• Hollywood - Belgium 1-2.
• A kicsik tényleg jók.
• Már csak a nagyoknak kell felnőni hozzájuk.
• Pekerman törleszthet a világgal szemben.
• Van Gaal trükkjei.

1. Michael Bay bemutatja: Belgium - USA

Sőt, nemhogy Michael Bay.

A kedd esti meccs konkrétan az Armageddon volt.

Közeledett megállíthatatlanul a negyvenszer kapura lövő, alaktalan belga meteor, velük szemben pedig harcolt egy hősies, nagyívű, a lassítva lobogó zászló tövében az ég felé néző és az utolsó pillanatig helytálló csapat.

És ahogy Michael Bay munkásságának, a csapat keddi játékának sem az átgondoltság volt a legfőbb erénye, csak ők nem óriásrobotokat eresztettek össze, inkább csak átengedték a középpályát az ellenfélnek. Nem mintha ennek kevésbé szórakoztató lett volna az eredménye: Belgium ennek köszönhetően annyiszor lőtt kapura, ahányszor nem szégyellt. De lett volna a naivan őszinte futball nélkül eposzi hős Tim Howard kapusból, aki Bruce Willisként áldozta fel saját magát, és tett meg mindent, ami emberileg lehetséges?

Mindez együtt tényleg a vébé egyik legszórakoztatóbb meccsét hozta össze, és ha nem is lett belőle happy end amerikai szempontból, egy hollywoodi gigafilmet simán lehetne forgatni a kedd estéből. Amerika pedig jobban fog hiányozni, mint Anglia, Olaszország és Spanyolország együttvéve.

2. Amikor tényleg szimpatikusak a kiscsapatok

A gyűlöletes szimpatikus kiscsapat fordulatot már a csoportmeccsek alatt sikerül tartalommal megtölteni. Ennek oka főleg az, hogy mostanra már eljutottunk oda, hogy a kicsik is ugyanazt a játékot játsszák, mint az úgynevezett nagyok. Ez nem olyan régen még nem volt magától értetődő. 2002-ben például még a legendás, a németektől nyolcat kapó szaúdi válogatott úgy állt fel, hogy egyetlen játékosuk volt, aki a hazai bajnokságon kívül játszott, ő is az angol másodosztályig jutott. Egyszerűen nem ugyanazt a játékot ismerték, mint a vezető válogatottak.

Ezen a vébén ilyenre már nincs is példa. Még a messze legrosszabb csapatban, a kameruni válogatottban is a Barcelona és az Arsenal játékosait látjuk. Iránt a Real Madrid egykori edzője vezette. Az előző vébén még reménytelen játékot produkáló Algériát a Valencia középpályása húzta. Válogatott szinten a különbségek csökkeni látszanak. Ez pedig a negyeddöntőre különösen látványos lett, ahol Algéria, Mexikó, Chile is egyenlő félként küzdöttek náluk sokkal többre tartott válogatottakkal. És akkor Costa Rica még szóba sem került.

3. Na de mi lesz, amikor a nagyok egymás között játszanak?

Ez persze szép, de most már lassan jönnek a nagyok egymás elleni meccsei. Mi lesz például Belgiummal, amikor Argentina nem teszi meg nekik azt a szívességet, hogy átjárhatóvá teszi a pálya közepét, és harmada annyit szabálytalankodik? Meddig lesz elég Argentínának egy szál Messi? És mikor kapja meg Brazília azt, amit megérdemel? A holland válogatott első hatvan perce Mexikó ellen mi volt? A németek és a franciák egymás ellen mihez kezdenek, ha Algéria és Nigéria ellen is vért izzadtak? Amilyen pozitív meglepetései a vébének eddig a feladathoz felnövő feltörekvő csapatok, úgy okoztak csalódást a nyolcaddöntőben szinte minden esetben a nagyok.

4. Kolumbia a fénypont

Igazi magyar sportkommentátorként az eleje óta momomániásan ismételgetjük, hogy ez a kolumbiai csapat nagyon jó, és mit lehet most mondani?

Ez a csapat nagyon-nagyon jó.

José Pekerman szövetségi kapitánynak pedig nagyon jó esélye van, hogy törlessze egy régi adósságát a futballvilággal szemben. Az argentin ifjúsági válogatott élén ugyan sorra nyerte a tornákat, legtöbben mégis a 2006-os vébé negyeddöntőjére emlékeznek vele kapcsolatban a felnőtt válogatott élén. Argentína akkor Németotszággal játszott, vezettek is, mire Pekerman elkezdte sorra lehozni csapata támadóit, védekező játékosokra cserélve őket. Amit pedig talán sosem bocsátanak meg neki Argentínában: a kispadon hagyta Lionel Messit.

Az eredmény ismert, Németország egyenlített, végül tizenegyesekkel tovább is jutott. Pekerman húzásai pedig az önpusztító  gyávaság szimbólumai lettek. Ilyen hibát most Kolumbia élén szinte biztos, hogy nem fog elkövetni. Ez ugye nagyjából azt jelentené, hogy Brazília ellen a kispadon hagyja őt:

Cuadradót és Martinezt pedig szépen leveszi a pályáról, és gyakorlatilag önmagát vereti meg Brazíliával. Elég nehéz ezt elképzelni a legnagyobbbnak ígérkező negyeddöntő előtt.

5. Túljár egyszer a saját eszén Van Gaal?

Az edzők mezőnyéből Pekerman mellett az igazán nagyot már régen dobó holland szövetségi kapitány, Louis Van Gaal emelkedett ki, akinek eddig szinte mindig volt valami terve. Mexikó ellen ez mondjuk az első hatvan percben nem kifejezetten működött, a játék nemcsak eredménytelen volt, de teljesen ötlettelennek is tűnt. Mire aztán vége lett a meccsnek, az internet már Van Gaal dícséretével volt tele, aki a legjobbkor húzta meg, hogy levette a pályáról Van Persie-t, és beküldte az állást megfordító Huntelaart. Taktikai húzásairól ezt a cikket ajánljuk, a kérdés most már az, meddig tart a ravaszság, és hogy belebonyolódik-e Van Gaal saját trükkjeibe.