Orbán Viktor a vasárnapi tisztavatási ünnepségen arról beszélt, hogy a 2010 óta megvalósult rendről álmodtunk 25 éve. Ebben az értelmezésben a 2010-es választások az igazi rendszerváltozást hozták el. Ez a gondolat egyre gyakrabban bukkan fel a miniszterelnök beszédeiben és interjúiban, mind itthon, mind külföldön. Nyilvánvalóan fontosnak tartja, azért sulykolja ilyen szisztematikusan.

Egy politikai szlogentől nem nagyon várhatjuk, hogy két lábbal álljon a tények talapzatán, de azért ebben az esetben ez még a szokottnál is meredekebb állítás.

Ha végigtekintünk az 1989-es követeléseken, akkor többségében olyan dolgokat fogunk találni, amik sem 1990 után, sem az elmúlt négyben nem valósultak meg.

Nekünk az a gyanúnk, hogy Orbán Viktor nem is ezekre gondol, hanem egészen konkrétan egyetlen dologra: arra, hogy magukat a kommunistákat elkergették.

A magyar jobboldal egyik legfontosabb mítosza az a meglátás, hogy a rendszerváltozáskor a kommunisták átmentették a hatalmukat.

Szociáldemokratának és liberálisnak öltöztek, a párttitkárokból vállalkozók lettek és a politikai hatalmukat gazdaságira váltották. Ezt követően pedig a médiában fellelhető nagyszámú barátjukkal közösen egyfajta balliberális véleménydominanciát alakítottak ki. Mindez lehetetlenné tette a valóban versengő demokrácia és piacgazdaság kialakulását az országban.

Ennek a gondolatmenetnek azért van akkora ereje, mert alapvetően igaz. Az 1990-től 2010-ig tartó két évtizedben valóban a '90-es évek elején meggazdagodott, a rendszerváltozáskor jó párt- és állami kapcsolatokkal rendelkező elit határozta meg az ország legfontosabb politikai irányait. És az is igaz, hogy különösen a '90-es években a sajtót a még a '80-as évek cenzorai által kiválogatott szerkesztők uralták. Sőt, az is, hogy a rendszerváltozást követő első évtizedben, a magyar sajtóból úgy tűnhetett, hogy csak a balliberális vélemény számít európainak.

Egyértelműen jó hír az országnak, hogy mindennek vége. Valóban van abban történelmi igazságtétel, hogy az MSZP végre-valahára belefulladt a saját mutyis múltja és a kádárista törzsszavazói által állított csapdába. Nagyon ideje volt annak is, hogy Biszku Bélának egy kicsit rossz legyen. Mint ahogy végre nem az utódpárt emlékezik október 23-ára sem. Mindez nagyon örömteli.

De nem ez volt a 25 éves álom. Mindez része volt neki, de csak kicsi része.

Az igazán fontos dolgok tekintetében 2010 éppen úgy nem hozott elegendő változást, mint 1990. Ha már történelmi igazságtételben gondolkodunk, akkor mi van az ügynökkérdéssel?Hogyan lehet az, hogy Orbán Viktor 25 éves álmának egyáltalán nem része a múlt feltárása? És hogy lehet az, hogy a miénk az egyetlen ország Közép-Európában, ahol ebben az ügyben gyakorlatilag semmi nem történt és ha a kormányfőn múlik, nem is fog?

De vannak itt más kérdések is. Hogyan fog ez az ország felzárkózni a Nyugathoz? Mert minden bizonnyal ez volt 1990 legfontosabb álma. És mikor lesz a munkának és a tehetségnek becsülete? De nemcsak a retorika szintjén, mint ahogyan a kommunizmusban történt és ahogyan a jelenlegi miniszterelnök kezeli ezt a kérdést, hanem a tettek szintjén is. És mikor lesz vége az államból élők országlásának? Mert nagyon vaknak kell ahhoz lenni, hogy ne lássuk például a „baráti vállalkozók” és a GMK-k közötti párhuzamot.

Ezekben a kérdésekben, azaz a nagy kérdésekben, Orbán Viktornak éppen úgy nincs hihető válasza, mint elődeinek.

És nemcsak mi érzünk így, hanem az a sok százezer fiatal is, akik a Fidesz 2010-es „rendszerváltása” óta hagyták el az országot. Az ő vágyaik köszönőviszonyban sincsenek Orbán Viktor 25 éves álmával.