öt dolog, amire emlékezni fogunk a vébé első hétvégéje után