Közteherviselés? Igazságosság? Hogy nem szakad le a plafon!

Igen, hát lehet, hogy az RTL Klub egy kicsit gyerekes és komolytalan így, hogy négy évig pandák és őzikék, most meg, amikor a nagy lojvéról van szó, jönnek a Mészáros Lőrincek, Simicskák, miegyebek a híradóban. De a hatalom sem viselkedik éppen felnőttesebben. Vagy legföljebb  rossz általános iskolai osztályfőnökként. Ez az orbáni – roppant sikeres! – politikai kommunikációs trükk: alsótagozatosoknak nézni az országot, úgy beszélni vele; hol gügyögni, hol parancsolgatni, osztani kokit, sallert, boszorkányt, tündért. (Nincs ez messze a társadalmilag károsnak bélyegzett kereskedelmi tévék fölfogásától, egyébként. De ott azért sokkal kisebb a tét.)

MTI Fotó: Soós Lajos

Pénteken, közszolgálatilag mikrofonállványozott szokásos miséjén Orbán újra bemutatta kormányzásának kvintesszenciális summasummárumát, az Utolérhetetlenül Hiteles, Tiszta, Logikus Kamu Dumát. Meggyőző volt, frappáns, mélyen átélt, hiteles. A magyar politikatörténet legnagyobb színésze ő, mérföldekkel előzi antagonistáját, a táncos-komikus Gyurcsányt, a baloldal Rátonyi Róbertjét. Orbán a Sztanyiszlavszkíj-módszer híve, őszinte átélés, teljes azonosulás. Csak így lehet hihetően előadni  egymásnak adott esetben tökéletesen ellentmondó dolgokat vagy éppen nyilvánvaló hazugságokat.

Megfigyelhettük ezt a páratlan technikát a pénteki Kossuth-interjúban, amiben az RTL-re kiszabott brutális különadót indokolta Orbán. Mintha csak direkte hülyét akarna csinálni magából, először a személyi jövedelemadóról beszélt. Tudják, ez azért egykulcsos – hozzáteszem: NAGYON HELYESEN – mert ez az „arányos és méltányos” (a minelnökurat idézem 2010-ből) közteherviselés. Istenem, emlékeznek még, mennyit mondogatta ezt? Hogy nem ám a baloldaliak progresszív adórendszere (több kereset, magasabb kulcs, tehát akinek százezer a fizetése, annak tizenhat százalék az adó, aki ötszázezret, annak meg harmincöt, mondjuk) a méltányos és az arányos, hanem az egykulcsos, mert akkor aki többet keres, többet fizet, és kész. Ugyanabban az arányban, mint a kevesebbet keresők.

Erre most mit mond a szektoriális különadóról? „...a mi felfogásunk az, hogy akinek extra magas jövedelme van, annak többet is kell vállalnia a közterhekből”.

Hogy micsoda? Ezt eddig ezek a rohadt progresszivista kommunisták mondták! Nem tetszettek figyelni? Fizessenek a gazdagok?

De álljunk már meg egy pillanatra! Jövedeleeem??? Milyen jövedelemről van szó? A reklámadó nem jövedelemadó. A vállalat jövedelme a nyereség, azután egyébként is adózni kell, van mindenkire érvényes jövedelem- és nyereségadó, amit éppen erre találtak ki, társasági adónak hívják, egyébként sávos (progresszív), az RTL a legmagasabb kategóriába esik, és milliárdokat fizet be. Meg egyébként, mérséklendő az orbáni demagógiát, nem árt emlékeztetni arra, hogy az RTL Klub és dolgozói minden más adót is fizetnek, például jövedelemadót is, járulékokat, illetékeket, hozzájárulásokat, mindent. (Istenem, söralátét-adóbevallás, mi?!)

Milyen jövedelem van itt, ami másutt nincs, és indokolna bármilyen különadót?

„Be fogunk szedni 9-10 milliárd forintot egy olyan szektortól, amely nagy méretű, és nagyon nagy profittal dolgozik” – mondta a miniszterelnök, aki ilyenkor szeret úgy tenni, mintha közgazdaságtanból föl lenne mentve. Milyen szektorról beszél? A médiareklámról? Amely brutálisan visszaesett az elmúlt években, és inkább csak stagnálgat, még a 2008-as árbevételi szintjére sem tudott visszakapkodni?

