Svájcban születhet meg a szupertitkos levelezés, amit még az NSA sem láthat

ProtonMail néven indult el egy évvel ezelőtt egy olyan internetes levelezési szolgáltatás fejlesztése, amely - a Google-lel, a Facebookkal és társaival ellentétben - olyan szinten titkosítaná a felhasználók üzeneteit, amelyet a tervek szerint harmadik fél nem tudna megfejteni.

Hasonló próbálkozások már voltak az Egyesült Államokban, ám Edward Snowden szerencsés szökése, és az NSA-botrány után nem sokkal ezeket a szolgáltatásokat (Lavabit, Silent Circle) a kormány lekapcsoltatta.

A kormány ugyanis úgy találta, nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek ezek a levelező rendszerek amiatt, hogy feltörhetetlennek bizonyultak.

Ezen teljesen kiakadtak a Svájcban található nukleráis kutatóintézet, a CERN mukatársai, és a CERN éttermében töltött vacsorák alatt tavaly kitalálták, hogy egy nemzetközi összefogás keretében Svájcban - ahol a törvények tiltják az államnak az ilyesfajta vizsgálódást - meg lehetne csinálni a valóban privátnak számító szolgáltatást.

A TechCrunch újságírója, John Biggs rá is kérdezett az egyik fejlesztőnél, Andy Yennél, ugyan miért kéne bízni a felhasználóknak éppen a ProtonMailben.

Mert éppen az a célunk, hogy olyan rendszert fejlesszünk, ahol erre a bizalomra semmi szükség.

- válaszolta Yen. A fejlesztés első és legfontosabb célja ugyanis az volt, hogy maguk a ProtonMailt szolgáltatók és üzemeltetők sem tudnak hozzáférni titkosítatlan formánban az üzenetekhez: az ugyanis még a kliensoldalon (a felhasználó számítógépén) lekódolásra kerül.

A fejlesztés későbbi szakaszában nyílt forráskodúvá akarják tenni a ProtonMailt, hogy bárki szabadon fejleszthesse. A szolgáltatás ára jelenleg 37 és 149 dollár között mozog évente, a beta verzió indulását nemsokára ígérik.

Emailcímeket már lehet regisztrálni. Biggs szerint érdemes sietni, mert ő már nem tudott a saját nevén emailcímet foglalni. (TechCrunch)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.