Nem titok, hogy a miniszterelnök nem felhőtlenül elégedett az elmúlt négy év kormányzati teljesítményével. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes minisztériumoknál az egész államtitkári kart szélnek eresztette, és szinte mindenhol máshol jelentős személyi változások történtek. Míg azonban sokak számára túlságosan gyors, előkészítetlen és átgondolatlan volt az elmúlt négy évkormányzása, addig a kormányfőnek ellenkező irányú problémája van.

Ő többet, gyorsabban ás radikálisabban szeretne átalakítani. Ez utóbbi célt hivatott szolgálni a politikai kormányzás.

Ennek lényege, hogy a minisztériumok teljes felső vezetői állományát (lehetőleg helyettes államtitkárig bezárólag) politikusok kell, hogy betöltsék. Olyan emberek, akik elsősorban politikai logikával gondolkodnak és az úgynevezett szakmai szempontoknak nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget. Erre állítólag azért van szükség, mert a minisztériumok status quo-ban érdekelt bürokratikus vezető rétege nem képes a változtatási szándékok megfelelő képviseletére. Ahelyett, hogy gondolkodás nélkül végrehajtanák a politikai akaratot, mindenféle másodlagos fontosságú érvekkel állják útját vagy lassítják a NER építését. Lázár János egy tavalyi interjújában arról beszélt, hogy néhány száz államigazgatási vezető akadályozza az ország gatyába rázását.

Ha ezeket az államigazgatási vezetőket kérdeznénk, akkor ők ennek az érmének a másik oldalát mesélnék el. Azt, hogy a fennálló helyzet összetettségét figyelmen kívül hagyó, a megvalósítás nehézségeivel számot nem vető politikai utasításokat egyszerűen nem lehet a kiadott formában végrehajtani. Nem lehet, mert önmagukban is ellentmondásosak, sokszor a kimondott célokkal ellentétesek, vagy éppen nyilvánvalóan károsak. Lázár János logikája szerint azonban ezekhez a problémákhoz nekik semmi közük, az ő feladatuk csak annyi, hogy végrehajtsák a politikai utasítást. Aztán ha probléma van, azt majd kezeli a politikus.

A politikai kormányzás logikája szerint a minisztériumi vezetőknek két dologgal kell foglalkozniuk. Érvényesíteniük kell a felsőbb politikai akaratot a bürokrácia munkájában, illetve hatásosan kell kommunikálniuk azt a külvilág felé. Amivel viszont nem kell foglalkozniuk, az az alattuk dolgozó bürokrácia véleményének, tapasztalatának a döntéshozatalba történő becsatornázása. Nem véletlen, hogy mindez olyan jól összecseng azzal, ahogy Orbán Viktor is kormányoz (erődemonstráció és kommunikáció).

A politikai kormányzás ugyanis nem más, mint a kormányfő vezetési gyakorlatának kiterjesztése néhány szinttel lejjebb.

Ez a megközelítés addig produkál elfogadható eredményeket, amíg a központi akarat kellően egyszerű célokat tűz ki, és terveivel nem lő nagyon mellé. Az egykulcsos adó például egy nagyon könnyen megvalósítható, és szakmailag is védhető intézkedés volt. Csakúgy, mint például a válságadók első köre. Amikor azonban a két feltétel nem teljesül, akkor a radikalizmusba oltott akarnokság teljes káoszt szül. Amint történt is ez például az iskolák adminisztrációjának központosítása (KLIK), vagy az EU-pénzek lehívási rendszerének átalakítása kapcsán. Ilyen helyzetekben ráadásul a miniszterelnök által elvárt politikusi reakció, azaz a hiba tagadása és az agresszív ellentámadás csak tovább mélyíti a nehézségeket. A politikai kormányzás az ilyen jelenségek hirtelen elszaporodását fogja eredményezni. És végső soron egy, még a korábbiaknál is szemellenzősebb, egysíkúbb gondolatvilágú kormányzást hoz majd el.