Magyarországon legutóbb pünkösdkor hagytak egy kislányt egy kórházi inkubátorban, a héten pedig egy sokkal tragikusabb esetre derült fény. Egy pécsi nő titkolt terhességéből életképes csecsemőt hozott a világra, aki azóta már nincs életben. A rendőrség azt közölte, a körülmények tisztázása folyamatban van.

Akármi is történt az imént említett esetben, tény, hogy időről a hírek közé kerülnek megölt, kitett újszülöttekről szóló tudósítások. A közvélemény felhördül: életfogytiglant, halálbüntetést a nőnek, aki ilyet tett, hát ember az ilyen?!

Igen, ember, nagy bajban vagy kóros elmeállapotban lévő ember.

Tavaly augusztusban Szabó Máté ombudsman a válsághelyzetben lévő állapotos nők segítésére tett javaslatot az emberi erőforrás-miniszternél. A biztos egy olyan munkacsoport létrehozását javasolta, amely a válsághelyzetbe került állapotos nők segítésének és a gyermekelhagyás csökkentésének lehetőségeit vizsgálta volna. Mi nem tudunk róla, hogy lett volna valami az felvetéséből.

Pedig a javaslat nagyon fontos problémára mutatott rá, a krízisterhesek anonim szülésének lehetősége pedig elsősorban adminisztratív akadályok (vagy annak feltüntetett kormányzati ellenállás) miatt nem lehetséges ma Magyarországon. A szakemberek szerint évente 7-20 ilyen esetet derítenek fel, de valószínűleg ennél jóval több ilyen tragédia történik.

Cseres Judit kriminológus Eltékozolt újszülöttek című kötetében 197 újszülöttet érintő emberölési eset alapján arra jutott, hogy az ilyen tettekért komolyan felelős a terhesség titkolásába hallgatólagosan beleegyező környezet is.

A csecsemőgyilkosságot elkövetők nők szinte mind eltitkolták (illetve eltitkolni kényszerültek) a terhességüket.

Ezek a nők kilenc hónapon át úgy tesznek, mintha nem is várnának gyermeket, gyakorlatilag eltávolítják maguktól pszichésen a terhességük tényét, maguknak is hazudnak. A titokjátszma összes szereplőjének komoly a felelőssége, hiába az anya az egyszerűen „elővehető” és megnevezhető elkövető.

Az ombudsmannak tehát nagyon is igaza volt tavaly nyáron. Egyrészt már a terhesgondozás is életmentő lehet, mert ha nem eltitkolt a terhesség, nehezebben fordul meg bárki fejében az újszülött megölésének ötlete. Rendkívül fontos lenne, hogy legyen hova fordulniuk a krízisterheseknek, legyenek számukra elérhető és hozzáférhető megoldások, segítség, védelem, anyaotthon.

Ez lenne az egyik első lépés, azonban sokan azt sem tudják, hová fordulhatnak.

Született már javaslat arra is, hogy külföldi példára a gyermeküket megtartani nem kívánó/nem tudó nők név nélkül vehessék igénybe a kórházi ellátást a szülésükhöz. Jelenleg erre nincs mód. Az anonim módon szülő anyák gyermekei elvileg hat hét után örökbefogadhatók lennének, vér szerinti édesanyjukat pedig később - ha kívánnák - megismerhetnék. Hogy ez miért lenne kedvező? A javaslatot beterjesztő LMP-s Szél Bernadett szerint Ausztriában az anonim szülés 2011-es bevezetése után felére csökkent a csecsemőgyilkosságok aránya. Ez is egy megoldási út lehetne tehát.

A téma szakértői szerint azonban a szülő nők segítésénél jóval korábban kellene kezdeni a megelőzést: szükség lenne a szexuális felvilágosításra, ugyanis az újszülöttüket megölő nők feltűnően tájékozatlanok a fogamzásgátlással kapcsolatban.

Az is sokat segíthetne szerintük, ha lennének olcsó és hatékony, nők számára könnyen hozzáférhető fogamzásgátló eszközök.

Ma azonban gyakorlatilag nincs iskolai felvilágosítás, a fogamzásgátlást pedig nem támogatja a társadalombiztosítás. Az iskolákban sokszor a fogantatás ismertetése is hiányos (például kevesen tudják, hogy menstruáció vagy szoptatás idején, és akár behatolás nélkül is lehetséges a teherbeesés), de a terhesség jeleinek általános ismereteit sem tanítják, mert ahogy Hoffmann Rózsa fogalmazott:

"A politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el.”

Az továbbra is kérdéses, hogy az etika órákon szóba kerülnek-e a szexualitással és a nem kívánt terhességgel kapcsolatos alapvető információk, vagy a magyar fiatalok továbbra is a neten fellelhető és egymástól hallott ismeretekkel, döbbenetesen tájékozatlanul vágnak neki a felnőtt életüknek.