Miért is lenne itt nagy a profit? Mihez képest? A Mészáros és Mészárosban mekkora? Tessék a Microsoftot meg az Apple-t basztatni akkor, ott az árbevétel 40-50 százaléka profit. A médiában a legjobb cégek (mint az RTL) 10-20 százalék körüli nyereségre képesek. Ha képesek egyáltalán. És különben is, nem a nyereségének, hanem az árbevételének (húszmilliárd fölötti árbevételének) a negyven százalékát veszi el az adó. Miért pont negyvenet? Az pont annyi, amennyivel padlóra lehet küldeni a céget.

Az RTL egy államilag szabályozott piacon, a mindenkire kötelező adók befizetése mellett tudott nyereségesebb lenni, mint minden más médiavállalkozás.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a Barátok köztöt vagy a Fókuszt, de az tény, hogy mindenkinél ügyesebbek, okosabbak, hatékonyabbak és/vagy szerencsésebbek voltak ezen a piacon. (Például, nem lopták szét a saját tévéjüket, nem dolgoztattak háromszor annyi embert, mint amennyire szükség volt, jobb reklámértésítőik vannak, jobb ötleteik, és így tovább.)

Logikus: el kell tőlük venni, amit megkerestek. Akkor végre elmegy a kedvük attól, hogy jobban működjenek. Majd lesznek szívesek szarul gazdálkodni, bénázni, keveset keresni. Ahogy ebben az országban illik.

Biszku Béla most egy kicsit büszke lehet a kormányra.

Ajánlanék a miniszterelnök úr figyelmébe még egy szektort – ha már ezt a futballstadionok oly ismerős világára emlékeztető kifejezést használjuk –, ahol még ennél is sokkal nagyobb a profit. Ebben a szektorban négyévente van egy nagy kampány, akkor kell reklámozni, mondani mindenféle népszerű dolgot, a piac dönt, utána kasza van. Tök adómentesen lehet milliárdos vagyonokat gründolni. Még bevallási kötelezettség sincs igazából, elég kitölteni egy-egy nevetséges sajtcetlit, beírni, hogy az anyós lakásának egyhatvanad részén szorongunk a Pasaparkban, tízéves kölcsön kapott Opel Corsával csapatjuk és van egy nyeles telkünk négy öreg szőlőtőkével Taktaharkányban. Mindenki röhög, senki sem fog kutakodni.

És lám, fiatal emberek, akik világ életükben csak közszférában dolgoztak, a közjóért – amelynek a nagy korszaka a már idézett interjú szerint eljött közénk, 2010 után, elhozták nekünk, töketlen, hülye, egyéni érdekek közt vergődő magyaroknak –, szóval a közjó oly szorgos napszámosai és lovagjai (2 in 1) láthatóan milliárdos vagyonok fölött diszponálgatnak: majorságok, latifundiumok, céghálózatok lebegnek így a semmiben, látható tulajdonos nélkül vagy valamilyen nyilvánvaló áltulajdonossal, de a környékbeliek azért látják, hogy ki utasítgatja a tiszttartót. Meg a nagyságos asszonyt is szokták látni vásárolgatni az Andrássy úton vagy éppen Dubaiban, ahogy a sofőr hurcibálja a nagy divatmárkák logóival nyomott óriás papírtáskákat. Még csak itt-ott lóg ki lóláb (valami nagyon drága lóé), lehet egy darabig hazudozni, hogy hamis az a Patek Philippe vagy az a Gucci kosztüm, és a százcsillagos szálloda halljába is csak bekéredzkedtünk fotózkodni, és az a hektáros belvárosi telek sem félmilliárd volt, hanem a nagynéni nyerte a szakszervezeti tombolán, de elég nehéz lesz ennyi pénzt bent tartani a láthatatlanná tévő köpönyeg alatt.

És ami a legszebb, már-már ironikus az egészben: nem csak szarrá kereshetik magukat, hanem végül még meg is mondhatják, kinek mennyi profitja lehet, kitől mennyi az erkölcsös, a méltányos, az igazságos.

Ha ez nem lenne elég mélytengeri demagógiából, naptömegnyi sumákságból, akkor mit szólnak ahhoz a tényhez, hogy néhány hete, a reklámadóról szóló egyeztetéseken a reklámügynökségi vezetőknek kerek perec meg volt mondva: vagy be tetszenek tömni a hirtelen és nem egészen transzparens módon kormányközelbe került médiavállalat büdzséjén tátongó tízmilliárdos lyukat (értsd: a rosszul gazdálkodó, béna tévé veszteségét kifizetni), vagy tessenek búcsút mondani a bevételek jórészének.

Ennyiről van szó. Ennyire tessék komolyan venni, amikor közteherviselésről, igazságosságról beszélnek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.